Élet-Stílus

Ingyen hozzáférhető a félmilliós találmány

A Pacidoki Alapítvány évek óta teljesen ingyen tart beteg gyerekeknek - igencsak meggyőző eredményekkel – lovas terápiás foglalkozásokat. A magyar művészvilág december 16-án jótékonysági koncerttel segíti az értékes találmányát is közkinccsé tévő szervezetet, és ezen keresztül sok gyerek - reménytelennek hitt – gyógyulását.

Alig félszáz kilométerre található a fővárostól a „Pacidoki” néven ismert lovastanya, mégis mintha egy másik országban járnánk. Cegléd és Nagykőrös környékén, közelebbről a Csemő község melletti tanyavilágban lelhetünk rá, világvégi földutakon tudjuk csak megközelíteni. Az egyre ismertebb tanya egy kis házból, néhány gazdasági épületből áll, az épületek mellett a villanypásztorral körbevett futtatókon lovak, a környéken kiskutyák, macskák, szárnyasok. Ezen a csendes, végtelen alföldi vidéken ér el a csodával határos eredményeket mozgássérült, Down-kóros, epilepsziás és egyéb – sokszor kezelhetetlennek ítélt – betegségekkel élő gyermekekkel Domina Imre és felesége.

Csodáról szó sincs – hárít rögtön vendéglátónk. Az évek során összegyűjtött tudást, tapasztalatokat és a legkülönfélébb fejlesztő szakemberek segítségét felhasználva próbálunk segíteni a gyerekeknek. A lovas terápia már évszázadok óta ismert gyógyító mód, amely kezd Magyarországon is újra divatba jönni. A Pacidoki Alapítvány megálmodói azonban kicsit másképp dolgoznak, mint a többi hasonló szervezet.


Domina Imre (fotó: BI - FN)

Domina Imre (fotó: BI – FN)

„Jánoska jár”

„A tevékenységünk nem áll meg a lovas terápiánál. Az a célunk, hogy végigvigyük azt a folyamatot, aminek a végén ha egy gyerek nem tudott járni, elindul, ha egy gyerek autista, vagy Down-kóros, akkor határozottan javuljon az életkörülménye. Ehhez a fejlesztéshez minden szakemberrel összefogunk” – vázolja Domina Imre a terápiás filozófiájukat.

EGYÜTT – Művészek a Lovasterápiáért

Ingyen hozzáférhető a félmilliós találmány 2

A magyar zenei élet több kiemelkedő művésze együtt támogatja a jótékonysági koncert bevételével a Paci Doki Alapítványt, hogy felépülhessen a lovasterápiához elengedhetetlen fedeles foglalkoztató Csemőn.
Az este egy különleges alkalom, ahol soha nem hallott duettek is elhangzanak majd a jól ismert és szeretett dalok mellett az együttlét, a közös segítségnyújtás jegyében.

Fellép:

Bíró Eszter, Falusi Mariann, Fassang László, Gerendás Péter, Gerendás Dániel, Hodek Dávid, Horgas Eszter, Lang Györgyi, Palya Bea, Pély Barna, Presser Gábor, Sárik Péter, Terecskei Rita, az Unicum Laude Énekegyüttes és Zorán.

A koncert helyszíne és időpontja: Novotel Budapest Congress & World Trade Center,
2009. december 16. 19:00

A legnagyobb siker az, amikor olyan levelet kapunk, mint két hete Jánoska apukájától – mondja, majd mutat egy e-mailt. Tárgya:”Jánoska jár!” Egy hatéves kisfiúról van szó, aki oxigénhiány miatt születésétől kezdve mozgássérült volt. Rátaláltak a csemői lehetőségre, részt vett a fiú a lovas terápiás foglalkozásokon, és egyéb fejlesztéseken, majd kipróbálta a helyi fejlesztésű járógépet. Óriási sikereket ért el mindezzel a mozgásában, de eddig önállóan nem tudott járni. Egyik este otthon egyszer csak elindult. A „csodát” kis videofelvételekkel bizonyítva küldte el az édesapa Jánoska meggyógyítójának.

Járásképtől a járásig

Volt egy Down-kóros „kis dühöngő, ütötte a saját és mindenki fejét, semmit nem lehet kezdeni vele” – veszi át a szót Domina neje, Andrea. „Eleinte csak üvöltött, le se lehetett tenni az anyja öléből. Mondtuk, nem baj, csak jöjjenek, mi kibírjuk, a lovak is kibírják. És a kislány minden nap közelebb került a lóhoz. Két hét múlva már fel tudtuk rakni a mamájával a nyeregbe. Először üvöltött ott is, de amikor a ló elindult, elhallgatott. Még nem fordult a világ felé, de a harmadik ilyen foglalkozáson már kezdett kinyílni, láttuk a tekintetén. Beszélni nem tud, de elértük, hogy figyeljen a világra, megértsen mindent, amit mondunk neki. Ez hihetetlen eredmény.”

Jánoskánál az történt, hogy a születéskori oxigénhiány miatt nem működik jól a gyermek agyának az a része, amely a mozgáskoordinációért felel – magyarázza Domina. Ha egy ilyen gyereket lóra teszünk, az állat lépéseinek ritmusa szinte beépül a sérült részbe. A lovasterápia kialakít egy járásképet a gyerekben, de ettől még nem tud járni, nincs hozzá megfelelő izomzata, és egyensúlyérzéke. A célunk viszont az, hogy addig foglalkozzunk egy ilyen gyerekkel, amíg el nem indul. Ez nem hagyott nyugodni, s ez volt az oka, hogy egy mérnök barátommal kifejlesztettük a járógépünket – mondja Domina Imre.

Pénzt nem fogadnak el

Az udvaron be is mutatja a találmányt. (Lásd videó!) A lényege, hogy ellentétben a hasonló járógépekkel, ez nemcsak a mozgást, izomzatot fejleszti, hanem az egyensúlyérzéket is. Berakják ebbe a gyereket, és különböző motivációk – például a kiskutyák simogatása vagy etetése – hatására itt teszi meg az első lépéseket. Aztán már motiváció nélkül, saját örömére jár. És jó esetben előbb-utóbb azt is elérjük – mint Jánoskánál – hogy magától is megindul.

A Pacidoki Alapítvány gyógyító tevékenysége négy éve indult, és azóta sem fogad el pénzt senkitől. „Elég baja van annak a családnak, akinek a gyereke olyan súlyos betegségben szenved, hogy kétségbeesésében ránk talál, nem kérhetek tőlük pénzt. Az alapítvány szelleme sérülne” – mondja. Még az általuk kitalált járógépet sem szabadalmaztatták, nem csináltak belőle üzletet. (Pedig egy ennél egyszerűbb hasonló szerkezet olyan félmillió forintba kerül ma a piacon.) Inkább feltették a terveket az alapítvány honlapjára, hogy bárki meg tudja csinálni. Lehet, hogy ha üzleti szemlélettel kezelnénk a járógépet, akkor jutna pénz a még hiányzó épületekre, eszközökre, szakemberekre, de én a gyerek érdekeit nézem – jelenti ki Domina. „Ha pénzbe kerülne, akkor mire eljutna a rászoruló kicsiig, csillagászati összegbe kerülne, s így sokan nem férnének hozzá.”

Ingyen hozzáférhető a félmilliós találmány 3

Felmerül a kérdés, hogy akkor miből tartják fenn a tanyát, a lovakat, önmagukat. Domina Imre – aki Zalában nőtt fel, majd megjárta Ausztriát, Budapestet, de mára rosszul érzi magát a városokban – hét éve foglalkozik a lovas terápiával, négy éve alapítványi formában. Addig volt egy kis boltjuk Csemő határában, annak jövedelméből tartották fenn magukat. Vidéken, ha valaki ügyes, minden luxust nélkülözve ezt meg lehet tenni – állítja. Állami támogatást nem kapnak, az alapítványi „1 százalékos felajánlások” és önkéntesek pénzügyi támogatása segít valamit. Volt már egyszer egy jótékonysági színházi előadás is az alapítvány támogatására.

Fedél nélkül

Eddig 31 kis beteget gyógyítottak, de egyre többen ismerik meg a Pacidokit, egyre több lesz a páciens is. Járnak ide mozgássérült, Down-kóros, autista, epilepsziás, Rett szindrómás betegek, mindegyikkel másként kell kialakítani a terápiát. Egy baj van: a foglalkozásokat csak jó időben tudják tartani, mert nincs fedett helyiség a környéken. Így ősz végétől tavaszig nem lehet folytatni a fejlesztéseket, s ez komoly hátrány a gyerekeknek. És komoly hátrány az alapítványnak is, mert pályázni csak egész éves fejlesztésre lehet. Ezért kell építeni egy fedeles foglalkoztatót.

Erre gyűjt most elsősorban az alapítvány pénzt (a tervezett költségek olyan 25 millió forintra rúgnak), ezt próbálja megsegíteni egy december 16-i jótékonysági koncert is. A többek között Presser Gábor, Gerendás Péter, Zorán és Palya Bea által fémjelzett hangverseny bevételei az alapítvány számláján landolnak, hogy minél előbb elkezdődhessen a téli lovasterápia is.

Olvasói sztorik