Pozsgay Imre ma is úgy gondolja, hogy ez a bejelentés sorsdöntő volt a rendszerváltás folyamatában. A ma egyetemi oktatóként dolgozó egykori MSZMP-reformpolitikus a FigyelőNetnek elmondta, utólag, a következmények bizonyítják ezt az állítását. A rádióinterjúval sikerült megbénítania azt az állampártot, amelynek főtitkára – a Kádár Jánost 1988 májusában váltó Grósz Károly – akkoriban még polgárháborúval is fenyegetőzött. Az 1988. júniusi hírhedt fehérterroros beszédében ugyanis Grósz azt vizionálta a Sportcsarnokban összegyűlt párttagoknak, hogy amennyiben a folyamatokat nem tudják megállítani, akkor az utcára mennek az emberek. De akkor mi is ott leszünk – dörögte a főtitkár. „Mi ez, ha nem polgárháborús fenyegetés?” – tette fel a kérdést ma is Pozsgay Imre.
Taktikázott a népfelkeléssel (fotó:MTI)
Grósz Károly a Nagy Imre melletti tüntetésen elhangzottakat “fasiszta propagandának” minősítette, és egy novemberi párthatározat is ellenforradalomként tesz említést 56-ról. A január végi Pozsgay-bejelentést pedig az a két nappal korábbi kormányhatározat előzte meg, amely jóváhagyta Nagy Imre és kivégzett társainak újratemetését. Pozsgay a 168 órában már ennél is tovább ment, és az általa vezetett párttörténész-bizottság friss tanulmányára alapozva kezdeményezte az egykori miniszterelnök megítélésének átértékelését. A bejelentésre kevesen számítottak a magyar közéletben.
Grósz nem volt itthon
Grósz Károly egyébként január 28-án nem volt Magyarországon, a davosi világgazdasági fórumon vett részt. Nem véletlen, hogy ekkorra időzítették a bizottság záróülését, és a rádiónyilatkozatot, ugyanis, ha tudomására jut a történészbizottság merész állásfoglalása, a főtitkár megakadályozhatta volna annak nyilvánosságra kerülését. Kérdésünkre Pozsgay Imre elmondta, tudatosan választották a ki a megfelelő időpontot. Először január 19-ére tűzték azt ki, ekkor Grósz naptárjába külföldi út volt betervezve. Végül az út valamilyen okból elmaradt, így Pozsgayéknak is új időpontot kellett találniuk. Tudták, hogy a davosi fórumot Grósz nem hagyná ki, így ez épp kapóra jött.
Amikor Svájcból utazott vissza, Grósz már tudott a rebellis rádióinterjúról. A repülőn a Népszabadságnak és a Magyar Hírlapnak azt fejtegette, hogy Pozsgay a korábbi egyoldalúságot egy másik egyoldalú meghatározásra cserélte. Az alig másfél hónapja regnáló reformkormányfő, Németh Miklós pedig úgy fogalmazott, hogy „1956 októberét igazán csak a legellentétesebb fogalmak képesek kifejezni. Az értékelésben a népfelkelésnek éppúgy helye lehet, mint a nemzeti tragédiát okozó, szocializmusellenes terrorlázadásnak”.
Pozsgay és Németh Miklós a Nagy Imre-temetésen (fotó:mti)
Fogpasztát vissza a tubusba
Anekdotába illő jelenet játszódott le Grósz és Pozsgay között, amikor hazatérése után a főtitkár dolgozószobájában először találkoztak. Grósz levágott az asztalára egy halom telexpapírt, mondván „nézd milyen felfordulást okoztál, ez a nép véleménye a felelőtlen bejelentésedről”. Pozsgay – ahogy a FigyelőNetnek elmondta – erre azt válaszolta, hogy ez csak a telextulajdonosok véleménye. Abban az időben leginkább csak a különböző nagyvállalatoknak és pártszervezeteknek volt telexgépük. Aztán joviális, barátkozó hangnemre váltott a főtitkár, és azt mondta, mindenki követhet el hibákat, ez megbocsátható, de vonja vissza a nyilatkozatát Pozsgay. Ő erre, elmondása szerint úgy válaszolt, hogy „akkor vonom vissza, ha te visszatömködöd a kinyomott fogpasztát a tubusba.”
Pozsgay Imre, Straub F. Brúnó és Grósz Károly az Országgyűlésben 1988. október 6-án (Fotó: MTI)
A kényes helyzetre jellemző, hogy kilenc nappal a bejelentés után, február 7-én Pozsgay Imre is a népfelkelés szó taktikai értékéről igyekezett meggyőzni a pb-tagokat. „Azért különösen jó, mert nem hordoz szovjetellenes tartalmat, de antisztálinista, és kielégíti jelen pillanatban azokat is, akik egyébként (…) túlhajtó másik variációt dédelgetnek magukban, a forradalom, nemzeti forradalom és függetlenségi háború, függetlenségi harc gondolatát” – jelentette ki, és hozzátette – „tehát nem arról van szó, hogy szakítani az ellenforradalom kategóriájával, hanem arról, hogy nehogy újra forradalom legyen a neve egyértelműen.”
