A Sikoly nem egyetlen festmény, öt változatát ismerünk. A valószínűleg legkorábbi verziót harminc éves korában 1893-ban festette Edvard Munch. A pasztell-karton alkotás egyfajta részletes vázlat lehetett a második, fő képhez. A szintén 1893-ban készült, olaj-tempera-karton alkotás A Sikoly legismertebb verziója. Sajátos ismertetőjegye, hogy egy fehéres paca van rajta, amiről csak 2016 nyarán sikerült kideríteni, hogy viaszról van szó, ami akkor kerülhetett a képre, amikor Munch elfújt előtte egy gyertyát. Mindkét kép az oslói Nemzeti Galéria tulajdonában van, ahonnan utóbbit 1994-ben ellopták.
Munch 1895-ben litográfiát készített A Sikolyról. Nagyjából 45 darab nyomat maradt fenn, ezek közül néhányat a festő kézzel színezett ki. Ugyanabban az évben Munch festett egy pasztellverziót is, ezért a képért fizetett majdnem 120 millió dollárt Leon Black, bankár és műgyűjtő, 2012-ben a Sotheby’s árverésén.
Az utolsó ismert változatot, Munch 1910-ben, temperával festette. Ez a kép szintén Oslóban, a Munch Múzeumban található.
Bár a rendőrség már a következő év tavaszán, és nyarán négy embert letartóztatott a festményrablási üggyel kapcsolatban, a képek nem kerültek elő. Sokan attól féltek, hogy amikor már a nyakukon voltak a nyomozók, a bűnözők mint ellenük szóló bizonyítékokat, megsemmisítették a képeket. Aztán majdnem pontosan két évvel a rablás után, a festmények szinte sértetlenül kerültek elő. A rendőrség egyetlen információmorzsát sem hozott nyilvánosságra arról, hogyan, és hol találtak rá a műkincsekre. Valószínűleg a kétmillió koronás (kb. 65 millió forintos) nyomravezetői jutalom segíthetett nekik az ügy megoldásában.
Ihlet a rémületben
Két barátommal sétáltam a parti úton, a nap éppen lenyugodott, amikor az ég vérvörössé vált. Megálltam, kimerültnek éreztem magam, a korlátnak dőltem, vér és lángnyelvek voltak a fekete-kék fjord és a város fölött. Barátaim tovább mentek, én pedig ottmaradtam, szorongással tele, és éreztem, ahogy egy végtelen sikoly száguld át a természeten.
Munch így írt a naplójában az élményről, ami A Sikolyt inspirálta. A festmény címe norvégul Skrik, angolul The Scream, a legkifejezőbb a német verzió: Der Schrei der Natur (A természet sikolya). A szakértők szerint a festmény alkotója lelki világának legkifejezőbb lenyomata.
Nem éri meg ellopni
Edvard Munch 1863. december 12-én született egy Adalsburg nevű falucskában. Az apja orvos volt, aki 1877-ben Christianiában (így hívták Oslót 1924 előtt) kapott állást. Öt gyermek közül Edvard volt a második, rokona volt a kor híres festője Jacob Munch, és a történész Peter Munch is. A fiú és családja sorsát két tragédia határozta meg: Edvard ötéves volt, amikor tuberkulózisban meghalt az anyja, kilenc évvel később pedig a nővérét veszítette el, aki gyermekkorában a legnagyobb hatással volt rá. A gyerekeket a gyásztól soha nem szabaduló, mentális problémákkal, szorongással küzdő, olykor dührohamokban kitörő apjuk nevelte.
Fotó: Harlingue / Roger-Viollet / AFP
Edvard már fiatalon festeni szeretett volna, az apja azonban ragaszkodott hozzá, hogy mérnök legyen. A fiú 1879-ben be is iratkozott a technikumba, de folyamatosan betegeskedett, lemaradt diáktársaitól, így egy évvel később, apja minden rosszallása ellenére otthagyta az iskolát, hogy a királyi művészeti akadémián kezdhessen tanulni. Aztán 1885-ben Párizsba utazott, ahol nagy hatással voltak rá az impresszionizmus és posztimpresszionizmus nagyjai, mint Monet, Manet, van Gogh, Cézanne, és Gauguin. 1892 és 1908 között ideje egyik felét Párizsban, a másikat Berlinben töltötte, majd 1909-ben tért vissza végleg Norvégiába. 1944 januárjában, nyolcvanéves korában halt meg Oslo melletti birtokán.
Munch termékeny alkotó volt. Végrendeletében az összes munkáját (több mint 1000 festményt, 4500 rajzot és vízfestményt, 15400 nyomatot, illetve hat szobrot) Oslo városára hagyta. A legtöbbjük szimbolista alkotás.
A természet nem csak annyi, amennyit a szem lát… részei a lélek belső képei is
– magyarázta, miért kell szerinte egy festményen az alkotó érzelmeinek is megjelenniük.
A Sikolynak többféle értelmezése is lehetséges. A festmény előterében álló, a fejét két kézzel fogó, végtelenségig egyszerűsített, aszexualizált alak lehet a sikoltó természet, amiről Munch a naplójában írt, de lehet maga a betegségekkel, szorongással küzdő festő. Az biztos, hogy a pillanat, amit átélt, nagyon erősen hatott Munchra, ezért lett A Sikoly sorozat az életművön belül is egyedi, szokatlanul újító alkotás. Olyan, amit a világon szinte mindenki felismer.
Egy létra és egy fogó
A 2004-es rablással kapcsolatban felmerült, hogy nem is Munch festményeiről szólt: a bűnözők egy rendőrgyilkosság nyomozásáról akarták elvonni a figyelmet. Mindez azonban csak pletyka, a bűnözők valódi motivációi homályban maradtak. Az is csak valószínű, hogy 1994. február 12-én az alkalom szülte a tolvajokat. Aznap az egész világ Norvégiára figyelt, csak nem a Nemzeti Galériára, hanem a Lillehammerben zajló téli olimpiai játékok megnyitójára.
Az ünnepség éjszakáján két férfi egy létrát támasztott a Nemzeti Galéria falának, felmásztak a második emeletig, ahol betörtek egy ablakot, bemásztak az épületbe, elvágták a drótot, amivel az 1893-as festményt a falhoz rögzítették, majd távoztak. Mindez nagyjából ötven másodperc alatt zajlott le. Az időből még arra is futotta tolvajoknak, hogy üzenetet hagyjanak a festmény helyén:
Ezer köszönet a csapnivaló biztonsági rendszerért.
Mintha a történet eddig nem lett volna eddig elég bizarr, néhány nappal később egy norvég abortuszellenes csoport bejelentette, hogy a festmény visszakerül a helyére, amint az állami tévé bemutat egy filmet a terhességmegszakítások borzalmairól. Természetesen hamar kiderült, hogy a csoportnak semmi köze sem volt festménylopáshoz. A kormánytól március elején valaki egymillió dollár váltságdíjat követelt A Sikolyért, de nem fizettek, mert a zsaroló nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy nála van a kép.
Alvilági kapcsolatlánc
A norvég nyomozóknak brit kollégáik és a kaliforniai Getty képtár szakemberei segítettek a festmény visszaszerzésében. Mint egy krimiben: a brit nyomozók inkognitóban érkeztek Norvégiába, műkereskedőnek adták ki magukat, és próbálták minél több alvilági alakkal elhitetni, vevők lennének A Sikolyra. Közöttük volt Charles Hill is, akinek végül horgára akadtak a képtolvajok. Hill két évvel ezelőtt, a bűntény huszadik évfordulóján, egy BBC-nek adott interjúban arról mesélt, addig kellett tanulmányoznia a festményről készült fotókat, különösen a kép védjegyének számító viaszfröccsenés formáját, amíg képes nem lett bárhol, bármikor megkülönböztetni az eredeti művet, egy hamisítványtól.
Hill csapata ismert egy Amszterdamban élő angol gengsztert, nála kezdtek puhatolózni. Ő ismert egy embert, aki szintén ismert egy embert, aki szintén ismert egy embert, és így tovább, egy végeláthatatlannak tűnő alvilági lánc végén eljutottak a lehetséges elkövetőkig. A neheze ezután következett: a nyomozónak el kellett hitetnie a bűnözőkkel, hogy ő egy nemzetközi műkereskedő, akit a Getty Múzeum bízott meg azzal, hogy ajánljon fel egy tekintélyes összeget A Sikoly visszaszolgáltatásáért.
„Éjjel fél tizenkettőkor jöttek értem a hotelembe, és azt mondták, itt az idő, egy erdei faházhoz akartak vinni. Megmondtam nekik, hogy szó sem lehet róla, hogy az éjszaka közepén elindulok velük az erdőbe, jöjjenek vissza reggel. Így történt. Egy kis nyaralóhoz mentünk, ahol a konyhában, a szőnyeg alatt volt egy csapóajtó. Keskeny lépcső vezetett a pincébe, azt mondták, a festmény odalent van. Mondtam, hogy én le nem megyek oda, mert rám zárják az ajtót, és ülhetek ott jövő karácsonyig. Erre az egyikük lement, majd visszatérve letette a festményt a konyhaasztalra. Rögtön a viaszfoltot néztem. Kétségtelen volt: ez az eredeti mű. Visszamentem Oslóba, szóltam, hogy megvan a kép, aztán elbarikádoztam magam a hotelszobámban. Egy óra múlva értesítettek, hogy vége, megvan a festmény és az elkövetők is.”
Fotó: Reuters
1996-ban négy embert ítéltek el A Sikoly ellopásával kapcsolatos ügyben. Közöttük Pål Engert, aki akkora rajongója volt Munchnak, hogy 1988-ban is elítélték a festő A Vámpír című képének ellopásáért. A Sikoly miatt hat és fél évet kapott, ám alig három évvel később megszökött a börtönből. Tizenkét napnyi üldözés után fogták el, amikor parókában, és napszemüvegben egy Koppenhágába szóló vonatjegyet próbált venni.
Kiemelt kép: Hans Klaus Techt / AFP
