Arra, hogy az ünnepek körül milyen kérdésekre számíthatnak a szülők a gyerektől, illetve hogy mit és hogyan érdemes közvetíteni feléjük, Juhász Dániel gyermekpszichológus, a Humánia Pszichológia Blog szerkesztője válaszolt nekünk.
Szerinte arra, hogy ki hozza az ajándékot, pontosabban mit mondjunk a gyereknek ilyenkor, nincs általános recept. Ahány család, annyi kultúra, és ennek megfelelően ugyanennyi narratíva létezik minderről. A gyerek szemszögéből az a legfontosabb, hogy nagyjából ugyanazt hallja mindenkitől a családban, ami pedig az óvodában vagy más családoknál történik, könnyen magyarázható akár úgy is, hogy náluk egyszerűen ez a szokás, másoknál meg más szokások vannak.
A gyerekek gondolkodása mágikus, és még nem a felnőttekre jellemző logika mentén zajlik, hanem sokkal inkább érzelmi alapú és természetéből fakadóan naiv
– mondja Juhász, aki szerint ez azt jelenti, hogy amit mondanak nekik a szeretteik, azt elhiszik és ha magyarázatra van szükség, ezekhez a gondolatokhoz térnek vissza fantáziáik kialakításához. Ha a szülő-gyermek kapcsolat elég biztonságos, és a világról való párbeszéd szorongásmentesen zajlik, akkor általában kérdezni szoktak a szülőktől. Feltéve, ha van olyan helyzet, amiben tudnak kérdezni és értő figyelmet kapni a szüleiktől. Érdemes lehet összeülni a párunkkal, a nagyszülőkkel az ünnepek előtt és közösen kitalálni, hogy milyen értelmezési keretbe helyezzük az ilyenkor aktuális eseményeket. Ez megnyugtató lehet a szülők, rokonok számára is, ezáltal a gyermek számára is feszültségmentessé teszi az ünnepekről, szokásokról zajló kommunikációt és fenntartja az ezekkel kapcsolatos izgalmat és örömöt is, ami az egész ünnep lényege.
Ha a szülőt az izgatja, mennyire érdekli a gyerekét, hogy sokaknál mások a szokások, esetleg összezavarja-e őt, hogy otthon mondjuk a Karácsonyapó hozza az ajándékot, míg a nagymama azt kérdezi tőle, hogy mit hozott a Jézuska, a szomszéd gyerek pedig az Angyalkától kapott kisautót, arra is van válasz. Pontosabban a gyermekpszichológus szerint tőlünk függ a válasz. Lehet ugyanis, hogy a gyerekeket összezavarja egy pillanatra néhány ellentétesnek tűnő információ, de a lényeg nem változik: egy gyerek a válaszokat mindig a szülőktől várja és általában előnyben részesíti a családi narratívát, ha azt érzi, hogy családtagjai nyugodtan, magabiztosan és következetesen képviselik ugyanazt.
Gondoljunk bele, manapság hányféle kultúrából származó gyermek jár egy-egy óvodai csoportba. Nem hogy a karácsonyhoz való hozzáállás más ezekben a családokban – például sok kultúrában nem is ünneplik a karácsonyt –, hanem rengeteg mindennapi szokás is. Az, hogy ők azért mások, mert mást gondolnak a világról, másban hisznek, mást tanultak a szüleiktől, mi viszont ezt gondoljuk és ilyenek vagyunk, általában elegendő magyarázat egy gyereknek
– mondta Juhász Dániel, aki szerint a gyerekek ezt a témát sokkal egyszerűbben fogják fel, mint a szülők, akik talán hajlamosabbak aggódni ilyesmiken. Juhász szerint azonban utóbbinak, mármint egy szülő szorongásának mindig van valamilyen belső, önismereti oka, amely fakadhat a saját magával, vagy szülői szerepével való kapcsolatából, vagy akár saját szüleivel való konfliktusos viszonyából is, amelyet mindennapi szülői tevékenysége tudattalanul aktiválni tud. Gyakran ez vetül rá a gyerekre, és ezt éljük meg valamilyen jelentős problémaként.
Nem nevezném azonban felesleges szorongásnak, mert a szorongás természetes jelenség, amelynek mindig jelző funkciója van. Azt üzeni, hogy van egy bizonyos dolog körül valami, amivel kapcsolatban érzelmi, önismereti munkára lehet szükség. Az ünnepek érzelmileg megterhelő, kritikus és szenzitív időszakok minden családban, ezért gyakran ilyenkor bukik elő egy-egy régóta húzódó kapcsolati vagy családi feszültség. Ha ez nem érthető, nem kezelhető, a szorongás nem csökkenthető, sőt inkább növekszik és konfliktusok lesznek belőle, akkor a szülőknek akár érdemes lehet saját maguk számára is segítséget kérni. Mondjuk egy nevelési tanácsadóban vagy máshol egy gyermekpszichológustól. A pszichológusok, pszichiáterek munkája általában jelentősebbé válik az ünnepek előtt és utána is, hiszen ilyenkor nagyon aktívvá válnak a fontos kapcsolatok, amelyek gyakran a terápiák és tanácsadói folyamatok központi témái is egyben. Sok minden történik egyszerre, ezért sok megdolgozni való élménnyel gazdagodunk, amely néha nehéz feladatok elé is állíthatja az embert
– tette hozzá a gyermekpszichológus.
Ki hozza a karácsonyi ajándékot Európa országaiban?
Magyarországon nagy átlagban a Jézuska, vagy az Angyalka teszi az ajándékot a fa alá. De mi a helyzet a többi, európai országgal? Van még pár környező ország, ahova szintén a Kisjézus jön december 24-én, ám a legtöbb helyen inkább egy Mikulás-szerű, Karácsony ember/apó érkezik. A cseh nyelvész-matematikus, Jakub Marian által alkotott térképen látható, hogy melyik országban ki hozza az ajándékot karácsonykor Európában.
És mi van akkor, ha a gyereknek kétségei lesznek azt illetően, hogy valójában honnan vannak az ajándékok?
Juhász Dániel szerint ha a gyerek biztonságosnak érzi szüleivel a kapcsolatát, akkor remélhetőleg megosztja velük a kétségeit , amelyekre a szülők a saját logikájuk mentén megnyugtató válaszokat tudnak adni neki. A karácsonyi ajándékozási rituálék kulturális dolgok, amelyeknek sok szinten van hatása. Ez a komplex hatás leginkább érzelmi, kapcsolati oldalról fejt ki hatást a gyerekekre. Ha a családi kapcsolatok biztonságosak, és ha egy szülőtől lehet kérdezni, megosztani vele a fantáziákat, félelmeket, kételyeket, akkor a gyermek megnyugtató válaszokat tud kapni, bármi is legyen az. Ha a szülők viszont zavarba jönnek és félnek attól, hogy „rossz szülők” lesznek, ha valamit „nem jól” mondanak, vagy egy ilyen kérdés aktivizál valamilyen egyéni belső feszültséget, szorongást, ami a gyerektől független, akkor az áthatja a vele való kapcsolatot is.
Ráadásul a gyerekek egocentrikus világképpel rendelkeznek, vagyis mondhatjuk, hogy általában magukból indulnak ki. Így előfordulhat, hogy azt, amit a szülő ilyenkor átél (Rossz szülő vagyok, elrontottam valamit, hülyeségeket beszélek), ugyanúgy a gyerek is átéli belül. Például gondolhatja azt, hogy „most rossz vagyok, mert anya/apa félni kezdett, amikor kérdeztem valamit. Akkor inkább nem is kérdezek legközelebb, mert nem akarom hogy rossz legyek és így érezzük magunkat”.
Akkor sem kell megijedni, ha a gyerek megtudja, vagy sejteni kezdi, hogy az ajándékokat nem egy piros ruhás ember, vagy egy angyalka teszi a fa alá, hanem a szülei, akik a közeli bevásárlóközpontban vásárolták azt. Juhász a 24.hu-nak azt mondta, ilyenkor elég lehet csupán azt mondani a gyereknek, amit jónak látunk, hisz akkor is tud örülni a karácsonyi ajándékoknak, ha azt tudja, hogy a szülő veszi neki. Inkább az a kérdés, hogy milyen kultúrába szeretnénk beágyazni ezt a kis játékot, ami ilyenkor zajlik a család és a gyerekek között.
A karácsony abban különleges, hogy a mi kultúránkban mindenhol szembejön az emberrel a november-decemberi időszakban. Ez jó lehetőséget kínál szülőnek arra, hogy a gyerek világában, a gyerek igényeinek megfelelően, vagyis az ő szintjén legyen együtt vele a családja. Olyan ez, mint az esti közös meseolvasás, csak hónapokig tart, inkább tekinthetünk úgy rá, mint egyfajta szerepjátékra. Szülő és gyerek közösen szövi a mesét napról napra, amelynek csúcspontja a karácsonyi héten következik el, de már régóta zajlik a készülődés rá. Ráadásul a gyerek körül máshol jelenlévő fontos személyek is bekapcsolódnak a játékba – az óvodába jön a Mikulás, a boltban szaloncukrot osztogatnak, a többi gyerek is meséli az élményeit.
Juhász szerint ezek a családi és közösségi élmények formálják a gyermek világról és kultúráról alkotott képét és társas kapcsolatait mélyítik, ezért hasznosak lehetnek. A mi kultúránkban a karácsonyi időszak rituáléi semmilyen más szokáshoz sem hasonlíthatóak. Ilyenkor tényleg nagyjából ugyanaz történik a legtöbb családban és közösségben. Ez egy jó lehetőség arra, hogy a gyerek kulturális identitása csiszolódni tudjon, amelytől majd kamasz- és felnőttkorában természetesen saját döntései mentén akár el is térhet, ha úgy dönt. Ennek az időszaka korábban azonban még nem feltétlenül aktuális. Persze, ha a szülők ettől eltérőek akarnak lenni, akkor a gyerek többnyire ahhoz is gond nélkül tud alkalmazkodni.
A gyermekpszichológus szerint egy gyerek számára nem az a probléma, hogy náluk mások a szokások, és más hozza az ajándékot, mint mondjuk a szomszédnál. Inkább az lehet nehéz, ha teljesen kimarad a nagy kulturális izgalmakból, mert ilyenkor esetleg elszigetelve érezheti magát a többiektől, de ez is megbeszélhető a szülőkkel, és a más kultúrában élő gyermekeken akkor ez nem szokott mély nyomot hagyni. Például Magyarországon járhat nehézségekkel és elszigeteltség-érzéssel az, ha valakinek a családja mondjuk hite, kultúrája vagy vallása miatt nem ünnepli a karácsonyt. Hiszen a gyerek mégis azt látja, hogy a médiában, a kereskedelemben és a közösségekben is minden erről szól néhány hétig. Ő pedig mindehhez nem tud vagy nem szabad neki kapcsolódnia. Mindez persze nem okoz maradandó sérülést, maximum magányos pillanatokat, amelyeket a legtöbb kultúrában más rituálék pótolnak, amelyek hasonló összetartozás élményt adhatnak a gyerekeknek és a körülöttük lévő közösségeknek. A lényeg itt is a szülő-gyerek kapcsolat minősége, amelyben a gyerekek a megnyugvást keresik minden körülmények között, illetve a közös családi magyarázatok.
Kiemelt kép: Thinkstock
