Élet-Stílus

Miért jár ide fél Nyugat-Európa bulizni?

admin
admin

2010. 08. 28. 15:00

Még miért nem fent és már miért nem lent? Az idei nyár összes rangos fesztiválján fellépő Hangmás frontemberével, Minda Endrével beszélgettünk nappali és éjjeli énről, a budapesti szórakozóhelyek jelenéről, valamint arról, miért szeretik a magyar nyelvet a franciák. Videó!

A hazai könnyűzene underground és main-stream választóvonala közötti résben számos zenekar jelent meg az elmúlt években. A rádió nem játssza agyon őket, viszont ők játszanak a fesztiválokon, ők csinálnak hatalmas bulikat kisebb klubokban és szólítanak meg egyre szélesebb közönséget.A Hangmás is valahol itt keresi a más hangot és az erre vevő közönséget. Minda Endre frontember szerint a lényeg, hogy azt csinálja, amit szeret és ami kikapcsolja.

A zenekar 2003-ban alakult Budapesten, de te honnan indultál?

Újvidéken (Szerbia) születtem, 11 éves voltam, mikor átjött a családunk 1993-ban Budapestre, de rendszeresen visszajárok a régi barátokhoz. Részben még mindig vajdasági magyarként tekintek magamra. Bár már többet éltem Pesten, valamilyen különös kötelék mégis fűz a szülőhelyemhez. Ezen a nyáron is, amikor az EXIT Fesztiválon voltam Újvidéken, az egyik nap, a buli utáni másnap reggel hazafelé kóvályogtam a városban, és akkor hirtelen rengeteg elfeledett emlék visszajött.

Zeneileg van jelentősége annak, hogy honnan származol?

Egy bizonyos értelemben igen, de nem is annyira zeneileg, inkább attitűd, világszemlélet tekintetében. Az ottani embereknek más a képük a világról. A régi Jugoszlávia nem tartozott a szovjet blokkba, nem volt az az elszigeteltség, bezártság, ami például meghatározta az itthoni mentalitást. Éppen emiatt itthon a mai napig sokan elutasítóak az új felé, és a régi, bevált dolgaikat szeretik. Ez a zenére is vonatkozik: a magyar fesztiválokon körülbelül 10 éve ugyanazokat a magyar headliner zenekarokat látni, csak az utóbbi években tűnnek föl lassan az új nevek.

Hol helyeznéd el zeneileg a Hangmást?

Már 2003-ban, amikor elkezdtük sem rendelkeztünk konkrét zenei irányvonallal. Nyilván mindenkinek megvoltak a saját zenei gyökerei, de egy nagy adag new wave-es fertőzés is érezhető volt a társaságon. Én például nagy VHK (Vágtázó Halottkémek) rajongó voltam a 90-es évek közepén. Aztán a 2000-es évek elején hirtelen föltűnt rengeteg olyan zenekar világszerte, akik hasonló megközelítéssel nyúltak a zenéhez, mint mi, és hasonló zenekarok inspirálták őket.

Nevezhetjük ezt egyfajta zenei forradalomnak, amire aztán ráragasztották az indie jelzőt, mert ugye muszáj beskatulyázni mindent, hogy eligazodjunk a világban. A 2000-es évek közepén végül velünk együtt itthon is alakult néhány zenekar, akikre még csak azt sem lehetett mondani, hogy hasonló zenét játszanak, inkább attitűdben volt sok a párhuzam. Közülük néhánnyal jóban vagyunk a mai napig is. Ilyen például az EZ Basic, a Moog vagy a Panic Radio.

Talán abban hasonlítottunk, hogy hasonló zenei hatások értek minket és persze mindenki hozzáadta ehhez a saját stílusát. Nem alakult ki azonban viszonyulási pont, hiszen mi állandóan kísérletezni próbálunk a saját hangzásunk terén. Ez jó, mert emiatt pont elég nehéz besorolni minket. Vannak olyan számaink, amik jobban követnek egy hagyományosabb rockzenei megközelítést, vannak, amik meg egyáltalán nem. A zenénk is afelé halad most, a harmadik album közeledtével, hogy egyre inkább elszakadjunk ezektől a sablonoktól, kapaszkodóktól, próbáljunk egyre érdekesebb zenével előjönni. Én például most egy elektromos ütőpadra készülök beruházni, amiből nagyon érdekes hangzásokat lehet majd kicsikarni, de próbálkoztunk már például a teremin nevű hangszerrel is.

