Zak Ebrahim Pennsylvaniában született egyiptomi mérnök apa és amerikai anya gyermekeként. Alig volt 7 éves, amikor apja a World Trade Center 1993-as alagsori bombamerénylete tervében segédkezett. Az akcióban ugyan páran meghaltak és sokan megsebesültek, de közel sem annyian, mint mikor 2001-ben le is omlott a két torony.
Zak Ebrahimot gyűlöletre nevelték, mások faji és vallási alapon való meg és elítélésére. A terroristákra, mint nagybácsijaira nézett fel, csakúgy, mint apjára, aki elvitte magával lőgyakorlatra és életében először adott a kezébe fegyvert. Bár a terrorista nagybácsik elégedettek voltak vele, mert láttak benne apjával való hasonlatosságot, neki mégis ez volt élete első és utolsó lövése.
A kamasz és tinédzserkor egy különösen érzékeny és befolyásolható periódus, Zak mégsem engedett az őt körülvevő erőszaknak.
Mi nyitotta fel a szemét?
Három meghatározó élményt említ.
Az egyik, hogy részt vett egy főiskolára felkészítő programban 17 évesen, amely az ifjúsági erőszakra fókuszált. Ezen az eseményen rengeteg különféle származású emberrel ismerkedett meg, és ami az egyik legnagyobb csavar a történetben, a legjobb barátja egy zsidó fiú lett. Itt tanulta meg, hogy ne a vallás alapján ítéljen meg másokat.
Egy másik, amikor egy vidámparkban nyári munkaként meleg előadókkal dolgozott együtt, akikben a legkedvesebb és legkevésbé ítélkező embereket ismerte meg.
A harmadik meghatározó élmény pedig Jon Stewart, zsidó származású humorista műsora, a The Daily Show mutatta meg neki, hogy egy ember rasszának, vallásának vagy szexuális beállítottságának semmi köze a karakter minőségéhez.
Folyamatosan bomlottak le azok a falak, dőltek be azok a gyerekkori sztereotípiák, amelyekre őt nevelték. A való életben tapasztaltaktól empatikus, elfogadóbb lett, és megváltozott a világképe. Amikor ezt megosztotta édesanyjával, az könnyes szemmel végighallgatta, majd csak annyit mondott: “Belefáradtam az emberek gyűlöletébe.”
Zak Ebrahim nem vált fanatikussá, sőt ma békeaktivistaként tevékenykedik. Könyvet írt arról, hogy elítéli az erőszak minden formáját. Apjával minden kapcsolatot megszakított, új életet kezdett. Zak nagyon bátor, hiszen a nyilvánosság vállalásával veszélynek teszi ki önmagát, mivel abból a terrorista közösségből sokan lehetnek szabadon, akikhez apja tartozott. Mégis kiáll, és terjeszti, hogy van egy jobb út az erőszaknál.
Nem kell követni olyan apa vagy anya nyomdokait, aki terrorista, vagy alkoholista, drogos, nőverő, erőszakos, vagy egyszerűen csak felelőtlen. Választhatsz magadnak más utat. Megtörheted az ördögi kört, lehetsz te a pozitív minta, mint ahogy Zak Ebrahim is tette. Akár lehetett volna ő éppen a párizsi merénylet egyik öngyilkos merénylője. Minden adott volt hozzá, hogy terroristává váljon, ő mégsem vált azzá. Mert döntés kérdése. Ő pedig döntött: “Én nem vagyok az apám”- mondja előadásában.
A mai terrorcselekmények mögött javarészt huszonéves fiatalok állnak. Jó volna, ha őket sikerülne megszólítani prevenciós jelleggel még mielőtt egy életre szóló rossz lépést tesznek. Jó volna, ha olyan erőszakellenes eseményeken vehetnének részt, mint ami Zak Ebrahim életét is döntően befolyásolta, és amelyek kinyitották gondolkodását, hogy nem csak egy dogmákon alapuló világ van. Ez szerintem kulcskérdés lesz a következő időszakban, hogy sikerül-e az erőszakot megfékezni, hogy ne az önfelrobbantás legyen fiatalok életének célja.
Zak Ebrahim története azt üzeni nekünk, lehet, hogy
Mindig ott a döntés lehetősége.
Mindig fordíthatsz a sorsodon.
