2016-ban már egyszer jártunk Szántó Sándornál, a lakásán nézhettük meg a 80-as évek jellegzetes tárgyaiból álló gyűjteményét, ami akkor még főleg kvarcjátékokból állt.
Ma már óriási a kollekció: egy hangstúdióban gyűlnek a retrórelikviák a moncsicsitől a színes zenélő kulcstartóig, a Fabulon naptejtől a skálás reklámszatyorig, a Rubik-játékoktól az olyan bizarr hazai, endékás, jugó, ruszki és cseszkó készülékekig, amelyekről már nemcsak a mai gyerekek nem tudják, hogy milyen célt szolgálhattak akkoriban. A hangtechnikus-humorista-zenész Szántó a napokban Fábry showjában mutatta be gyűjteményét, most mi is vettünk még egy zsetont a retrójáratra.
Skála, kópé
Kártyanaptáras tablóval kezdi a tárlatvezetést, bekeretezett üveg alatt pihennek a kor klasszikus promóanyagai a szocialista vállalatostól a pucér nősig. Köztük a gyűjtő kedvencei:
Ezen elsősorban olyasmik vannak, amik hozzám közel állnak. Skála, Mirr-Murr, Rudolf Péter, Pajtás magazin, meg a szakmám: Híradástechnika, Keravill, ÁFÉSZ. Ezt a hölgyet nem ismerem
– mondja egy cicis reklámnőre,
ő pedig egyesek szerint a Geszti Péter gyerekkorában
– mutat a tejet reklámozó kis kópéra.
További tablók kerülnek elő: az egyikben Donald-rágós képregények, a másikban klasszik csokipapírok. Gondoltam, az ilyesmit főleg vaterázni és jófogásozni lehet, de Sándor jellemzően nem így tett szert rájuk:
Két bolhapiacra járok rendszeresen és több Facebook-csoportban is benne vagyok. Főleg cserélgetünk, de gyűjtők egymásnak el is szoktak adni dolgokat, többnyire normális áron, persze van, aki el van szállva
– jegyzi meg a gyűjtő, majd mondat közben emeli is a következő tételt, egy november 7. tematikájú plakátot,
Azt hiszem, ezt nem kell kommentálni
– mondja, majd annyit azért mégis hozzáfűz, hogy fúvós barátai jöttek hozzá rögzíteni egy Weisz Viktor-dal szólamait (merthogy Sándor amúgy hangmérnök, nála veszi fel a dalokat a Shygys és Szabó Leslie is – csak hogy néhány nevet említsünk), és elhozták neki ezt a plakátot egy régi kultúrházból.
Újabb tabló jön, régi lottószelvényekkel, a következőn meg egyforintos és egyötvenes buszjegyek sorakoznak, aztán az utolsó bekeretezett tablóban – keretes szerkezet, hahaha – ismét visszatérünk a kártyanaptárakhoz. Sándor rámutat az egyikre, egy modell manöken mosolyog ránk a képről:
Ez a gyönyörű manöken Gábor Judit, ő a ’80-as években egy csoda volt. Kispesten laktunk, a Tálas utca 4-ben, ő pedig három házzal arrébb. Én tizenegy lehettem, kinn álltam a kapuban a BMX-emmel és szerelmesen bámultam őt. Nemrég láttam róla egy képet, még mindig betyáros, még mindig odabicikliznék hozzá.
Mechanikus narancs
Ezen a ponton átsétálunk a stúdió másik termébe, itt található a gyűjtemény kilencven százaléka. A kultikus darabokkal ismerkedhetünk meg először.
Rendszeresen járok a Magyar Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyre, ott van pár dolog, amit megláttam, és úgy döntöttem, hogy azokat márpedig beszerzem. És beszereztem
– mondja Sándor, majd mutatja is az egyiket, egy narancssárga izét és azt kérdi, mennyire emlékszem rá
„Semennyire” – vallom be őszintén, de nemhogy nem emlékszem ilyesmire, pedig egy évben születtünk (mármint Sándorral, nem a narancssárga izével), és magam is a 80-as évek tárgykultúrájának hardcore rajongója vagyok, de elképzelésem sincs, hogy ezt mire használhatták.
Na, ez egy strandrádió. A csajok át tudták alakítani karkötővé, legalábbis akiknek elég vékony volt a csuklójuk.
(A fotós kollégával egymás után megpróbáljuk felpróbálni, nem megy).
Teljesen rákattantam, amikor láttam a rádiótörténetiben, mire két nappal később egy lány feltett egy ilyet az egyik Facebook-csoportba. Ráírtam, hogy azonnal megvenném, kiderült, hogy a lány pár utcányira lakik innen, perceken belül enyém volt a készülék.
Továbblépünk, szoci kocsik matchbox-verzióit nézegetjük, Sándor megjegyzi, hogy sajnos eredeti méretben nem tudja összegyűjteni őket:
Tárolhatnék itt az udvaron egyet-kettőt, ajánlottak is tízezer forintért működő Skodát. Van benne minden. De mit csináljak vele? Elrohad az udvaron.
Illatmentő
Jönnek a piperék. Panatta borotvahab, 8×4 szappanok, naptejek, testápolók, dezodorok, hajápoló szerek. Szinte mindegyikben van még egy kis krém vagy egy pár centiliter lötty.
