Szerdán este derült ki, hogy Széll Tamással az élen a magyar csapat a negyedik helyet szerezte meg a lyoni Bocuse d’Or szakácsversenyen. Ilyen jó helyezést még nem értünk el, a tavaly májusi európai selejtezőt Széll megnyerte, most pedig épphogy lecsúszott a dobogóról. 2013-ban tizedikek lettek Lyonban, javítani akartak a két évvel ezelőtti eredményen, és ez sikerült is, az amerikaiaktól sajnos jogosan tartottak.
A többség gratulált a Facebookon, de bőven akadtak olyanok, akik még mindig szegény fine dining egyetlen hibáját emlegetik,
Az mindegy, hogy szép, vagy hogy finom, de pici. Ami pedig nem tölti ki a tányért, az nem is lehet étel. Sokan inkább paprikás csirkére ösztönöznék Széll Tamást, maradjon a hazainál, kell a francnak a homár meg a rák, a szarvasgombáról nem is beszélve. A legsúlyosabb és egyben leggyakoribb kritika, hogy egy napszámos mi a fenét kezdhetne a körömnyi falatokkal, semmi értelme egy ilyen sznob főzőcskének. A kalória a fontos, nem a textúra.
Akit az érdekel, hogy valójában miről szólt a verseny, és miért olyan nagy szám a negyedik hely, az itt és itt olvashatja el.
Hát itt tart a világ, kérdezem én?????
Itt.
Az igazi férfi elvárja, hogy meleg étellel várják haza. Különben le is út, fel is út.
Egy jó asszony tudja, hol a helye. Elsózott levesért jár a seprűnyél.
Fekete László valószínűleg tényleg nem Széll Tamásék menüjétől gurítja jobbra-balra a betonkerekeket.
Széll tényleg kihagyta a pacalt, viszont a csirke minden részét felhasználta a fején, a lábán és tollazatán kívül. Nem ment kárba semmi.
Ha a bányába nem elég menü, akkor nem elég semmire.
Az tényleg szép.
Legalább olyan finom is.
Az Index írta a magyar tányérról, hogy milyen gyorsan elkapkodta a zsűri. Megvolt az oka…
Picasso is szar, ez is szar, minden szar. Melania Trump ruhája meg a kutyát sem érdekli.
Tanulság:
