Élet-Stílus

Mégsem kapott pénzt a tárcától a fojtogató álrendező

Valótlan az az állítás, hogy 450 millió forintot kapott volna az oktatási tárcától az a színházi szövetség, amelynek a fojtogató ózdi álrendező is vezetőségi tagja – közölte az oktatási tárca.

A Magyar Hírlap pénteki számában arról számolt be, hogy a Dornay Attila és mások által vezetett Országos Alternatív Színházi Szövetség honlapján található az az információ, amely szerint a szövetség tavaly ősszel 450 millió forintot nyert el az OKM által kiírt “Színházak a jövő színházaiért” elnevezésű pályázaton.

Nincs is bejegyezve

A tárca sajtóirodájának közleménye szerint több okból sem lehetséges, hogy az Országos Alternatív Színházi Szövetségnek bármilyen támogatást is adtak volna, ugyanis a minisztérium 2007-ben nem jelentetett meg Színházak a jövő színházaiért elnevezésű pályázatot, és ilyen címen 2008-ban nem is jelent meg kiírás. Ezen kívül az Országos Alternatív Színházi Szövetség egyetlen, az OKM által meghirdetett pályázaton sem indult, és így támogatást sem kapott.

Az Országos Alternatív Színházi Szövetség nincs bejegyezve annál az intézetnél, ahol azoknak az alternatív társulatoknak kell regisztrálniuk, amelyek támogatásért pályázni szeretnének. A Független Színházak Szövetségének elnöke szerint a honlapon szereplő társulatok fel vannak háborodva.

Már volt egy tragédia

A rendőrség csütörtöki közlése szerint a színitanodába keres növendékeket az egyik hazai közösségi oldalon egy férfi, aki a jelentkezők rátermettségét webkamerán keresztül, az érdeklődőkkel fojtogató jeleneteket eljátszatva méri fel. A rendőrség tudomására jutott, hogy a férfi korábban már végzett hasonló helyzetgyakorlatokat fiatal amatőr színészekkel, s egy ózdi, tragédiába fordult szituációs játék miatt rendőrségi vizsgálat is folyt ellene.

A D. Attilaként bemutatkozó férfi azonos azzal a Liebe Attilával, aki a hetvenes évek végén Ózdon arról híresült el, hogy magát színházi rendezőnek beállítva – jelenetek elpróbálásának ürügyén – megfojtott egy fiatal lányt. A férfit tettéért tíz évre ítélték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik