Élet-Stílus

Zárójelben a verespataki bányaterv

Felfüggesztette a román környezetvédelmi minisztérium a verespataki aranybányaterv engedélyezési folyamatát - mondta Korodi Attila román környezetvédelmi miniszter. A döntés miatt legalább egy évvel eltolódik az engedély kiadásának időpontja, addig pedig akár el is lehetetlenülhet a projekt.

A tárcavezető arra hivatkozva intézkedett így, hogy nincs rendben az engedélyi eljáráshoz elengedhetetlenül szükséges egyik dokumentum. Az aranybánya megnyitását tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) először beadott településrendezési engedélyét ugyanis egy bíróság korábban felfüggesztette. A július végén kiállított új urbanisztikai engedély viszont tartalmilag megegyezik az előzővel, amelyet a bíróság felfüggesztett – mondta a miniszter.

Emlékeztetett arra a közigazgatási bíráskodásról szóló romániai módosított törvény 14. cikkének ötödik bekezdésére (az 554. számú 2004. évi törvényt módosította a 262. számú 2007. évi törvény), amelynek értelmében az előzőleg felfüggesztettel azonos tartalmú közigazgatási okiratok a jog szerint felfüggesztettnek tekintendőek.


A legjobbkor érkezett a döntés

Korodi kijelentette: amíg nem oldódnak meg az urbanisztikai engedéllyel kapcsolatos problémák, nem tudják összehívni az engedélyeztetési folyamattal foglalkozó technikai elemző bizottságot.


Lapunk kérdésére Nemes Noémi, a Greenpeace kampányfelelőse elmondta: a döntés politikai szempontból a legjobbkor érkezett, ugyanis a verespataki aranybányát működtetni kívánó cégnek az év végéig kellett volna megszereznie a projekt elindításához szükséges engedélyt, ezt azonban nem tudják teljesíteni. A cég nehéz helyzetbe került, melynek következtében akár az is előfordulhat, hogy a részvényeseinek egy része elpártol tőle.


Betiltanák a cián használatát


A román környezetvédelmi miniszter bejelentése abból a szempontból is nagyon fontos, hogy a román parlament előtt van egy a ciánhasználat betiltásáról szóló törvénytervezet, melyet ha október elején megszavaznak, akkor egyáltalán nem nyílhat Romániában olyan üzem, mely ciánt használ a bányászathoz – nyilatkozta a FigyelőNetnek Nemes Noémi.

A törvényjavaslatot a romániai zöldek kezdeményezték és az RMDSZ karolta fel. Ha Csehország és Ausztria után Romániában is megszavaznák a mérgező anyag használatát tiltó törvényt, akkor talán hazánkban is nagyobb eséllyel indulna el egy ilyen irányú kezdeményezés – tette hozzá.

Az Európa legnagyobb külszíni aranybányáját tervező RMGC eddig 200 millió dollárt fektetett be Romániában a beruházás megvalósítása érdekében, és 450 alkalmazottat foglalkoztat. A beruházás környezetvédelmi kockázataival kapcsolatosan azonban súlyos aggodalmak vannak, nem pusztán Magyarország, hanem a román és a nemzetközi civil és tudományos szervezetek részéről is, mivel az RMGC ciántechnológiás eljárással kívánja felszínre hozni az aranyat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik