Élet-Stílus

Murray-Roddick elődöntő San Joséban

Az elmúlt két év bajnoka már a legjobb négy között találkozik 416 ezer dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán. A másik ágon a Szafint meglepetésre búcsúztató német Becker Ivo Karlovic-csal játszik a fináléba kerülésért.

Az első helyen kiemelt, 2004-ben és 2005-ben győztes amerikai Andy Roddick honfitársával Vincent Spadeával került össze a negyeddöntőben, és három szettben, a vártnál nehezebben jutott be az elmúlt hat évben ötödik alkalommal a negyeddöntőbe.

Simának tűnt Roddick dolga, hiszen az első szett megnyerése után, a másodikban elvette egyszer ellenfele adogatását. Ekkor azonban törés következett be a játékában, és a 32 évével már veteránnak számító Spadea visszavette az adogatását, majd a tie-breakben megnyerte a második szettet. Ezzel azonban ellőtte a puskaporát Spadea, és a döntő játszmában már nem volt ereje feltartóztatni a 19 ászt szerváló honfitársát.

A címvédő Andy Murray-nek a papírformát elnézve nem kellett volna sokat bajlódnia a világranglista 54. helyén álló dél-koreai ellenfelével, de óriási meglepetésre Li megnyerte az első szettet. A másodikban hamar előnybe került skót játékos, és ezt a játszma végéig meg is tartotta. A harmadik szettben mind a ketten egy-egy alkalommal elvesztették a szervájukat, és hosszabbításban Murray koncentrált jobban (7-4).

Marat Szafin ha jó formában van gyakorlatilag bárkit meg tud verni, de túl sokszor tűnik motiválatlannak. A hatodik helyen kiemelt Benjamin Becker ellen is ez volt a helyzet, és simán két szettben alulmaradt. A német az amerikai Fish-t búcsúztató Ivo Karlovic-csal játszhat a döntőbe kerülésért.

San Jose, férfi torna, negyeddöntő
Roddick (amerikai, 1.)-Spadea (amerikai, 8.) 6:3, 6:7, 6:1
Murray (brit, 3.)-Li (dél-koreai, 7.) 4:6, 6:3, 7:6
Becker (német, 6.)-Szafin (orosz, 4.) 6:4, 6:3
Karlovic (horvát)-Fish (amerikai, 5.) 7:6, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik