Már a mozikban: Borat

A brit showman, Sacha Baron Cohen (legutóbbi, színészként jegyzett filmje az év meglepetés-vígjátéka: Taplógáz) túlmegy minden határon. A jó ízlés határait a Da Ali G Showban feszegette 2004-ben, nagyjából annak a vezérfonalnak a mentén, mintha Fábry Sándor következetesen végigvinné a fingós-puncis vicceit.

Ő azonban nemcsak beszél a „galambokról”, hanem el is engedi. Tizenhárom részen keresztül lazáskodott és gusztustalonkodott a tévés szórakoztató műsorban – amit jó szerencsénkre Magyarországon is láthattunk –, három maradandó kultikus torzfigura parodisztikus arcképét rajzolva meg. A névadó „kvázi” rapperét, a cinikus, ám kőhülye, cockney (London alsói) tájszólású, brit-jamaikainak álcázott, antiszemita (Cohen ereiben zsidó vér is kering), nőgyűlölő, numeranövelő (pornófüggő) Ali G-ét, az ízléstelenséget, a testi mániákat és héber népek iránti ijedelmet hasonlóképp abszolváló Borat Sagdiyevét, a kazah tévé egyes számú riporterét, illetve Brünóét, a felszínes osztrák divatszakértőét, aki rajong a macsókért, és nagyhangúan kérkedik a homoszexualitásával.

Mindhárom agyament a mozikba is utat tört és tör. Ali G-ről 2002-ben, a tévéshow előtt készült film (Ali G Indahous), most a Borat kerül a mozikba, és állítólag nem kell sokat várni a meleg osztrák divatőrültre sem. Cohen harmadik filmjére a Reuters szerint a Universal Pictures már kicsengetett 42 millió dollárt a film forgalmazási jogáért, és 25 millió dollárt a produkció költségvetésére.

Maradjunk most az aktuális, Boratnál, amelynek a történetét összefoglalja magyarázó alcíme: Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika. Azaz nem történik más, mint Borat (Sacha Baron Cohen) és menedzsere, Azamat Bagatov (Ken Davitian) az archaikus ázsiai ország ekeszarva mellől egy tengerentúli tejeskocsi kormányához telepszik, és a keleti parttól a nyugatiig bebarangolja Amerikát, ami elsősorban arra alkalmas, hogy rengeteg kaland essen meg velük, amik során természetesen nem az ő jellemük válik árnyaltabbá, hanem kiderül az újvilági népek totális idiotizmusa. Utazásukat bonyolítja, hogy a kazah tévés beleszeret Pamela Andersonba (játssza: Pamela Anderson), és naturális természetességgel vágyik asszonyává tenni.

Gusztusára kényes nézőknek gyomrukat tekintve végzetes dózissal szolgál a film, számukra nyilván nehezen feldolgozható például az, amikor Borat egy „jacques foch”-sal (értsd: tasak szarral) ügyetlenkedik vendéglátói asztalánál, vagy éppen pucéran randalírozik egy hotelszobában, ám tagadhatatlan, hogy hatalmas hahotákra késztet. A jól kitalált figura (akivel már találkozhattunk a legutóbbi Music Television gálán is) hordozza a filmet, a korábban menesztett – besokallt – rendező, Todd Phillips (Cool túra, Sulihuligánok, Starsky és Hutch) helyére lépett direktornak, Larry Charlesnak (Az utolsó akkord, Félig üres) sokat nem kellett hozzátennie a tökéletes szórakozáshoz. Őszintén röhöghetett, és örülhet, hogy asszisztálhatott egy kultfigura kultfilmjének megszületéséhez.

Csak sajnálhatjuk, hogy a filmet nálunk nem a külföldi kampánnyal propagálják, amikor Borat így érvel: „Kérem, nézzék meg a filmemet. Különben én leszek a következő kivégzés.”