Az egész akkor kezdődött, amikor az ötvenes évek közepén Ingvar Kamprad és az egyik munkatársa, Gillis Lundgren bútorokat szállítottak egy katalógusfotózásra. Kamprad IKEA nevű cége, amit 17 éves korában alapított, bőven túl volt már az első évtizedén. A fiú alaptőkéjének túlnyomó többségét az a pénz jelentette, amit az apjától kapott jutalmul, mert diszlexiája ellenére egészen jól teljesített az iskolában. Szóval, miközben pakoltak befelé az autóba, Lundgren megjegyezte, le kellene csavarozniuk egy asztal lábait, mert összeszerelve túl sok helyet foglal. Kamprad agyából ekkor pattant ki az isteni szikra, amely egy világméretű bútoripari forradalmat robbantott ki.
Ma Ingvar Kamprad cégének negyvenkilenc országban több mint négyszáz üzlete és közel kétszázezer alkalmazottja van. A vállalatóriás több mint ötvenmilliárd eurót ér, kiskereskedelmi forgalma 2016-ban kis híján elérte a harmincnégy és fél milliárd eurót.
Az IKEA elképesztő sikere az alapító személyiségéből fakad. Kamprad a spórolás megszállottja volt: hiába lett később a világ nyolcadik leggazdagabb embere, bolhapiacról öltözött, egy öreg Volvóval járt, és mindig turistaosztályon repült. Ezért ismerte fel annak idején, hogy mekkora lökést jelenthet a cégének az a pénz, amit munkabéreken, illetve a szállítási költségeken spórolhat meg, ha bútorait lapra szerelve árulja. Nem egyetlen ötlet sikeréről van azonban szó, hanem egy attitűdéről, amely a mai napig meghatározza a céget.
Az Ektorp kanapé tervein például 2010-ben módosítottak úgy, hogy a karfái leszerelhetők legyenek. A bútor így kisebbre csomagolható, ami azt jelenti, hogy kevesebb teherautó kell ahhoz, hogy a gyárból a raktárba, a raktárból pedig az üzletekbe szállítsák, így hetedével csökkentették az árát.
Az egyik legikonikusabb termék, a Billy könyvespolc ára harminc százalékkal csökkent, mióta 1978-ban piacra dobták. Nagyjából hatvanmillió darabot adtak el belőle, vagyis
Minden ötödik másodpercben adnak el belőle egyet a világon, és három másodpercenként jön ki egy frissen csomagolt darab a Svédország déli részén fekvő, Kattilstorp nevű falucskában működő gyárból. Az üzem munkásai hozzá sem érnek a polcokhoz, azokat japán és német robotok készítik és csomagolják, az emberek csak a gépek felügyeletével és karbantartásával foglalkoznak.
A Bloomberg a vásárlóerőt mérő gazdasági statisztikák készítéséhez használja a Billyt, pontosabban az emblematikus bútordarab árát a különböző országokban. A klasszikus Billy Egyiptomban a legdrágább, 1995 egyiptomi fontba (kb. 28 ezer forintba) kerül, míg Szlovákiában, ahol a legolcsóbb, alig 35 eurót (kb. 11 ezer forintot) kell fizetni érte. Magyarországon ennél csak kicsivel drágább, 13 ezer forintba kerül.
„A legtöbb világmárka a pozitív tulajdonsági köré építi a hírnevét, olyan dolgok köré, amiket a vásárlóikért tesznek. Az IKEA érdekes módon ennek az ellenkezőjét teszi, olyan szolgáltatáselemek köré építi a hírnevét, amit szándékosan visszatart a vásárlóitól” – írja Youngme Moon, a Harvard üzletelméleti professzora Different (Különböző) című könyvében.
Az IKEA cégek és nonprofit szervezetek bonyolult hálózata, amelynek közepén Ingvar Kamprad ameddig csak tudta, szorosan kezében tartotta a fontosabb szálakat. Ő annyira ragaszkodott ahhoz, hogy a munkaerőn minden lehetséges formában spórolni kell, hogy többször személyesen feküdt keresztbe a tervnek, amely szerint az IKEA embereket alkalmazna, akik házhoz szállítják és összeszerelik a bútorokat vásárlóknak. Igaza volt. A Harvard kutatói egy 2011-es tanulmányukban kimutatták, azért is, mert a vásárlókban kialakul az úgynevezett „IKEA-hatás”. Az emberek egyszerűen jobban érzik magukat attól, hogy maguk szerelik össze a bútoraikat, időt, energiát fektetnek beléjük, így sokkal inkább magukénak érzik azokat.
Kamprad és a csapata találta ki azt is, hogy ha a megfelelő terméket a megfelelő áron adják, akkor a vevők hajlandók lesznek messzebb autózni érte, így áruházaikat felépíthetik a városok külterületein, a logisztikai csomópontok közelében, megint csak spórolva így az ingatlanköltségeken és a városon belüli szállításon. Megértették, hogy a bútorvásárlás nem olyasmi, amit minden nap csinál egy átlagember, ezért hajlandó rá hosszabb időt áldozni, ha egyszer rászánja magát, Rájöttek, minél több időt tölt a vásárló az üzletben, annál többet költ, ezért rendeztek be húsgolyós éttermeket az áruházaikban és tervezték labirintusszerűen a vásárlóteret.
Kamprad egyik legnagyobb felismerése abból állt, hogy a bútoroknak nem kell többé generációkat kiszolgálniuk. A huszadik század második felének Svédországában az emberek oda költöztek, ahol jobb munkát kaptak, egyszerűbb volt nekik az új városban új bútorokat venni, mint áthurcolni a fél országon a régieket. Környezetvédelmi szempontból nem a legmeggyőzőbb modell, még akkor sem, ha az IKEA az utóbbi időben sokat tesz a fenntarthatóságért. Kamprad pedig szó szerint mindenen szertett spórolni: közel negyven éven át élt Svájcban a magas svéd adók miatt.
Ingvar Kamprad kétségtelenül a huszadik század egyik legnagyobb üzleti zsenije volt. Hiába próbálták meg sokan, sokféleképpen másolni az IKEA-t, mindenki kudarcot vallott. Egy 2016-os interjúban Kamprad azt mondta, sikereinek egyik titka, hogy szülőhelye értékrendjére építkezett.
Småland a vérünkben van, és tudjuk, mit jelent a pénz, még akkor is, ha csak annyink van, amennyiből cukorkát vettünk, amikor iskolába jártunk.
Egy másik alkalommal azt mondta magáról: „soha senki sem vallott annyiszor kudarcot, mint én”. Érthette ez alatt azt, hogy fiatal korában náci szervezetek tagja volt, vagy a cége plágiumbotrányait, a bojkottokat, amiket ellene szerveztek, vagy azt, hogy alkoholizmussal küzdött. Mégis, a közeli munkatársai úgy emlékeznek rá, mint aki akkor szenvedett, ha látszólag minden rendben ment körülötte. A küzdelem, a megoldások keresése éltette.
Kiemelt kép: Ola Torkelsson / Sweden OUT
