Quimby: Lármagyűjtögető
A kiadvány éppúgy helyet kaphatna egy DVD-ajánlóban is, mint egy CD-ajánlóban. A Quimby ugyanis 2009-ben látványosan szakított a hagyományos „40-50 perces album”-koncepcióval. Már a tavaszi Ajjajjaj című maxi-CD is mindössze öt számot tartalmazott, és most decemberben is egy különös hibrid – CD és DVD egyben – kiadvánnyal rukkoltak elő. A CD-n három vadonatúj dal, és öt már korábbról ismert, de újraértelmezett opusz hallható. Kritikuskollégám szerint, ha egy zenekar a saját életművét dolgozza fel újra és újra, az az adott együttes leszállóágát mutatja. Nyilván nem hallotta még ezt a lemezt.
A foxtrottra hajazó Ventilátor blues, vagy a ska-ba forduló Káosz amigos igazi friss élmény. A Varga Líviusz által elővezetett, sokáig egy szál gitárral kísért Magam adom hallgatása közben pedig az a bizonyos hideg futkos a halandó hátán. Ami az új számokat illeti, igazi Quimby-songokról van szó, van itt egy „megkisstibisített” salsa, a Cuba Lunatica, egy borongós költői kép a banki kölcsön nőneműsítésével, és egy húzós dal, a Haverom a J. J. Cale, ami tényleg beindítja az embert. (Bár felmerül a kérdés: Who the fuck is J. J. Cale?) Mit szépítsünk: az egész CD, úgy ahogy van, friss, ropogós, izgalmas. Én várnám még a folytatást, hozzászoktam ahhoz a bizonyos 50 perces formátumhoz. Quimby-rajongóknak alapmű, de a zenekarral most ismerkedők is nyugodtan kezdhetik a Lármagyűjtögetővel a beavatást. A DVD is igen gazdag, 28 dal élő verziója kapott helyet rajta, fele normál koncertről, fele az unplugged fellépésekről. Plusz egy werkfilm a legnagyobb rajongóknak és a stúdiózás iránt érdeklődő fanoknak. Azért nyugodtan jöhetne egy igazi nagy Quimby-album is, ha már ilyen jó formában vannak a fiúk.
(Tom-Tom Records, 2009)
Péterfy Bori & Love Band: 2
Péterfy Bori Hajolj bele a hajamba című slágere kisebbfajta csoda lett, azaz úgy lett országos, mindenhol ismert sláger, hogy nem egy slágergyár kilúgozott terméke volt (hála az akkor még ilyen szempontból aktív Petőfi rádiónak). Megszületett az új magyar popdíva, amin olyan exhibicionista énekesnőt értünk, akinek komoly kisugárzása van. Az Amorf Ördögökből (itt is Tövisházi Ambrus áll a háttérben) és a Krétakörből is ismert énekes- és színésznő most a díva után vadócszerepben bőrdzsekibe bújt, és bukósisakot húzott, hogy keménycsajosra vegye a figurát. Ebben a szerepben utoljára talán Bíró Icát láttuk Magyarországon roppant hiteltelenül. De Bori persze más, miért pont ezt ne tudná jól eljátszani.
A Csillagpor, az Ötszáz villám, a Napba néző című számok tökéletesen bele is simulnak ebbe a képbe feszes ritmussal, kemény riffekkel, kevés elektronikával, szenvtelen énekkel. Borinak persze itt sem ez az egy arca van. Van ahol szinte annyira szétcsúszott lelkiállapotot tükröz a hangja, mint Méhes Mariettának a Trabantból (Jó reggelt Bori, Ájultan fekszem veled, Bűvös vadász bevezetője), csak jobban eltalálja a ritmust. Alapvetően azonban a lemezt mégiscsak a slágergyanús pörgős popszámok viszik el, amiből hármat is találhatunk. Az egyik a már több helyen is hallott önszerelmi vallomás, a Téged nem, amely már beült az agyunk slágereket tartalmazó régióiba, de hasonló bevésésre számíthatunk a Bűvös vadásztól vagy az Újraélesztőtől. Persze akadnak a lemezen lapos számok is, de hát különben nem lennének magaslatok sem.
(Megadó Kiadó, 2009)
Barabás Lőrinc Eklektrick: Trick
A lemez összetevői: fekete R&B énekhang, elektronikus zenei ütemek, hol hidegen karcos, hol kalandozó, hol érzelemgazdag trombita, mai jazz. Az szinte egyáltalán nem jutna eszünkbe, hogy magyar. Talán ez a globalizáció, egyszerűen nagyvárosi. Nem mintha ez gond lenne.
Lehetünk rá büszkék is, hogy itt egy ilyen zenekar, amelynek egyetlen hangjából sem lehet hallani, hogy magyar, igaz azt sem, hogy bármilyen nemzetisége lenne. Érhetné az a vád is, hogy se íze, se bűze, liftzene. Ez nagyrészt igaz is lenne, ha nem lenne ott a trombita. De az ott van, és abban ott a lélek, aki megszólaltatja. És megszülethet az a furcsa varázslatszerű valami, amikor a zenét hallgatva azonosulunk a zenésszel. Mintha mi fújnánk azt a hangszert, mintha mi éreznénk, amit ő. Ez pedig nem minden zenésszel működik. Ezért érdemes ezt a lemezt hallgatni.
(Szerzői kiadás, 2009)
Eric Sumo Band: The Trouble Soup
Tövisházi Ambrus és csapata második lemezével rukkolt elő idén ősszel. A recept ugyanaz, mint az előző korong esetében: a jellegzetes, önmaguk által kacatpopnak hívott eklektika, benne egy csöppnyi elektro, némi reggea, kis jazz, most kicsit több pszichedelikus utazás, nyakon öntve sanzonos hangulatokkal, s mindezt néha rockosan vagy néha gyermekrajzfilmstílusban előadva. A zenekar a honi új popzenei színtér más zenekarokban is bizonyított, remek zenészeiből (Farkas Zoltán, Drapos Gergely, Pápai István, Mészáros Ádám, Tövisházi Ambrus) és két elképesztő énekesnőből (Harcsa Veronika és Kiss Erzsi) áll össze.
Külön üdvözlendő, hogy több helyen is feltűnt – különösen a virtuóz énekesnők torkából előtörve – a hetvenes-nyolcvanas éveket idéző posztpunk-new wave hangulat. Hazel O’Connort, a Blondiet, Laurie Andersont idézik fel, és ez nagyon jól esik a második évezreden innen és még egy évtizeden túl. A The Trouble Soup még számos meghökkentő és nagy kincset rejt: például a Show Me The Light-ot, és a lemez címadó dalát, a The Trouble Soup-ot. Imádom a Kiss Erzsi franciás halandzsájára zúzó Secon-t, és a slágergyanús You Never Been My Friend-et. A zenekar tele van iróniával és öniróniával. Talán a nagy eklektika a végére már kissé kifárad, de így is 2009 egyik legemlékezetesebb albumáról van szó.
(Megadó Kiadó, 2009)
Pannonia Allstars Ska Orchestra: Feel the Riddim
A PASO afféle nemzeti hungaricum, amit mindig lehetett mutogatni, hogy na íme itt egy igazi skaegyüttes. Nincs gond a jamaikai akcentussal, a ritmusalapokkal, és még érdekes is volt. Bár személy szerint mindig is inkább a ska urbánusabb verzióiért rajongtam, a PASO a gyökerekig is visszanyúlt és ezt is lehetett értékelni. Kicsit talán magas is volt az elvárás.
