Élet-Stílus

Kamerákat szereltek fel egy kínai iskolában, hogy a szülők figyelhessék gyerekeiket

Minden egyes osztálytermet bekameráztak, így a suliban is szemmel tarthatják csemetéiket.

Kamerákat szerelt fel az osztálytermeiben egy kínai általános iskola, hogy a szülők, egy mobiltelefonos applikáció segítségével bármikor rá tudjanak néznie gyermekeire – írta a Shanghaiist. Az eset azután kapott nagy nyilvánosságot, hogy egy apuka kikelt a rendszer ellen egy, a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben, és az vírusszerűen terjedni kezdett.

A csak A’tai néven említett férfi elmondta, hogy fia iskolája száz jüan befizetésére kérte, amiért cserébe kapott egy jelszót, amivel egy, a telefonjára letöltött appon keresztül képes volt rácsatlakozni az osztálytermet figyelő kamerára.

Az apuka bejegyzése az bekamerázott osztályteremről. Fotó:Weibo

Az apa „rémisztőnek” nevezte az élményt, de a többi szülőnek látszólag nem volt ellenére a dolog. A férfinak a fia elmondta, hogy ő volt az utolsó szülő az az évfolyamából, aki befizette a 100 jüanos díjat.

A Shanghaiist cikke szerint a netezők nagy része ellenérzését fejezte ki a folyamatos megfigyeléssel kapcsolatban, azzal vádolva a tanintézményt, hogy ezzel megsértették a gyerekek magánéletét. Egy internetes felmérés eredményei szerint a kínai szülők 60 százaléka ellenzi az osztálytermek bekamerázását, és egyharmaduk tartotta jó ötletnek. Utóbbiak szerint az nem csak a diákok szemmel tartására jó, hanem a tanárok megfigyelésére is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik