Élet-Stílus

A világ legrövidebb házassága: 3 perc után vált el a férjétől egy nő Kuvaitban

Ennyit a nászéjszakáról.

Amikor tavaly tavasszal megírtuk, hogy egy dubaij házapár elég jó eséllyel indul a „világ legrövidebb házassága” címéért, miután az ifjú férj kevesebb, mint 15 perccel házasságkötés után már el is vált nejétől , nem gondoltuk, hogy valaha is lesz ennél gyorsabb válás.

15 perccel a házasságkötés után már el is vált feleségétől, apósa viselkedése miatt
A kedves apuka öt percet sem volt hajlandó várni a lányáért kialkudott pénzre, és ezen annyira összevesztek, a férjnek gyorsan el is ment a kedve a házasságtól.

Tévedtünk.

Egy kuvaiti nő ugyanis még ennél is rövidebb idő, mindössze három perc alatt véget vetett házasságának.

A helyi  sajtóban „Kuvait legrövidebb házasságaként” emlegetett esetben az ifjú házasok még a házasságkötésre használt bíróság épületéből sem jutottak ki, amikor a nő már vissza is tért a bíróhoz, hogy vessen véget a frigynek.

A beszámolók szerint a nő azután döntött így, hogy amikor kifelé menet véletlenül megbotlott, a férje, ahelyett, hogy felsegítette volna, inkább csak lehülyézte a botlás miatt.

A feleség ezen annyira felháborodott, hogy rögtön vissza is ment a házasságkötést intéző bíróhoz, követelve, hogy azonnal szüntesse meg a házasságot, amit a bíró végül meg is tett.

Az Arab Times 2017-es cikke szerint az arab országok közül Kuvaitban a második legnagyobb a válások aránya. A hivatalos adatok szerint évente több mint 5600 válás történik az országban, és 75 ezer elvált nő él az arab országban. A helyi törvények szerint az elvált nőknek jár fizetés, egy ház, egy autó és egy cseléd is.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó:iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik