Élet-Stílus

Premier League: királyt koronázott az Arsenal

Manchesterben, de másutt sem gondolta volna senki, hogy egyszer majd az Arsenal kaparja ki a United gesztenyéjét. Vasárnap pont ez történt – az „ágyúsok” bajnokká avatták legnagyobb riválisukat.

Más kérdés, hogy Észak-Londonban a Chelsea együtteséért sem repesnek a szívek, s a sportszerűségből jelesre vizsgázó Arsenal épp a szomszédvári gárdával mérkőzött. Arséne Wenger már a meccs előtt jelezte, hogy csapata győzelemre tör.

Nos, a kezdő sípszót követően a vendéglátók nem is hagytak kétségei szándékaik felől. Ám percekkel azután, hogy útjára indult a labda, a több klasszisukat is nélkülöző kékek mégis fölénybe kerültek, elsősorban a széleken fel-alá száguldozó Joe Cole és Wright-Phillips jóvoltából. A hazaiak Rosicky és Hleb hiányában középen is „vérszegénynek” tűntek, míg elöl Julio Baptista távolról sem villogott.

A nagy hajtás mellett a csapatok játékosai egymást is bőszen faragták, a félidő hajrájába érkezve félő volt, hogy Wiley játékvezető kezéből kicsúszik a mérkőzés. A szünet felé közeledve Adebayor tesztelte Cechet, majd Boulahrouz mozdulata következett – s ezzel odalett a Chelsea címe! A pokróc módjára durva holland ugyanis teljesen feleslegesen földre vitte Baptistát, s amellett, hogy összehozott egy büntetőt – Gilberto Silva magabiztosan értékesítette a tizenegyest – ki is állították.

A félidőre tehát kettős hátrányba került a címvédő, s sorsa úgy tűnt, megpecsételődött.

A második játékrész derekán az Arsenal játékosai már-már magukat mulattatva passzolgattak, s az sem rázta fel őket, hogy riválisuk szép lassan berendezkedett térfelükön. A szélen aztán Wright-Phillips a 70. percben becsapta őrzőjét, mintaszerűen ívelt középre, s az érkező Essien közelről Lehmann hálójába fejelt.

Megélénkültek a vendégek. Előbb Joe Cole, de egy szöglet után Essien is gólt szerezhetett volna, majd Paulo Ferreira szabadrúgása után Terry veszélyeztetett fejjel, miközben az Arsenal magukat elaltató játékosai rendre lemaradtak a labdákról. Az utolsó lehetőséget Salomon Kalou tékozolta el – az elefántcsontparti már csak Lehmannal állt szemben, ám nem tudta legyőzni a világbajnokság egyik német hősét. Maradt az 1-1, s ennek természetesen Manchesterben örültek a legjobban.

Premier League, 37. forduló


Arsenal-Chelsea 1-1 (1-0)
London, Emirates-stadion, 60 102 néző. Vezette: Wiley
Gól: Gilberto Silva (43., 11-esből), illetve Essien (70.)
Kiállítva: Boulahrouz (42.)
Arsenal: Lehmann – Eboue, Gallas, Toure, Clichy – Diaby (Hoyte, 79.), Fabregas, Gilberto Silva, Denilson (Hleb, 59) – Adebayor, Julio Baptista.
Chelsea: Cech – Paulo Ferreira, Boulahrouz, Terry, Bridge – Mikel (Diarra, 74.), Essien, Lampard, Wright-Phillips (Sinclair, 80.), Joe Cole – Kalou.

Az élcsoport: 1. Man. United 88 pont (már bajnok, 36 mérkőzés), 2. Chelsea 81 (36), 3. Liverpool 67 (55-25), 4. FC Arsenal 67 (63-35), 5. Everton 57, 6. Bolton 55, 7. Reading 54.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik