Élet-Stílus

Delhusa Gjon: Halálhíremet keltették

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy Delhusa Gjont megműtötték, amelyről a zenész közösségi oldalán tett közzé egy fotót. A bejegyzést követően több bulvárlap is agydaganatról számolt be, amelyre Delhusa a Mokka stúdiójában reagált.

Delhusa Gjont azonnal műteni kellett, kiderült, hogy miért
Elhanyagolt valamit, amit nem kellett volna.

Úgy érzi, hogy bolhából gyakorlatilag elefánt gyártottak, hiszen agydaganatról szó sem volt.

Egy kisebb sportsérülés, sebecske nem gyógyult be – viszketett, ugye állandóan hajkefe, hajszárító érte – és akkor elmentem a bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, hogy ez egy nem gyógyuló seb és ezt meg kell azonnal műteni. Tulajdonképpen majdnem halálhíremet keltették és egy zsírmirigy volt, amit eltávolítottak a bőr alól

– mesélte a műsorban a zenész, aki azt is elárulta, hogy már a műtét napján fellépése volt.

Az énekes amúgy egészségügyi szempontból a halogató típusú emberek közé tartozik.

Amúgy csak azért, mert annyira – szinte már túlságosan is – egészségesen élek, és annyira megválogatom, hogy mit eszek, reggeltől estig és azokat kínosan felügyelem

– mesélte a zenész, aki nem az egyetlen sztár, akinek mostanában halálhírét keltették. Az elmúlt évek álhalálhíreiről összeállított cikkünket, az alábbi linkre kattintva olvashatják el.

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik