Élet-Stílus

Megműtötte magát, hogy ne horkoljon

A kínai sebész azért feküdt saját kése alá, hogy kedveskedjen a feleségének.

Zhang Xiangmin ugyanis mióta az eszét tudja rettenetesen horkol. Eddig nem igazán zavarta a dolog, ám mikor felesége néhány hónappal ezelőtt szóvá tette, hogy lassan már aludni sem tud férje horkolása miatt, úgy döntött, sajátos kísérlettel tesz pontot az ügy végére.

Miután kiderült, hogy a sebész tüneteit obstruktív alvási apnoé okozza, egy olyan, hangos horkolással járó alvási rendellenesség, melynek gyakori velejárója a légzéskimaradás, Xiangmin egyedi módszert dolgozott ki arra, hogy véget vessen a dolognak. A kísérleti eljárás során a nyelv két oldalába apró csöveket ültetnek, melyek megakadályozzák a nyelv elernyedését, és ezzel a horkolást is.


Kép forrása: Daily Mail 

A sebész a kísérleti műtétet saját kezűleg végezte el magán három hónappal ezelőtt, így a legfrissebb sajtótájékoztatóján – amikre a napokban került sor – már a beavatkozás eredményeiről is be tudott számolni. Eszerint az eljárás teljes siker volt, amióta a csövek a nyelvébe kerültek, nem horkol. A sebész a tájékoztatón azt is elmondta, hogy a beültetett csövek sem az étkezésben, sem egyéb más tevékenységben nem akadályozzák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik