Az elszabadult jármű sofőrje a kiérkező rendőröknek először azt mondta, azért hajtott a padkára, mert egy vele szemben érkező auót miatt félre kellett rántania a kormányt. Aztán később, miután a rendőrök megszondáztatták, kiderült, hogy hazudott. Az orosz férfi ugyanis ittasan ült a Lada volánja mögé, és mivel túl gyorsan hajtott, egyszerűen elvesztette az uralmát a jármű felett.
Képek forrása: Daily Mail
Az ámokfutás közben magával sodort egy ikerbabakocsit is. A benne ülő egyéves kislányok csak a vakszerencsének, és édesanyjuk lélekjelenlétének köszönhették, hogy nem esett komolyabb bajuk. Egy szemtanú állítja, miután a Lada a levegőbe lökte a babakocsit, a két kisbaba kizuhant, egyikük ráadásul nem messze a kocsi hátsó kerekétől ért földet.
„Mikor a sofőr hátramenetbe rakta az autót, hogy visszatolasson az útra, az édesanya sikoltozni és kiabálni kezdett vele, hogy álljon meg. A férfi szerencsére meghallotta, mert leállította a motort” – idézte a szemtanút, az 54 éves Marina Matveevat a Daily Mail című brit lap.
A baleset után a kiérkező mentők az anyát és gyermekeit is kórházba szállították, ahol kiderült, néhány zúzódáson és az ijedtségen egyiküknek sem esett komolyabb baja.