Az előző, joggal vitatható színvonalú Potter-film (Harry Potter és a Főnix Rendje) rendezője, a brit David Yates ezúttal, a hatodik varázslós moziban a fantasy-széria egyik legjobb filmjét hozta tető alá. Kerek egész, komoly és felnőtt – inkább krimi, mintsem fantasy, és inkább az elbeszélésre, a történet felépítésére (a jellemek ábrázolására, a párbeszédekre) helyezi a hangsúlyt, semmint a „látványkodásra”, ami egyébként J. K. Rowling könyvfolyamából zömmel hiányzik. Fontos újdonság, hogy nem szükséges elolvasni a regényt a film megtekintése előtt, hogy megértsük azt.
A Warner-stúdió valószínűleg, hogy együtt öregedjen a sorozat gyermek/kamaszszereplőivel, Yatest bízta meg az utolsó részek (ez, a korábbi „főnixes” epizód, illetve a kettébontott finálé, a Harry Potter és a halál ereklyéi) igazgatásával. Yates ért ehhez, számos tévéfilm mellett egyik legkiemelkedőbb, legelismertebb munkája az Államérdek című BBC-tévésorozat (2003), amiből A dolgok állása címmel nemrégiben Kevin Macdonald forgatott filmet Russel Crowe-val és Ben Affleckkel a főszerepben.
Harry Potter és a Félvér Herceg
Harry Potter and the Half-Blood Prince, színes, szinkronizált, angol–amerikai fantasy, 154 perc, 2008, rendező: David Yates, szereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint, Michael Gambon, Alan Rickman, Helena Bonham Carter, Jim Broadbent, Robbie Coltrane, Christian Coulson, Tom Felton, Maggie Smith, Ralph Fiennes, David Thewlis, Julie Walters, Timothy Spall, Bonnie Wright, forgalmazó: InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt., honlap
A történetben a Roxforti Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter (Daniel Radcliffe) és barátai számára az intézmény mindennapjai amúgy is bőven elég izgalmat adnak: egyrészt Harry különleges titkokat hordozó bájitaltankönyve, másrészt a Dumbeldore igazgató (Michael Gambon) által az iskolába hozatott új tanerő, Horace Slughorn (Jim Broadbent) meghatározó múltbéli emlékképe, harmadrészt a csajozás/pasizás: Harry vonzalma Ginny (Bonnie Wright) iránt, és Ron (Rupert Grint) barátnője és Hermione (Emma Watson) szerelme is elég titokzatos és ijesztő. A bájitaltól vihogó, sajátosan (érzelmileg) kábult srácok magánéleti mókái közepette Harrynek egyre több oka mutatkozik a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, s az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját (ezért szükséges Horace jelenléte és titka).
Az Alfonso Cuarón által dirigált harmadik rész, a Harry Potter és az azkabani fogoly új irányt mutatott, és jelentősen sötétebb ízt kölcsönzött a sorozatnak. S megmutatta, hogy sokkal bátrabban lehet nekimenni az írott matériának, mint amiképp korábban Chris Columbus tette (Harry Potter és a bölcsek köve, Harry Potter és titkok kamrája). A „feketeség” felerősödésén és a bátrabb alapanyag-kezelésen túl Yates – és egyre jobb tinédzser színészei (a felnőttekről nem is szólva) – érdeme, hogy jól szerkesztett, valódi filmként, nem csupán színes-szagos franchise-ként élvezhető filmet alkotott.
Talán egyetlen hibája – ha ez egyáltalán hibaként fogható fel, s nem a Rowling írta folyam felépítési sajátjaként –, hogy a hatodik opus leginkább a befejezés felvezetésének tekinthető. Ezt az utolsó filmben ketté szedték. Szóval: köszönjük – és hajrá!