Létezik egyfajta vékony sáv itthon a main-stream és az underground könnyűzene között, ahová ti is befértek?

Magyarországon elég problémás undergroundról és main-stream-ről beszélni. Itthon voltaképpen minden underground, ami nem megy éjjel-nappal a rádióban, bármennyien is ismerik. Közben vannak olyan zenekarok, amiket orrvérzésig nyomnak, de koncerteken nem igazán mozgatnak meg senkit, nincsenek rajongóik. Kétségtelen, hogy valahol underground zenekarnak számítunk, de kialakult már egy elég stabil koncertre járó közönségünk, és közben a rádiók is játsszák a zenéinket olykor.

Angolul és magyarul is írod a szövegeket. Mitől függ, hogy mikor melyik nyelven szólal meg a dal?

Ez úgy szokott működni, hogy amikor elkezdünk dolgozni egy számon, akkor általában azon múlik, hogyan szólal meg a fejemben a dal, magyarul, vagy angolul. Nyilván az idegennyelven éneklésnek vannak feltétlen előnyei is, például így jutottunk ki a francia Tarnsmusicales fesztiválra is, ami két éve volt lassan. A We are modern című számunkat felfedezték és így hívtak meg bennünket. Ugyanakkor kint a magyar szövegekre is vevők voltak. Egyszerűen érdekes volt számukra ennek a furcsa nyelvnek a hangzása. Egyébként nem is vagyunk annyira ének-centrikus zenekar. A szövegekkel inkább hangulatokat, életérzést akarunk átadni, mint történeteket mesélni.

A zenéteket áthatja egyfajta Budapest-hangulat. Az első albumotok címe is Funeral Party Budapest volt.

Az első album a budapesti éjszaka lenyomata volt, ahogy a második is (Valaki ma este megsérülhet). A szövegekben a fővárosi éjszakai életet próbáltam megfogni és leírni. Nem hiába jár ide fél Nyugat-Európa bulizni, vonzza őket ez az őrület, ami itt van. Pont a napokban olvastam valahol, hogy Budapest voltaképpen egy nagy romkocsma és ez valahol jó hasonlat. Van egy ilyen vadkeletes hangulata.

Ez a félig búskomor hangulat, sírva vigadás benne van a ti zenétekben is.

A legtöbb zenében, amit szeretek, van egyfajta keserű, vagy szomorú hangulat, ami aztán nagyon könnyen átfordul valami nem igazán vidám, de kirobbanó energiába. A vidám zenék nekem általában unalmasak és buták, nem adnak semmit. Persze ezt a fajta vidámságot nem szabad összetéveszteni azzal az érzéssel, mint amikor például annak örülsz, hogy túléltél valamit, mondjuk egy átbulizott éjszakát. A harmadik albumon is érezni lehet majd ezt a hangulatot, de azért nyilván ezer más dolog is van, amivel foglalkozunk a számokban.

DJ Palotai mondta egyszer, hogy a magyar fiatalok felejteni mennek a bulikra. Szerinted ez a hangulat a generációra, a közönségedre is jellemző?

Pontosan, gyakorlatilag megfeledkezni akarnak a hétköznapokról. Ez persze nem azt jelenti, hogy nekünk annyira rossz lenne és világvége hangulat uralkodna, de az egész egyfajta elszakadásról szól. Nekem a zenekar, a színpad egy kiskaput jelent, melyen abszolút ki tudok szakadni a hétköznapok normalitásából és rendszeréből. Abból, hogy mindenre logikus választ kell adni, mindennek értelme kell, hogy legyen, és mindent meg kell tervezni, át kell gondolni, túl kell kombinálni. Nappal egyébként egy reklámügynökségnél dolgozom, és a két énem szerencsére egyensúlyban van. Ha nem lenne a nappali énem, akkor valószínűleg nagy gondba kerülnék rövidúton, ha pedig nem lenne az éjszakai, belekattannék a nappali énembe. A kettő valahogy pont kiegészíti egymást.

A normális nappali élet mindenképp kell ahhoz, hogy működni tudjak, de ismerek olyanokat, akiknek kizárólag a másik kap szerepet az életükben, és egyáltalán nem irigylem őket. Ez ugyanakkor nem egzisztenciális kérdés, mert a zenéből én nem tudnék megélni és nem is akarnék. Így sokkal nagyobb szabadságélményt ad az egész, mert a pénz túl nagy frusztrációt jelentene.

Külföldre tekintetek lehetőségként?

Most megyünk Belgiumba szeptemberben, mert meghívtak minket a Ward’in Rock fesztiválra, és Bécsben is játszunk egy Fluc nevű helyen. Mindig jó dolog kimenni. Nem tudom pontosan, hogy Belgiumban mennyire illeszkedünk majd a felhozatalba, de a legutóbbi külföldi fesztiválon, ahol játszottunk abszolút hozzánk közel álló stílusú zenekarok léptek fel és fel is kerültünk a francia Transmusicales fesztivál válogatás cd-jére.

Érdekes, hogy ott az electro előadók közé. Ami itthon inkább rockzenének számít elektronikus elemekkel, az a franciáknál simán belefér az electro műfajába. Másképpen kezelik a zenei stílusokat, mint itthon, ahol mindent szeretünk egyből bele rakni a saját fiókjába. Kint inkább azt nézték, hogy milyen elemeket használunk a koncerten, és milyen életérzést áraszt a zenekar. Ez alapján válogatták össze a színpad fellépőit, nem pedig zenei stílusok szerint.

Pedig mára már elmosódtak a műfaji korlátok és sokkal inkább az attitűd köti össze a zenekarokat, amit képviselnek. Mi is nagyon sokat tettünk azért, hogy ezeket a műfaji korlátokat romboljuk, és nagyon remélem, hogy ezentúl már végre nem egyszerűen indie zenekarként leszünk aposztrofálva. Ennek persze hátrányai is vannak, hiszen sokkal könnyebben beazonosítanak minket, ha van egy viszonyítási pont, hogy mi most akkor alter, indie vagy bármilyen zenét játszunk.

Akkor az új zenei elemeket is inkább a hangulat alapján válogatjátok.

Nyilván vannak műfajok, amik közelebb állnak hozzánk, amikből merítünk, nem csak úgy kitaláljuk, hogy mit fogunk játszani, de ilyen tudatosság nincs benne, hogy ilyen, vagy olyan műfaji elemekből építsünk fel valami újat. Ez elég nagy hülyeség lenne.

Hol lehet ma itthon a legjobban koncertezni?

Ezen a nyáron a legtöbb itthoni fesztiválon ott voltunk. Budapesten amióta megszűnt a Kultiplex, a Süss fel nap és a Trafó Bár is megboldogult, tehát elég sok hely bemondta az unalmast. Azóta kevés olyan hely van, aminek jó a hangulata. Sokfelé lehet játszani, de érezni, hogy a közönség is igényli, hogy a helynek legyen egy saját atmoszférája. Sokkal könnyebb egy nagyon jó koncertet adni például a CorvinTetőn. Más szempontból, de nagyon jó koncerthelyszín az A38 hajó is, ahol remek hangrendszer van. Hozzánk azért inkább a kisebb klubok állnak közelebb. A Tűzraktérben játszottunk régen nagyon sokat, amikor a Tűzoltó utcában volt. A West Balkán is jól indult a Nyugatinál, de azzal most nem tudom, hogy mi van. És persze ott van még a Dürer-kert, szeptember 10-én lesz is ott egy koncertünk.

Mi lesz az új korong profilja?

Majdnem van egy új lemeznyi ötlet, de nem hajt minket senki, hagyjuk érni a számokat, dolgozunk rajtuk. Arra kell most nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy még jobban szólaljunk meg, mint az eddigi lemezeken. Felmerült egy külföldi név is, akivel valószínűleg együtt fogunk dolgozni, de ezt a meglepetést nem akarom lelőni. Én személy szerint ezt az időszakot szeretem a legjobban, amikor az egész alkotási folyamat még ennyire képlékeny.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.