Élet-Stílus

A Föld felé tart egy kémműhold

Működésképtelenné vált és letért pályájáról egy nagyobb amerikai kémműhold. A mesterséges égitest várhatóan február végén vagy márciusban csapódik be a Földön - közölték amerikai kormányzati tisztviselők .

A nevük elhallgatását kérő tisztviselők elmondták, hogy nem tudják irányítani a műholdat, amely az emberi egészségre és környezetre nézve veszélyes anyagokat tartalmazhat. Egyelőre nem lehet megállapítani, hogy pontosan hol és mikor ér majd földet a műhold, amelynek az energiaforrása mondta fel a szolgálatot.

Gordon Johndroe, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője annyit közölt újságírók érdeklődésére, hogy az illetékes kormányzati ügynökségek figyelemmel követik a helyzetet, és tanulmányozzák a lehetséges beavatkozásokat az esetleges károk elkerülésének érdekében. Hozzáfűzte: sok műhold tért le pályájáról az előző években, és csapódott be a Földön anélkül, hogy bármilyen kárt okozott volna.

John Pike védelmi és hírszerzési szakértő szerint egy minibusz méretű, 9 tonna tömegű kémműholdról lehet szó, amely az űr- és a védelmi ipar által használt berilliumot tartalmazhat. A kémműholdakat ellenőrzött körülmények között szokták az óceánba vezetni, hogy biztosan senki ne férjen hozzájuk. Mivel azonban ez a műhold irányítatlanul zuhan le, nem tudni, hova, fennáll a veszélye annak, hogy illetéktelen kezekbe kerülhetnek amerikai titkok – mondta Pike.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) legnagyobb műholdja, amely irányíthatatlanul zuhant le, a 78 tonnás Skylab volt, amelynek maradványai az Indiai-óceánon és Ausztrália gyéren lakott nyugati partvidékén zuhantak le 1979-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik