A jogi egyetemen, a közszférán, a New Yorker magazin szerkesztőségén, de New York és Washington államokbeli farmokon is keresztülvezetett Naomi Starkman rögös útja a mára az amerikai élelmiszerrendszer egyik legnagyobb kritikusának számító online magazin, a Civil Eats elindításáig.
A hírportál, amelyet egyébként Michael Pollan, az élelmiszerpolitika terén világszerte elismert szerző, újságíró, aktivista és a Berkeley Egyetem professzora egyszerűen csak “a legjobb élelmiszerpolitikával foglalkozó online magazinnak” titulált, mára “sztárokkal” teletűzdelt tanácsadó testülettel rendelkezik: többek között Ruth Reichl, Alice Waters, Tom Colicchio és Anna Lappé is közreműködnek tapasztalataikkal. A portálon megjelenő írások tematikájába azonban nem szólnak bele.
Azokról egy személyben, kizárólag a magazin társalapítója, a “jogászból újságíróvá, majd gazdává, végül főszerkesztővé lett” Naomi Starkman dönt. Véleménye szerint
Nem csak a gyermekük táplálkozására odafigyelő édesanyáknak fontos, hogy tudják, honnan kerül az étel az asztalukra. Ennek politikai jelentősége van.”
A Civil Eats azontúl, hogy naponta frissülő hírfolyamában az élelmezéssel és mezőgazdasággal kapcsolatos fontos és aktuális eseményekről tájékoztat, több száz innovatív példát is bemutat, illetve folyamatosan olyan elemzések és kommentárok széles választékát publikálja, amelyeket sehol másutt nem lehetne megtalálni.
Naomi és társa, Paula Crossfield 2009-ben azzal a céllal indították útjára a weboldalt, hogy a jogalkotók számára minél több oldalról mutassák be az élelmiszeripart (annak hiányosságait, anomáliáit), a fogyasztókat pedig ezzel párhuzamosan informálják és tudatosabbá tegyék. Nem volt sem költségvetésük, sem olyan kollégájuk, akire teljes munkaidőben számíthattak volna, a fizetés pedig szóba sem kerülhetett (Naomi egyébként a mai napig nem vesz fel fizetést); a weboldalt is teljesen önkéntes alapon szerkesztették.
Naomi ugyanakkor már a kezdetekkor tudta, hogy a táplálkozással kapcsolatos újságírás piacán van egy rés, amelyet neki kell betöltenie.
Hol is kezdődött minden?
Naomi már első megbízatásai során megtapasztalta és azóta is vallja, hogy
A valódi változás érdekében be kell vonni a nyilvánosságot, ehhez pedig a tömegkommunikációnak fontossá kell tennie az adott ügyet. Az események gyakran gyorsabban pörögnek fel, ha a labda a közvéleménynél van, az újságírás pedig egyfajta láng, amely segíthet magyarázatot adni, megismertetni és mozgósítani.”
Ennek szellemiségében otthagyta a jogi pályát, és New Yorkba, a politika és a kommunikáció egyik csomópontjába tette át főhadiszállását, ahol teljes elszántsággal vetette bele magát a média világába. Céges kommunikációval kezdte, majd évekig szabadúszó (média)tanácsadóként dolgozott.
A táplálkozással kapcsolatos irányvonal a The New Yorker magazinnál töltött ideje alatt, egészen pontosan az évi rendes New Yorker Fesztivál szervezésekor jött a képbe. A rendezvényre olyan ismert séfeket hívtak meg mint Alice Waters (Chez Panisse), Dan Barber (Blue Hill) vagy Peter Hoffman (Savoy).
A villanykörte hirtelen felgyúlt a fejem fölött: megfigyeltem, hogy minden egyes pompás étel mögött egy történet áll. Elkezdtem érdeklődni a mezőgazdaság iránt, majd három hónap múlva Costa Ricába utaztam, hogy egy farmon dolgozhassak. Ott tartózkodásom során találkoztam egy organikusan gazdálkodó farmerrel, aki megváltoztatta az életemet. Általa vált világossá, hogy ha a jövőben komolyan gazdálkodni szeretnék, otthon is mihamarabb találnom kell egy farmot, ahol ezt megtanítják.”
Nem sokáig habozott, Tarrytown felé vette az irányt és Dan Barber Stone Barns Center for Food and Agriculture központjában állt munkába a Hudson-völgyben. New Yorkból hetente többször is kivonatozott Tarrytownba, majd biciklire pattant, hogy eljusson a farmig. A hét többi napját pedig a Times Square-en, a The New Yorker szerkesztőségében töltötte – részidőben kezdő újságíró és farmer lett.
Egy évet önkénteskedett ott, majd elköszönt a magazintól is, és a nyugati partra költözött, hogy Washington állam egyik legnagyobb és legpatinásabb organikus gazdaságában, a Helsing Junction Farmon dolgozhasson. Amikor David Remnicknek, a The New Yorker szerkesztőjének előadta tervét, főnöke csak annyit mondott, “Őrült vagy!”, mire ő úgy válaszolt, hogy “Tudom, de ezek az ügyek fontosak.”
Szabadidejében manapság is egy 2 hektár nagyságú organikus kertet gondoz Észak-Kaliforniában. Ahogy fogalmaz,
Tudom, mit jelent vegyszerek nélkül élelmiszert termelni, és azt is tudom, hogy milyen nehéz akár csak egy olyan egyszerű alapanyagot is, mint a hagymát megtermeszteni. A farmerek az én hőseim.”
A következő lépést az jelentette, amikor felismerte, hogy miként ötvözhetné a (szokatlan) jogi hátterét és a médiaiparban szerzett tapasztalatait a fenntartható mezőgazdaság iránti szenvedélyével, ez utóbbi témáról ugyanis korábban nem írtak széles körben tudatosan, egyúttal érdekfeszítő módon is.
A farmhoz kapcsolódó teendői mellett Naomi a 2008-as Slow Food Nation rendezvény (amelyet egyébként az élelmezési mozgalmak terén sok szakmabeli vízválasztó eseménynek titulált) előkészületeiben is részt vett, amelynek keretében a szervezőcsapattal egy, az eseményhez kapcsolódó weboldalt, illetve blogot is létrehoztak. Tulajdonképpen ez az oldal tekinthető a Civil Eats elődjének, 2009-ben, Paula Crossfield társalapítóval ugyanis ezt alakították át a mai hírportállá.
Észrevettem, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik az élelmiszerrendszer megbízhatósága és átláthatósága iránt. Bátorítottuk az érintetteket, hogy hallassák a hangjukat, majd összefogtuk őket és több százuknak tanítottuk meg a zsurnalisztika alapjait. Felkaroltunk termelőket, állattenyésztőket, tanácsadókat, szakácsokat, és mindazokat, akiknek korábban nem voltak tapasztalataik abban, hogy valóban fontos témákról miként írjanak.
A Civil Eats azóta a fenntartható élelmezéssel kapcsolatos hírek élvonalába tartozik.
Több száz gondolkodó és tenni akaró embernek segítettünk azonosítani azokat ügyeket, amelyek megoldása különösen aktuális.”
Naomi szerint a Civil Eats többek között amiatt különleges, mert “rávilágít a nagyipari élelmiszergyártás és mezőgazdaság kapcsolatára, illetve az ide tartozó cégek jogalkotásra és kormányokra történő nyomásgyakorlására”.
“Hasonló történetekről szóló tudósításokkal korábban nem találkoztam és bele akartam ásni magam ezekbe a témákba.”– mondja. A portálon kitérnek az élelmezéssel kapcsolatos társadalmi igazságosságra, a gazdálkodókat érintő munkajogi kérdésekre, az úgynevezett élelmiszer-sivatagokra, de hozzáláttak az élelmiszer-pazarlás témakörének mélyrehatóbb vizsgálatához is. “Szeretném hinni, hogy az állattenyésztésben túlzásba vitt antibiotikumokról szóló tudósításaink hozzájárultak a fogyasztók tudatosabbá válásához ebben a témakörben.” – nyilatkozott egy interjúban.
“Élelmezéssel és környezettel kapcsolatos témákról igazán nagyszerű hírportált szerkeszteni és azt az átlagember számára érdekessé tenni ugyan nem olcsó, de optimista vagyok,” – mondja Starkman, aki időről időre újratervezi a weboldal üzleti tervét és alternatív bevételi forrás után kutat, de továbbra sem szeretne kapkodni, igyekszik lépésről lépésre haladni.
A Civil Eats 2013-ban 100,000 dollárt gyűjtött össze egy sikeres Kickstarter-kampány (közösségi finanszírozás) keretében, majd egy évvel később a James Beard Foundation illetékes bizottsága nekik ítélte oda a nívós “Év Legjobb Kiadványa“ díjat. A hírportál mára díjazásban tudja részesíteni riportereit és komoly olvasótábort építettek, Naomi pedig a 2015-16-os tanévben John S. Knight ösztöndíjasként tanulhatott újságírást a Stanford Egyetemen, ahol többek között abban is elmélyülhetett, hogy milyen módon invesztáljon pénzt és energiát a célirányos tudósításba, vagy hogy miként lehet elérni, hogy olyan kitüntetett figyelem övezze az étkezésről szóló újságírást, mint magát az étkezés témakörét.
Számos kulcsfontosságú média-együttműködésük van, amelybe beletartozik például az is, hogy többek között a TIME, a The Atlantic, a Food & Wine vagy a Harvest Public Media – és korábban a Yahoo is – új olvasók millióihoz juttatja el történeteiket. Hosszú távú tervei közé tartozik, hogy D.C.-ben is állandó riportere legyen, aki a legfrissebb politikai történésekről rögvest a helyszínről tudósít.
– mondja Starkman egy interjúban. “De ugyanígy szenvedünk az egyes vegyszereknek és antibiotikumoknak például a gyorséttermi húsokban való túlzott használatából fakadó káros egészségügyi következményektől, a friss, megfizethető ételekhez való hozzáférés hiányától, és folytatni lehetne a sort. Úgyhogy még nem áldozott le az egészséges táplálkozás témaköre. Csak most kezdtük el felgöngyölíteni és kibogozni az élelmiszer-rendszer problémáinak komplexitását, és a feladatok továbbra is kihívást jelentenek. Az élelmezés világából érkező sokszor kedvezőtlen hírek ellenére egyébként igyekszünk inspiráló történeteket is megosztani.”
“Hiszünk a történetmesélés erejében. A jelentőségteljes elbeszélések és ötletek bemutatásával reméljük, hogy nemcsak ösztönzőleg hatunk, de gyarapítjuk olvasóink ismereteit és tájékoztatunk is.”
Végül, ha már a tájékoztatást említettük, kommunikációs nehézségei időnként még neki is akadnak:
Vannak, akik bevallják, hogy először féltek velem beülni egy étterembe vagy eljönni hozzám egy vacsorára, aztán fellélegeztek, amikor látták, hogy nem ítélkezem az étkezési szokásaik fölött. Csak azt szeretném, hogy az emberek tájékozottak legyenek, nem azt, hogy szégyenkezniük kelljen az ételválasztásaik miatt. Azt akarom, hogy mindenki jó, minőségi és méltányos ételhez jusson.“
(A cikk forrása: http://www.ediblemanhattan.com/foodshed-2/naomi-starkman-is-paying-attention-qa-with-the-founder-of-civil-eats/)