Ez a lemez mindenesetre nem okozott revelációt, nem akartam egyetlen számot sem visszaugratni, hogy újra és újra meghallgassam. Minden jól szól. A nagy skazakatolás, a fúvósok is hömpölygése benne van, de a nagy szám nincs. A Hungarian Dish a Hortobagyi palacsintával ugyan vicces, de csak fékezett habzással, a Budapest a dugóadóval, a szamurájkardozással, a kordonoknál ördögöt vizionáló nyugdíjasokkal és az újságokból készült hálószobával ugyan társadalomkritikus, de még mindig megmarad a szlogenek szintjén, mint egy LMP-reklám. A Macskafogóból átdolgozott Miu Miújság Harcsa Veronikával pedig lehet, hogy jól meglovagolja majd a nosztalgiahullámot, de nem érteni, milyen pluszt ad az eredetihez képest. A legérdekesebb még a Bawl Out Fi We, amely (a korábbi Tenkes kapitányhoz hasonlóan) cigyányos-magyaros-balkános hegedűjével fúvósaival izgalmas kulturális keverék, és egy kiadós ugrálás lehetőségét is elővetíti egy majdani koncerten.
Az új PASO-anyag a rajongóknak biztos nem fog csalódást okozni, mi többiek pedig várunk egy igazán jó számra, de azért közben ez sem fáj nagyon.
(Megadó Kiadó, 2009)
Presser Gábor: 1 óra az 1 koncertből
Aki ott volt, annak azért, aki nem volt ott, annak pedig azért érdemes meghallgatni Presser Gábor 1 óra az 1 Koncertből című CD-jét, amelyet ahogy beteszünk a lejátszóba, máris a zsúfolásig megtelt nézőtéren érezhetjük magunkat. Az album az idén január 24-én az Arénabeli telt házas fellépésének 3 órás zenei anyagát próbálta 10 dalba besűríteni.
A korongon olyan szerzemények csendülnek fel, mint a Kinn is vagyok, benn is vagyok, Gondolj rám, Csak a szívemet teszem eléd, Nekem nem szabad, Mikor leszek a tiéd, Itt a válasz, de akár az Ezt egy életen át kell játszani című dalt is együtt énekelhetjük Pici bácsival. A válogatásra a koncert olyan „csemegéi” is felkerültek, mint a zongorakísérettel és Rúzsa Magdi előadásában elhangzó Nekem nem szabad című dal, valamint a Várlak, amelyet Falusi Mariann énekelt Presserrel közösen.
(Sony Music, 2009)
Esti Kornél: Egytől egyig
Ha a hiteles magyar rockzenekarokat számba vesszük, akkor sajnos a Kispál, a Quimby és a Tankcsapda megszámlálása után hosszan nézzük magunk előtt a három kinyújtott ujjunkat, majd le is engedhetjük a kezünket. Az új generációban, mint a 30Y vagy a Kaukázus egyelőre nincs elég kraft, hogy lezúzza a nagy öregeket. Az Esti Kornél pedig melléjük zárkózhat fel. Eléggé egységes a zenei világuk a régi szomorkás pearl james, nirvanás grunge-tól (hazai továbbfejlesztője a Kispál) és a sanzonos undergroundig (hazai továbbfejlesztője a Quimby) terjed. A szövegről nagyjából ugyanennek a két zenekarnak, illetve szövegíróinak a hatását lehetne megemlíteni (bezárt égbolt, angyal, hintaló, stb).
Persze ahogyan Dosztojevszkij mondta, mindannyian Gogol köpenyégéből bújtunk ki. A magyar underground rocknak is megvannak ezek a hazai „köpenyegei”. Ha mindettől a spanyolviaszozástól eltekintünk, akkor marad egy nagyon fiatal zenekar, amely megfelelően energikusan zúz, és amely énekesének lehetne ennek megfelelően egy kicsit erőteljesebb a hangja. A kérdés mindig az azonban, hogy milyen dalokat, számokat sikerül összehozniuk? Már-már egészen fejben ragadó dal a Megrántom a zsinórt, és egészen érdekes a mondókát idéző Eget verő. Nem túl maradandó a végeredmény, de majd kiforrja magát.
(Megadó Kiadó, 2009)
Varnus Xavér: Classic & Jazz
Felcsendül rajta ugyan Bach d-moll toccata és fúgája, de egy kicsit másképpen. Varnus Xavér ugyanis a legújabb CD-jén a jazz világába kalauzol el minket olyan klasszikusok segítségével, mint Bach, Mozart, Vivaldi és Beethoven. Nem kell aggódni, ezt a „házi koncertet” nem fogja holmi füstölő orgona megszakítani (október elején ugyanis Varnus Xaver koncertjén kigyulladt a Zeneakadémia nagyorgonája).
A különleges zenei feldolgozáson kívül az album másik érdekessége abban rejlik, hogy az orgonaművész a jazzfeldolgozásokat az idén 10 éves Talamba Ütőegyüttessel együtt játssza. A CD a klasszikus zene kedvelőinek mindenképpen ínyencség, hiszen újszerű élmény Bach vagy Vivaldi zenéjét az egyik percben eredetiben, míg a másik percben pedig „dzsesszesítve” hallani.
(Sony Music, 2009)
Deák Bill Gyula: A király meséi
A Hatvan csapás után új, immár a hetedik albummal rukkolt elő a fantasztikus torkú bluesénekes. Deák Bill Gyula saját megfogalmazása szerint a lemez leginkább a bluesrock felé hajlik, de mindenki döntse el, hogy a rock vagy a blues kategóriába skatulyázza-e be.
Az tény, hogy a dalokon (a szép balladákon és bluesokon) keresztül végigkövethetjük Bill Kapitány életét: A Kőbányáról álmodtam, Egyedül az Arénában, Szabadon élj, A Király meséje, Az legyél, aki vagy című dalokban egyaránt a múltja köszön vissza. A lemezen felcsendülő számok között egyformán találhatunk „lassúzósat”, mint például a Nagy eső után, illetve pörgősebbeket, mint például a Csonka boogie. Ezért autóvezetés közben a legideálisabb hallgatni.
(Sony Music, 2009)
Gryllus Vilmos – Dalok 4
Biztos sokan úgy gondolják, hogy gyerekeknek zenélni a világ egyik legkönnyebb dolga lehet. Mégis egy kezünk is sok lenne, hogy összeszámoljuk, kiknek sikerül. Gryllus Vilmos ilyen. Eddig 4 daloskönyvet írt gyerekeknek (Dalok 1-3 és a Maszkabál), azaz legalább 100 olyan dalt, amit könnyen meg tudnak tanulni és el is tudnak énekelni. Ezen a lemezen kiválasztott 28 népdalt, melyeket, szövegüket és dallamukat tekintve egyaránt méltónak tartott a gyerekek szeretetére, s feldolgozni őket. Közreműködtek ebben a Marczibányi téri Kodály iskolások a maguk tiszta hangján, és olyan zenészek alkottak benne, mint Balogh Kálmán, Sárközy Gergely, Gryllus Dániel, Szokolai Dongó Balázs, Szabó Attila, Kovács Ferenc.
Talán ebből már ki lehet találni, hogy ezt a munkát Gryllus nem veszi félvállról. Gyakorlatban kipróbálva a lemezt, kiderül, hogy nemcsak hogy éneklésre lesz kedvük a gyerekeknek, de a táncra, ugrálásra is. Persze a felnőttek is a hatása alá kerülnek, A horgosi csárdát például még egy hétig fütyülte-dúdolta a szerkesztőség több tagja is, miután meghallgatta a lemezt. A lemezről pedig észrevétlenül olyan dolgokat is meg lehet tanulni, hogy például hogyan szól a Hess páva, hess páva, amely dallamára később a Kex együttesnek írt szöveget Baksa-Soós János, amit később nagy tisztelője, Hobó is előadott koncertjein Zöld sárga címmel. Ráadásul az is kiderül a legkisebbeknek, hogy egy-egy dalt különböző műfajban is fel lehet dolgozni, így lett a Szeretnék szántaniból kórusmű, táncházas talpalávaló (danceloor?), operaária és bluesszám is. Minden gyereknél ott kell lennie, ahogyan a korábbi Gryllus-lemezeknek is, hogy száz év múlva is énekeljen valaki még magyarul.
(Gryllus kiadó, 2009)
