A listavezető PSV szombat este a sereghajtó Excelsior együttesét fogadta a holland bajnokság 21. fordulójában. A Debrecentől igazolt Dzsudzsák Balázs ezúttal is a kezdőben kapott helyet, s végig a pályán volt. Sőt, a hetedik percben az ő góljával szerzett vezetést az eindhoveni alakulat.

Dzsudzsák Balázs a kupac alján (Pics United)
Egy rossz, túl rövid hazaadás után Danko Lazovics becsúszva szerezte meg a kapus elől a labdát, melyet Jefferson Farfan adott középre. A magyar játékosnak már nem volt nehéz dolga, néhány lépésről lőtt a hálóba. Dzsudzsák negyedik holland bajnoki mérkőzésén a második gólját szerezte, és az előző forduló óta már góltérő átadás is fűződik a nevéhez.
Az Excelsior ellen volt még egy pazar szabadrúgása is, ugyan ez kimaradt, ezzel együtt a 21 esztendős magyar légiós kiválóan futballozott, újfent együttese egyik legjobbja volt. A PSV honlapját idézve: „állandó veszélyt jelentett, és gyakran megmutatta, hogy remek technikai adottságokkal rendelkezik”.
A csapata egyébként a vártnál nehezebben szerezte meg a három pontot a sereghajtó ellen. Geert den Ouden a 81. percben kiegyenlített, és már-már úgy tűnt, döntetlen lesz a vége.
Sok hazai szurkoló már el is hagyta a Philips Stadiont, ugyanakkor a csereként beállt Danny Koevermans a ráadásban, a 91. percben megszerezte a PSV Eindhoven győztes gólját.
A PSV a következő körben, szerdán az Ajax vendége lesz.
Holland bajnokság, 22. forduló:
Graafschap Doetinchem-Heerenveen 0-3
PSV Eindhoven-Sparta Rotterdam 2-1
Roda Kerkrade-NAC Breda 0-2
Pénteken játszották:
Willem II Tilburg-AZ Alkmaar 3-0
Vasárnap öt mérkőzést rendeznek.