Nézd csak! Átrix krém, megvan még az eredeti illata
– mondja Sándor, beleszagolunk, nem tudnám leírni, milyen szag, nem rossz, de azért az utána tesztelt jugoszláv fenyőaromás habfürdő kellemesebb bukét áraszt. Aztán egy arcszeszt adunk körbe:
Mutattam a csajoknak, akik itt jártak felvételen, mondták, hogy, hát, ez azért már nem annyira
– magyarázza Sándor, és nehéz lenne nem igazat adni neki.
Egy sok D-s mozi jut eszembe a szagmintákról, pontosabban az, hogy Sándor tulajdonképpen bezárja ide a 80-as éveket, azzal, hogy nemcsak a formákat, színeket, anyagokat őrzi meg, de az illatokat is. És mennyire igazam van:
Azt tervezem, hogy a következő kiállításaimon lesz egy doboz, ahol meg lehet szagolni a dezodorokat, szappanokat, vagyis a 80-as évek illatát.
Ránézésre azt tippeltem, hogy a játékautomata a legdrágább darabja a kiállításnak, de a gyűjtő cáfol: mint kiderült, a kormány nyerőgép-államosítási stratégiájának implementálásakor a korábbi tulajdonosok elkezdték árulni a gépeket (kizárólag otthoni használatra), és így jutott hozzá házigazdánk ehhez a darabhoz. Be is mutatja a működését: nyom egy gombot, vicces jazz csendül fel a gépből, elindul a félkarús játék, mit ad isten, pont kijön a három cseresznye,
Odanézz, négyezret nyertem ezerre. De amikor Szabó Leslie-ék stúdióztak itt Weisz Viktorral, tízezerből csináltak százharmincat, mondták is, hogy valamennyit azért adhatnék belőle,
de ezek már csak virtuális forintok sajnos.
Sétálómagnó, dögönyözőgép
Arra majd még visszatérünk, hogy akkor melyik a legdrágább darab, de Sándor közben már hozza a kávékat, bontatlan 80-as évekbeli Omniák és Karavánok kerülnek elő, valamint Mexikói kávé fantázianevű mexikói kávé.
A tárlatban eljutunk a walkmanekhez, Sándor – aki amúgy műszerész is – kiselőadást tart a sétálómagnók technikai evolúciójáról, amiből nem mindent értünk, de a lényege, hogy az első darabok még négy elemmel mentek, és csak egy irányba tudtak tekerni, innen eljutottunk a fémházasokig, amiket elvitt egy ceruzaelem is, ráadásul volt köztük számkeresős, és az esést is kibírták. Igaz, százezer forint körül volt az áruk a 90-es években. Sándor gyűjteményében egy George Michael-matricás képviseli a régi típusút (benne Neoton-kazi), és van egy fémházas is, de nem százezer forint értékű.
A következő műtárgy egy csomag, benne egy kettőhúszra köthető korong, amelyhez bizarr tölcsérek és tüskés kiegészítők tartoznak, első ránézése nem derül ki, mire használhatták, lehet akár a korabeli kozmetikai csúcstechnológia eklatáns példája vagy nagyon durva szexjáték is, bár utóbbi jellemzően nem a szocialista ipar terméke voltak. Felvállalva tájékozatlanságomat az adekvát
„Ez mi?”
kérdést szegeztem Sándornak, aki elmondta, hogy
majd hozzátette, hogy „természetesen kutyabaja” – és ezúttal is a készülék működésére tér rá, amit most sem értünk, de elektromágneses-vibrációs valamit emleget, szóval, lehet, hogy mégsem volt akkora hülyeség a szexuális kellékes tipp.
„Nem tudom ki masszírozta ilyennel magát, mert borzasztó érzés” – mondja a gyűjtő, „BDSM” – mondom erre én, „Ott ebből volt ipari, berántós” – válaszolja ő.
A bőre őre
Most akkor térjünk vissza arra, hogy mi a legdrágább darab. Megmutatni nem tudja, mert nem a stúdióban tárolja, de egy Piko Wartburg modellért fizette a legtöbbet. De a kedvenc darabja – ha csak egyet emelhet ki – mégsem az, hanem egy doboz Fabulon naptej. 5 (igen, öt) faktoros.
Még benne van az eredeti olaj félig. Érzed a gyerekkorunkból a balatoni strandok illatát.
És itt rátér arra, mi az, ami nagyon hiányzik a gyűjteményből:
A Fabulonból ezeket az ufós habfürdős dobozokat keresem, senkinek nincs már
– mondja, mi pedig megígérjük, hogy felhívást intézünk az olvasókhoz, és ezúton mindenkit megkérünk, hogy jelentkezzen, ha lapul egy ilyen otthon a sublótban.
Sanyi úgy saccolja, a gyűjtemény darabjainak legalább negyven százaléka barátoktól érkezett be.
Azt gondolná az ember, hogy senki nem foglalkozik a másikkal, csak a malmot tapossa, de ezek az ajándékok azt erősítik meg, hogy ez egyáltalán nem így van. Ha valaki lát valahol egy ilyen tárgyat, és én eszébe jutok, és még házhoz is hozza, idejön én meg csak kinn állok a kapuban és mosolygok. Kicsit felgyorsult a világ, de emberileg szerintem nincs minden elveszve.
