A helyi közösség démoninak tarthatta azt a 17. században élt fiatal nőt, akinek sírját 2021-ben tárták fel Lengyelországban, Pień településen. A kutatók Zosiának nevezték el, halálakor mindössze 17-19 éves lehetett. Már a temetésekor is rendkívüli óvintézkedéseket foganatosítottak, bal lábára ugyanis lakatot helyeztek. Ez amellett, hogy a földi élet lezárását és a holtak világába való átmenetet szimbolizálta, a korabeli hiedelmek szerint megakadályozta a halott visszatérését – írja a Múlt-kor.hu. A legújabb vizsgálatok pedig kimutatták, hogy már a temetés után, de a test teljes bomlása előtt a sírt felnyitották, és egy élével lefelé fordított sarlót helyeztek a lány nyaka fölé.
A sarló nyelét nyírfából, égerből vagy juharból készítették, a nyírfának a népi kultúrában különös démonűző erőt tulajdonítottak. És vajon miért féltek tőle ennyire? A vizsgálatok szerint egy látható dudort okozó érdaganatban, hemangiómában szenvedett a szegycsontjánál, ami komoly fájdalmakkal járhatott, és a betegség látható tünetei okán a közösség természetfeletti erővel ruházhatta fel és bűnbaknak tekinthette.
