Ilyen előjelek mellett látogatott el az Északnyugati csoport második helyezettjéhez, a Minnesota Wildhoz a Chicago, és egy szoros meccsen szétlövésben veszített 3-2-re. A döntő gólt Pierre-Marc Bouchard szerezte a szétlövés hatodik körében. A Wild csatára a kapus előtt befékezett, majd visszafordult, és fonákkal elütötte a korongot a tehetetlen Nikolai Khabibulin mellett (videó).
Savard nem volt különösebben csalódott a találkozót követően, hiszen véleménye szerint a csapata jól játszott, és mivel csak hosszabbításban kapott ki, egy ponttal indulhatott haza. A Chicagóban továbbra sem léphetett pályára Martin Havlat, de a Wildnél még rosszabb a helyzet: Marian Gaborik, Pavol Demitra és Wes Walz is hiányzott sérülés miatt. Mindhárom játékos részt vett már az edzéseken, de egyelőre nem tudni, mikor lesznek bevethetőek.
A ligaelső Anaheim mögött már csak két ponttal van lemaradva a Buffalo Sabres együttese, amely a Tampa Bay otthonában aratott magabiztos győzelmet. A Szablyások két meccsel kevesebbet játszottak a Kacsáknál, így akár rövid időn belül visszavehetik összesítésben az első helyet.
NHL, alapszakasz, 62. játéknap
Tampa Bay Lightning-Buffalo Sabres 1-4
New York Islanders-Ottawa Senators 2-4
Toronto Maple Leafs-Atlanta Thrashers 2-5
Pittsburgh Penguins-Florida Panthers 2-3
St.Louis Blues-Detroit Red Wings 1-5
Minnesota Wild-Chicago Blackhawks 3-2 – szétlövésben
Calgary Flames-Carolina Hurricanes 3-0
Colorado Avalanche-Columbus Blue Jackets 0-3