A vesztes központi hatalmak – Németország, Ausztria, Magyarország, Bulgária és Törökország – valamint Szovjetunió és Lengyelország nem kaptak meghívást a tornára, noha Pierre Coubertin, az olimpiai mozgalom atyja minden befolyását latba vetette. A francia sportdiplomata teljes létszámú olimpiát akart, ami fontos lépés lehetett volna annak a békés világnak helyreállítása felé, amely világ a modern olimpiai eszme egyik alapja is. Az indítványát azonban határozottan elutasították.
A játékokat 29 ország részvételével nyitották meg. Először vonták fel az olimpiai ötkarikás lobogót, szintén ez évi újításként békegalambokat röptettek a megnyitón, és a versenyzők is először tettek esküt, melynek szövege így hangzott: „Esküszünk, hogy az olimpiai játékokon becsületesen, a szabályokat tiszteletben tartva veszünk részt, a lovagiasság szellemében szolgálva hazánk dicsőségét és a sport ügyét.”
A megnyitóünnepség Antwerpenben (IOC)
A játékokra újonnan épített stadion csak részben váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A drága belépők miatt a nézők nem tolongtak, a rendezők ingyenjegyekkel és iskoláscsoportokkal próbálták feltölteni a sokszor foghíjas lelátókat. Vicces módon csak a Belgium-Csehszlovákia futballdöntőn volt teltház, ami viszont a bíró látványos részrehajlása miatt botránnyal végződött, mivel 2-0-ás belga vezetésnél a csehek a 40. percben elhagyták a pályát. Mindez azt követően történt, hogy egy belga lesgól megadása után az angol játékvezető még egy cseh focistát is kiállított.
Az időjárás sem alakult kedvezően, a sok eső miatt a futópályákon állt a víz és a sár, de a finn Paavo Nurmit ez sem akadályozta meg a világhír felé megtett első lépéseiben, ugyanis 10 000 méteren, a 8.000 méteres terepfutáson és csapatversenyben is aranyérmet szerzett, 500 méteren pedig másodikként ért be. Csapattársa, a korábbi finn futóklasszis, Juho Kolehmainen a maratoni futás bajnoka lett. A finnek egyébként Antwerpenben kilenc atlétikai számot nyertek, és ezzel jobb eredményt értek el, mint az amerikaiak, ami komoly és ritka teljesítménynek számított.
Az angol Albert Hill harminchat évesen nyerte meg a 800 és 1500 méteres futást, az amerikai Charles Paddock bemutatta 100 méteren azt az emlékezetes mozdulatát, amikor nem befutott, hanem szabályosan bevetődött a célvonalnál, ezzel nyerve meg a versenyt. Honfitársa, Morris Kirksey pedig az atlétikai váltó mellett a rögbicsapat tagjaként is a dobogó tetejére léphetett.
Az angol Hill (k) két számban is győzött (IOC)
Edward Eagen ökölvívásban, kisközépsúlyban lett bajnok, majd más terület után nézett, és az 1932-es téli olimpián, Lake Placidben már a négyesbob-csapattal szerzett újabb bajnoki címet.
Suzanne Lenglen francia teniszezőnő úgy nyerte meg a női egyest, hogy játékot is alig vesztett, aztán aranyat szerzett vegyespárosban is.
Ugo Fregerionak 10 kilométeres gyaloglásban sikerült megszereznie Olaszország első atlétikai aranyérmét. Az olaszok emellett mindent vívószámot megnyertek, és hogy így történt, abban egyértelműen fontos szerepe volt a magyar vívók távolmaradásának.
Bicikliverseny Antwerpenben (IOC)
Itthon az olimpiát az újságokból követték figyelemmel az érdeklődők, és közben Budapesten sporttal kapcsolatos előadássorozatokat tartottak, így próbálták helyettesíteni, és közvetve a figyelem középpontjában tartani belga játékokat.
Bár országunk nem vehetett részt a versenyen, egy magyar versenyzőnek mégis sikerült kijutnia Antwerpenbe. Vörös Vince hazai futónk, többszörös országos bajnok Csehszlovákia csapatában indult, és Vencel Vohlarik néven 1500 méteres síkfutásban negyedik lett.
Ez évben a skandináv országok szereplése meglepően eredményes volt, első helyezéseiket tekintve Svédország 19, Finnország 15, Norvégia 13, Dánia pedig 3 bajnoki címet gyűjtött össze.
Az összesített éremtáblázaton az Egyesült Államok végzett az első helyen, mögötte Svédország, a harmadik Belgium.
