A héten 2700 szürke marhát, 300 bivalyt, 2000 rackát és 250 lovat hajtanak ki a téli szállásukról a Hortobágyra, összesen 16 pásztorszállásra. Az esemény tetőpontja – Szent György-naphoz kapcsolódva – szombaton lesz, amikor nyilvános program keretében a hortobágyi Kileclyukú hídon érkezik 200 szürkemarha-tehén ugyanennyi borjával, 600 racka, hatökrös szekér, népies ötösfogat, öszvérfogat, pusztaötös, bivalyfogat, és a híd lábánál legel a tornyidombi szürkemarha-gulya – mondta el az FN-nek Boda Mihály, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. igazgatóhelyettese. A nézők között a legszelídebb állatokat vezetik át, és felvonul a puszta legszebb bikája, a vásártéren biovásárt tartanak.
Kihajtás, 2008 – KÉPGALÉRIA
A gazdasági év kezdete
Szent György napja a kihajtás, az állattartó magyarság legnagyobb ünnepe, és egyben a „gazdasági újév” első napja. Erre az időre megnőtt már annyira a fű, hogy nagytestű jószágot, lovat, marhát is eltartson a legelő. A kisebb állatok, birkák, juhok, disznók már korábban elhagyhatták téli szállásukat. Debrecen és a környékbeli települések Hortobágyra hajtották a több száz jószágot számláló nyájakat, gulyákat és méneseket, ettől a naptól kezdve késő őszig a számadó és bojtárai gondjaira bízták őket – tudtuk meg Vajda Mária néprajzkutatótól, a debreceni Déri Múzeum főmuzeológusától.
A települések egyenként, vagy összefogva választották ki a számadó juhászt, és a gazdák már napokkal a kihajtás előtt egybeterelték „nélkülözhető állataikat” – azaz amelyek tejére, húsára, igavonó erejére őszig nem volt szükségük. A számadó juhász szerződése a rovásfa volt, valójában egy léc, amire egymás alá rótták a különböző gazdáktól átvett állatok számát. A rovásfát hosszában kettéhasították, az egyik fele a számadónál, a másik a községnél maradt. Ősszel, szorításkor, vagyis az állatok téli szállásra hajtásakor a két darabot összeillesztették, ez alapján adott számot a pásztor a gondjára bízott jószágról. A Szent Györgyig hátralevő napok alatt az állatok szokták egymást, amire nagy szükség volt a későbbi ridegtartás során.
Van, Aki otthon marad
Az úgynevezett hazajáró jószágot, a csordát vagy csürhét naponta hajtották a legelőre és vissza. Innen származik a mondás, hogy bámul, mint borjú az új kapura: ha netán napközben új kaput szereltek fel, a hazatérő jószág bizony tétován ácsorgott az ismerős ház ismeretlen bejárata előtt.
Nem jártak egy csárdába
számadó fizetsége pénz volt, mellé bor, pálinka, szalonna, kenyér és hagyma. Segédeit, a juhászbojtárokat ő választotta és ő is fizette. Hatalmas értéket képviselt a lábas jószág, épp ezért hatalmas felelősséget jelentett és nagy szakértelmet követelt a számadó tisztsége, joggal volt ő a pásztorok fejedelme. Kora tavasztól késő őszig naponta háromszor kellett itatni a jószágot a legnagyobb szárazságban is, óvni széltől, esőtől, gyógyítani kellett és gondját viselni, de nem volt mindegy a legeltetés útvonala sem.
Kihajtás, 2008 – KÉPGALÉRIA
A juh által lerágott füvet ugyanis a marha és a ló már nem tudja letépni, mint ahogy nem hajlandó inni sem juhok vályújából. A köznyelv szerint körmiről őrzi a juhász a jószágot – egy percre nem hagyhatta magukra őket. Annyira komolyan vették, hogy még a népdal is úgy tudja: „Egyik iszik a Meggyesbe/A másik a Cserepesbe/A harmadik a Morgóba/Gulya, ménes csavargóba”. Hiszen nem vállalhatta a „kolléga” előtt, hogy egy kis pálinka kedvéért magára hagyta a jószágot – szól a magyarázat.
legyen ön is fn tudósító!
Havat visznek haza
A számadó felelőssége volt az állatok megőrzése és felhízlalása, nem is volt ember többé, aki ebben szégyenben maradt. Nem az a juhász, aki kihajtja a jószágot, hanem aki beszorítja, azaz hiánytalanul átadja őket megbízatása lejártával – idézi a népi mondást Vajda Mária, aki egyben a hortobágyi juhászok tiszteletbeli nagykövete. Ma talán vadregényesnek tűnik, de igen kemény és magányos volt ez az élet. Ritkán találkoztak a pásztorszállásokon, ahol pásztortüzek mellett főzték tésztából, szalonnából, hagymából és ritkán húsból álló ételeiket. A falvakba nem jártak be, a pásztorszállások „gondnoka”, a tanyásgazda hozott onnét néha kenyeret, ezt-azt, amire szükség volt.
Valamivel könnyebb dolguk volt a juhászoknak, akik – Kalotaszegre jellemzően – szoptatás után juhtejbemérést végeztek: gomolyát készítettek, amit behordtak a faluba a gazdának. Lévén a sajtkészítés „asszonymunka”, a juhásszal sokáig kint élt a felesége is a pusztán. Szokás volt nyaranta a gazda látogatása is, akinek illett „otthonról gyünnie”. Megszemlélte a jószágot, ételt, italt vitt ilyenkor a pásztornak.
A pásztor megbízatása késő ősszel, hagyományosan Katalin, Erzsébet napján járt le, akkor, amikor „a jószág a havat hazaviszi a hátán”. Ezt nevezték behajtásnak, szorulásnak: az állatokat visszaterelték téli szállásaikra, a számadó pedig elszámolt megbízóival. Ma már ez az időpont a Hortobágyon advent első vasárnapjára tolódott – jegyzi meg a néprajzkutató.
Juh és birka
Magyarországon juhnak a rackajuhot nevezték, birkának pedig a merinóit, amely az 1760-as években honosodott meg nálunk, főleg a dunántúli uradalmakban. A racka ősi, igénytelen, betegségeknek ellenálló, hosszú szőrű fajta. A merinói nemesített jószág, finom, értékesebb „selyemgyapjút” adott, de kevésbé volt ellenálló, sokféle betegség tizedelte.
Komoly kihívást jelentettek a boszorkányok
Alföld úttalan útjain, a folyószabályozásokig hajózhatatlan vizeken, a lápos, mocsaras területen szinte lehetetlen volt az áruszállítás. Ezért értékelődött fel a lábon hajtott jószág, és vált az egyik legfontosabb vagyontárggyá. Mint a legnagyobb eseményhez, az állattartó közösségekben számtalan szokás és babona is kötődött Szent György napjához. Ezek legfontosabb célja a boszorkányok távol tartása és a haszon biztosítása volt: a boszorkák ugyanis nemcsak rontást hozhattak a haszonállatra, de a haszon jó részét is elcsenhették – magyarázza Vajda Mária.
Kihajtás, 2008 – KÉPGALÉRIA
A csordákat ezen a napon láncon és balta fején hajtották át. A vas maga a védelmet, a biztonságot jelenti, míg a lánc többletjelentése az összetartás, és hogy a jószág őszre a láncszemek mintájára kerekre hízzon. Óriási máglya füstjén terelték át a legelőre tartó barmot, amelynek gonoszt elűző hatása korábban közismert volt. A hazajáró jószág szarvát reggel fokhagymával kenték be, vagy egy gerezdet szúrtak rá, ugyancsak a boszorkánypraktikák elhárítására. Fontos szerep jutott az erőt, az újjászületést nyújtó zöld ágnak is, amely ugyancsak az ártó szándék ellen vértezte fel a házat és a jószágot.
A csordát zöld vesszővel hajtották ki a pusztára, de friss ágak díszítették ezen a napon a kapukat, a kutakat: a boszorkányok ugyanis még a kapufélfát is meg tudták fejni, ha a jószághoz nem férhettek hozzá. Hortobágyról ismert a hiedelem, hogy hétévenként április 24-én fellángolnak a pusztában elásott kincsek. Aki Szent György éjszakáján résen volt, óriási vagyonra tehetett szert. Mára a kihajtás a hagyományőrzés mellett az állattartás fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet, fontos szerepet játszik a magyarságtudat megtartásában és erősítésében – emeli ki Vajda Mária.
szent györgy
Előkelő kappadókiai családból származott, Diocletianus császár alatt hadiszolgálatba lépett, hamar magas rangot szerzett. Amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, lemondott hivataláról, és a császár ellen fordult: börtönbe vettették és miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől eltéríteni, 303-ban kivégezték. A keleti és a nyugati egyház vértanút tisztel benne. A legenda szerint megölt egy sárkányt, ezért szép, páncélozott lovon ülő és dárdájával sárkányt ölő ifjúnak szokás ábrázolni.
Több lovagrendnek patrónusa, így a magyar alapítású Szent György Lovagrendé is. A mohamedán kultúrkörben, „Szent Dserdsis” néven tisztelik, azt tartják róla, hogy negyvenszer állta ki a tűzpróbát. Sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, fegyverkovácsok, lovas katonák és a vándorlegények patrónusa volt. A jelenben a cserkészeké és a rendőröké.
forrás: wikipedia.hu
