Lehotka Gábor 1938-ban született Vácon. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait 1958 és 1963 között. Első tanára Pikéthy Tibor zeneszerző, a váci székesegyház orgonistája volt. Később Hammerschlag Jánostól, Halász Kálmántól és Gergely Ferenctől tanult, a főiskolán pedig Pécsi Sebestyén tanítványa lett. Zeneszerzésre Sugár Rezső, majd Szervánszky Endre oktatta.
1963-tól az Országos Filharmónia szólistája lett, ezzel elindult hazai koncertkarrierje. 1965-től külföldön is gyakran fellépett, visszatérő vendége volt a német és francia fesztiváloknak, de a Szovjetunióba is gyakran hívták. 1969 és 1985 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolán, 1975-től a Zeneművészeti Főiskolán tanított, 1985 és 1990 között egyetemi docensként, majd 1990-től egyetemi tanárként dolgozott. Tavalyi nyugdíjba vonulásáig az orgona tanszéket is vezette.
Közel ötven hanglemezfelvételt készített, közreműködött a budapesti, kecskeméti, szekszárdi, szombathelyi és váci orgonák létrehozásában. Pályafutása során megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1974), 1978-ban Érdemes művész lett, 1983-ban pedig diplomával jutalmazta a Kodály Társaság. 1986-ban Művészeti Lovagrendet kapott Franciaországban, 2005-ben a Cambridge-i Életrajz Központ tüntette ki.
Zeneszerzőként orgonaműveket, kamarazenéket, zenekari műveket zongoradarabokat és kórusműveket is alkotott. Fő művei: Első orgonaverseny (1963), Hegedűverseny (1984), Jáki mise (1989), kórusművek az Amor Sanctus latin verseire (1991-1999), Latin mise (1993), Trombitaverseny (1998), Hegyi beszéd (oratórium, 2003), Második orgonaverseny (2003), Eszter (opera, 2005), Ünnepi zene Jeruzsálemben (oratórium).
Első könyve 1993-ban jelent meg Az én hangszerem, az orgona címmel, ezt további két munkája követte: a Gorsium orgonaiskola (2000) és Az orgonatanítás módszertana (2000).
