Élet-Stílus

Kétszer cselezte ki a halált a csodakutya

Hiába akarták elaltatni, Lazarus úgy kelt fel, mintha mi sem történt volna.

A fekete-barna, durván négyéves keverékkutya kálváriája augusztusban kezdődött, amikor előző gazdája sorsára hagyta. Az alabamai menhely egyik önkéntese, Cortney Blankenship meg van győződve róla, hogy a gazdi azért döntött így, mert költözködött, új otthonába pedig nem akarta a kutyát magával vinni. Így utcára tette.

A céltalanul csatangoló kutyát ezután elütötte egy autó: törött mellső lábbal, véresen, koszosan került az Ozark Cityben lévő állatmenhelyre, ahol azonnal megkezdték gyógykezelését. Alig néhány héttel később, a telt ház miatt a menhelyről is mennie kellett: Cortney sokáig próbált neki gazdit találni az internet segítségével, de a kutyáért senki sem jelentkezett.

A menhely végül az altatás mellett döntött. Az orvos szeptember 10-én, késő délután érkezett a menhelyhez, hogy beadja a kutyának az injekciót. „Minden úgy zajlott, ahogy az ilyenkor szokás. Az orvos egy tűt szúrt Lazarus bundájába, majd belefecskendezte a mérget, aminek meg kellett volna ölnie őt. Csakhogy nem így történt…” – mondta az ABC Newsnak Wanda Snell, állatvédelmi tiszt, aki az egész eljárást végignézte, majd hozzátette, a kutya másnap farokcsóválva fogadta őket.

„Biztos vagyok benne, hogy a kutya megfelelő mennyiségű gyógyszert kapott, hiszen zavart és bizonytalan volt a következő néhány napban is, ám a szervezete elég erős volt ahhoz, hogy elbírjon a gyógyszerrel” – mondta később Wanda.

Miután Cortney, a menhely önkéntese az interneten közzétette a kutya csodálatos történetét, Lazarus szerencséje megváltozott. Szinte azonnal jelentkezett érte egy helenai család, akik befogadott kutyájuk mellé kerestek társaságot. Lazarus pedig ment, így néhány héttel azután, hogy másodszor is szembe nézett a halállal, egy szerető családba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik