Élet-Stílus

Nincs kézfeje a taxisként dolgozó anyukának

Az amerikai nő két gyermeket nevel, nincs rászorulva mások segítségére.

Janet Brownnak egy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki a kézfeje. A 31 éves durhami (Észak-Karolina) nő ennek ellenére mindent meg tud csinálni, amit mások.

Janet két gyermeket nevel, egyikük 1, a másik 5 éves. A foglalkozása: sofőr. Uber és Lyft ügyfeleket fuvaroz, a Barcroft videójában meg is mutatja, hogy egyáltalán nem okoz neki gondot a vezetés.

Esőben, hóban is probléma nélkül szállítja az ügyfeleket, és még egyetlen egy balesete sem volt.

Úgy érzem, kifogástalanul vezetek, talán jobban is, mint akiknek van kézfeje

– meséli a videóban, amelyből kiderül az is, hogy Brown semmiben nem szorul rá mások segítségére, kézfejek nélkül is tud porszívózni, füvet nyírni, mosogatni – és látható azt is, hogyan mos fogat, és hogy csavarja le az üdítő kupakját.

Az egyetlen, amit nem tudott megmutatni a nagyobbik gyermekének, hogy hogyan kell megmosnia a kezét – ujjak nélkül nem tudta megfelelően demonstrálni a mozdulatsort.

Janet Brown próbál másokat is inspirálni: videókat készít, amelyekkel hasonló rendellenességben szenvedőknek mutatja meg, hogyan szokott vezetni, bevásárolni.

 

via Northfoto, kiemelt kép: Alec Gary / Barcroft Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik