A törökökkel kezdve. Fatih Terim talán nem a legkvalifikáltabb a tizenhat Eb-n kuksoló szövetségi kapitány közül, de stimulálási ereje, morálja, s az, ahogy együtt élt a játékkal a legjobbak közé emelik. És pszichológiai hadviselésben sem utolsó. Az elődöntő előtt a törökök stílszerűen szórták a homokot a fejükre, a sérülések és eltiltások miatt megfogyatkozott csapat esélyeit vitatták – a németek pedig szépen bealudtak.
Óriási hiba volt, feledékenységgel spékelve: korábban épp a Beckenbauer vezérelte német szakma cselekedett hasonlóan a portugálok elleni negyeddöntő előtt.
Fatih Terim dicsérete
Terim ráadásul annak is tudatában volt, hogy a németek két esetben játszanak bűnrosszul: ha hátrányba kerülnek illetve ha ők az esélyesek. A rutinos szakvezető a felelősség és az esélyesség összes terhét elhárította övéi feje fölül, ugyanakkor harcra, háborúba készítette fel övéit. És taktikailag is jót húzott. Hisz török harci morál ide, megalkuvás nélküli hozzáállás oda, aligha számított valaki arra, hogy a portugálok elleni teljesítmény tükrében döntőre tippelt németeknek nekiesnek a törökök. Pedig így történt.
Rüstü védhetett volna jobban, de így is hős lett (MTI)
Sőt, a hibákra hajlamos Lehmann-Mertesacker-Metzelder hármas szokásos betli-parádéja mellett ezúttal az is a törökök malmára hajtotta a vizet, hogy a fél német csapat még mindig „vízparton sétált barátnők vagy feleségek társaságában”. A meccs előtt Ballack ugyan figyelmeztetett, hogy a majd hatnapos szünidő talán nem lesz a legjobb hatással a csapatra, a német válogatott épp olyan hibába esett bele, ami nem a sajátja.
Lélek nélkül, megszeppenten kezdték a törökök elleni találkozót, s amíg
Joachim Löw tanácstalanul szemlélte együttese a legkevésbé sem
„németes” hozzáállását, Terim hátradőlt. Legényeiben forrt a
bizonyítási vágy, s a cserék olyannyira felnőttek a feladathoz, hogy
már-már felmerült: egy Semih, egy Sabri miért is (volt) csere akkor,
amikor a rendre ügyetlen Tuncay, vagy a rendkívüli fizikumú, ám annál
lassúbb Servet például állandó kezdő (volt).
Német gépezet, sok hibával
A korábban kapufát is lövő törökök a vezetést is megszerezték, ám ekkor bekövetkezett az első hiba. Az előny mindössze hat percig tartott, s ez lélektanilag kissé felrázta a német csapatot. Frings bejövetele tovább erősítette a fehérmezeseket, akik a második félidő derekától átvették a meccs irányítását. A 65. perctől történteken derült ki, miért is problémás a török cserepad – vagyis annak hiánya.
Schweinsteiger kétszer is kisegítette csapatát (MTI)
A pályán ugyan Borálék távolról sem mutatták a fáradtság jeleit, de Terim igazából nem tudott belenyúlni a meccsbe, ehhez nem állt rendelkezésére megfelelő játékos. A törökök nem állhattak visszább, hisz Aurelión kívül nem volt legalább egy szűrőjük – a nagy napot kifogó Hamit Altintop ugyan rengeteget futott, ütközött, de ez mégsem az ő posztja – így a támadás maradt. Meg egy Rüstü hiba. A török kapus második potyája után Lehmann a kollega segítségére sietett, de a játékban ekkor már inkább a németek akarata érvényesült.
A meccs után Terim arról beszélt, hogy hosszabbítás esetén akár a továbbjutás is meglehetett volna: tévedett. A hajrára magából mindent kiadó török csapatban nem volt benne még egy thriller, a németek nyerték volna a ráadást. Ha nem, a tizenegyeseket. Dicsérni viszont az elődöntőben nyújtottak miatt nem lehet őket.
Németország esélyesként kezdte az elődöntőt, és úgy végezte, hogy az orosz-spanyol ág győztese megnyugodhatott. A Nationalelf formája igencsak ingadozó, védelmében nem csupán a két középhátvéd, de a támadások javarészéért felelős balszél – Lahm, illetve az elé visszalépő Podolski – is törékeny. A Bayern jolly-jokere gólja ellenére többször is hibázott, jellemző, hogy mindkét török gól előtt a félholdasok jobboldaláról indult az akció, onnan, ahol Lahmnak kellett volna védekeznie.
Ballack és Lahm: egyszer fent, egyszer lent (MTI)
Napjaink német csapata „elsőkerék-meghajtásos”, s amiben bízhatnak a németek: hogy a Schweinsteiger-Podolski-Klose trió legalább azt a szintet hozza, mint a portugálok elleni találkozón, illetve hogy az ezüstérmek gyűjtésében világelső Ballack (a 2002-es esztendő után ismét bajnoki- és BL-ezüstöt szerzett) felnő a feladathoz, és hozza azt a formát, amit a Chelsea-ben mutatott. Nem lesz könnyű dolga.
Orosz újjászületés
A másik elődöntő után ugyanis egy magabiztos spanyol válogatott vár rá Bécsben. Az oroszok ellen látott győzelem elsősorban a csapat érdeme, s még akkor is bizakodásra adhat okot, ha a második és harmadik gólban vastagon benne voltak a tizenhatos előterében vagy sóbálványt mímelő, vagy ide-oda rohangáló orosz védők is.
Az oroszok részéről az idő előtt szobrot kapó Guus Hiddink alaposan melléfogott abban, hogy hátrébb rendelte együttesét – a spanyolok ellen csak akkor sikerülhetett volna a kontra-játék, ha Puyolék előtte előzékenyen összehoznak egy gólt a szbornajának. A vörös-mezesek futballjából hiányzott az átütőerő, gyakorlatilag abban a „betegségben” szenvedtek, ami az általuk búcsúztatott hollandok vereségét is okozta.
Xaviék eltűntették Arsavint és az oroszokat is (MTI)
Három jó teljesítmény után a negyedikre nem tudtak hasonlót produkálni, ráadásul a legfontosabb pillanatban a tótumfaktum Hiddink, akárcsak a magát a negyeddöntőben „elcserélő” Van Basten, nem tudta átlépni árnyékát: harmadik nekifutásra is az elődöntőben ért véget a szép kaland. Az orosz együttes ettől függetlenül kiváló tornát zárt, viszont a beharangozott nagy áttörés, a világ szűk krémjébe jutás elmaradt.
Ezt a gárdát a következő tornákon már nem fogják félvállról venni az ellenfelek, s bár az orosz bajnokság lebonyolítási módjából adódó előnyöket a válogatott akár Dél-Afrikában is kamatoztathatja, az igazi szenzáció az lenne, ha a 2010-es világbajnokságon is eljutna a legjobb négy közé. Masszív középcsapatként, a korábbi szovjet iskola erényeit – sok mozgás, rengeteg passz és futásmennyiség – csillogtatva ellenben helyreállította az orosz futball utóbbi években igencsak megtépázott – itt elsősorban a 2004-es Portugália elleni 1-7 kívánkozik élre – tekintélyét.
44 év távlatából
Spanyolország 1964 óta vár a nagy sikerre. Ehhez adott egy olyan ellenfél, amelyik elsősorban a döntőbe jutásig félelmetes. A németek döntős teljesítményei rendre arról tanúskodnak, hogy kiemelkedő csapatként magabiztosan masíroznak a fináléba és nyernek, míg rosszabb passzban eljutnak ugyan az utolsó meccsig, de ott alulmaradnak. 1972-ben, 1974-ben, 1980-ban, 1990-ben és 1996-ban uralták a mezőnyt (1954-ben meglepetésre nyertek) – további hat alkalommal viszont kikaptak (1966, 1976, 1982, 1986, 1992, 2002). Ötven százalékos mérleg.
Akárcsak az 1984-ben a franciák ellen alulmaradó spanyoloké. Ám 24 éve Platini francia csapata egyeduralkodó volt – száz százalékosan lett Európa-bajnok, ez a mai német csapatról nem mondható el. Sőt, a kiegyensúlyozottság a 2008-as Európa-bajnokságon inkább a spanyolokra jellemző. A védelmük annak ellenére kiváló – volt eddig – hogy Puyol és Marchena sem a legjobb választás, míg a támadásokban rendre kiemelkedő Sergio Ramos mögött legalább annyi terület marad, mint a szintén nagy kalandozó Lahm mögött (a meccs pikantériája lehet a két kiválóság, a spanyol jobbhátvéd és a német balbekk összecsapása).
Villa sérülése miatt nem játszhat a döntőben (AP)
A belső védőkettőst viszont tökéletesen tehermentesíti az Eb egyik legjobb teljesítményével előrukkoló Senna. Az eddig kétszer betliző spanyol védekezés összességében biztosabb mint a hatot kapó német, kapusposzton pedig Casillas világklasszis, Lehmann ellenben bő tíz éve volt az (a Schalke 1997-es UEFA-bravúrjának fő kovácsaként).
A spanyol középpálya rendkívül rugalmas. Senna mellett Silva is besegít a védekezésben, sőt, ha kell Iniesta is hátrébb lép, A megszerzett labdákkal viszont nemcsak Xavi tűnik fel az ellenfél tizenhatosa előtt – így Löwnek igaza van abban, hogy a spanyolok játéka kiismerhetetlen. Amennyiben Fringsék, alaposan felspannolva, időben reagálnak, lesz keresnivalójuk, s a meccs értékét az is növelheti, hogy a két csapatban hemzsegnek a távolról is veszélyes játékosok (Senna, Xavi, Iniesta, Fabregas, Ballack, Schweinsteiger, Frings, Hitzlsperger)
Elől eddig – nemcsak a tornán, hanem a selejtezőkön és a barátságos mérkőzéseken is – Villa volt a nyerőember. Mivel a valenciai ék kivált, a tét az eddig gólcsendet fogadó Torres vállán lesz majd. A képessége megvan hozzá, de egyedüli támadóként a nála jobban kezdő Nuno Gomes sem boldogult a német védelemmel. Érdekes lesz az, hogy Luis Aragones egy további irányítót (Fabregast) vagy egy támadót (Güizát) szerepeltet Villa helyén. Mindkét variáció mellett szólnak érvek. A németeknél négy olyan játékos van, aki legalább két gólnál tart az Eb-n, így a szoros emberfogás aligha a döntőben kap majd szerepet az eddig is területet védő spanyol taktikában.
A középpályán és a csatársorban mindkét gárda nagyon erős: a spanyolok 11, a németek 10 elért góllal jutottak túl első öt mérkőzésükön. A bécsi meccs ettől függetlenül eredményezhet biztonsági játékot, de olasz-spanyolt aligha – a németek a világbajnoktól eltérően nem rendezkedhetnek be bekkelésre, hisz ezt a hátsó alakzatuk nem engedi meg. Bár a közhely szerint az első gól eldönthet mindent, a két döntős állt már fel egygólos hátrányból; csak az a csapat dőlhet hátra, amelyik kétgólos előnybe kerül.
Akiken az arany múlhat: Xavi és Ballack (Getty)
