Élet-Stílus

Felmondólevelet kapott 20. szülinapjára

A japán fiatalember szülei kőkemények.

Yuma Hasegawa 20 éves lett. A japán fiatalember létezéséről a kerek évforduló előtt – ismerősein kívül – a világon senki nem tudott, most mégis bekerült a hírekbe. Persze nem biztos, hogy ő ennek örül.

A Zama (Kanagava-prefektúra) városában élő hallgatót az az ajándék tette híressé, amit a szüleitől kapott a jeles dátum örömére.

A kedves meglepi egy felmondólevél.

A díszes borítékban átadott üzenetben a Boldog 20. születésnapot!” után már a 2. mondat így szól: „A gyermeknevelési szolgáltatások megszűnésére vonatkozó értesítés”.

A kedves szülők (Yoshikazu Hasegawa, apuka és Chiaki Hasegawa, anyuka) kijelentik, hogy nevelési feladataikat ezennel teljesítették, és sok sikert kívánnak fiuknak ahhoz, hogy a társadalom felelős és hasznos tagjaként élje további életét.

Már eddig sem túl biztató a tartalom, de a valódi feketeleves csak ezután következik: amennyiben a fiatalember továbbra is a Hasegawa-házban szándékozik lakni, havi 20 ezer yen (kb. 45 ezer forint) hozzájárulást kell fizetnie, amely költség fedezi a lakbért, a rezsit és a kosztot. Továbbá amennyiben a jövőben kölcsön szeretne kérni a szüleitől, a visszatérítéskor számolnia kell a kamattal is.

Emellett közlik vele, hogy el kell kezdenie a nyugdíjpénztári megtakarításainak befizetését, és figyelmeztetik arra, hogy amennyiben bűncselekményt követne el, a neve és az arca megjelenik a lapokban és a tévében. Immár legálisan vásárolhat alkoholt, de ittas állapotban lehetőleg hanyagolja a vezetést.

A lista még a feleségválasztással kapcsolatban is tartalmaz tudnivalókat Yuma számára: a levél szerint a házassághoz nem feltétlenül szükséges a szülői beleegyezés, ugyanakkor a fiatalembernek tudnia kell, hogy előzetes egyeztetés híján a szülők nem ígérhetik, hogy „emocionálisan elfogadják menyüket”.

Arról nincs információ, hogy a T. szülők ajándékot is adtak-e a felmondás mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik