Élet-Stílus

Ne engedd, hogy közelről fotózzanak

Korábbi tanulmányok rámutattak: számos tényező befolyásolja, hogy egy arckép láttán mit gondolunk a személyről, akit ábrázol. A visszafogott mosolyról tudjuk, hogy bizalomkeltő, viszont a fotós és az alany távolságának szerepére csak most derült fény.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem(CalTech) munkatársainak felmérése alapján a közelről készült portré kevésbé bizalomgerjesztő és vonzó, mint a távolabbi. Pietro Perona professzor indítványozta a kutatást, miután reneszánsz festmények iránti rajongása gondolkodásra késztette, hiszen másként érzékelte a közelről és távolról megörökített szereplőket.

Kollégájával, Ralph Adolphsszal és az intézmény egy hallgatójával, Ronnie Bryannel együtt 36 fotót gyűjtött 18 emberről, mindegyikükről egy közeli és egy több mint két méterről készült változatot – írja a Házipatika.

„Kiderült, hogy az emberi arcot geometriailag torzítja a közelről készült felvétel, míg ilyen hatás a távolinál nem jelentkezik” – magyarázta Bryan, aki hozzátette: a közeliek többnyire nagyobb méretűek, jobb felbontásúak és más megvilágításúak voltak, ám úgy vágták meg őket, hogy ez ne jelentsen lényegi eltérést az észlelés során.

Tovább a teljes cikkhez! >>

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik