A Seuso kincsek zártkörű bemutatását tervező londoni Bonhams aukciós ház elnökét arról tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium, hogy a Magyar Köztársaság évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a késő római kori ezüst gyűjtemény visszaszerzésére. A kulturális területet felügyelő szaktárca által folyamatosan képviselt álláspont szerint a „Seuso-ezüst” vagy „Seuso-kincs” néven közismertté vált kincseket Magyarország területén találták meg, és jogtalanul szállították el az ország területéről több mint 20 évvel ezelőtt.
„A magyar jogszabályok értelmében a kincsek a Magyar Állam tulajdonát képezik, erre figyelemmel tulajdoni igényünket továbbra is fenntartjuk, és ezzel kapcsolatosan minden lehetséges jogi lépést megteszünk” – áll a levélben.
Az OKM korrekt tájékoztatást kér
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a levélben utal arra, hogy elengedhetetlennek tartja mind az aukciós ház, mind az esetleges vételi szándékkal rendelkező érdeklődők korrekt tájékoztatását a kincsek tulajdonjogi helyzetének tisztázatlanságát illetően.
A magyar minisztérium egyben arról is tájékoztatja a levélben a londoni aukciós ház vezetőjét, hogy a magyar állam jogi képviseletét az ügyben ellátó ügyvédi iroda részletes – tudományos, jogi, valamint etikai kérdéseket felvető – összefoglalót készített a magyar álláspontról és ezt az egyetemes kulturális örökség megóvása érdekében eljuttatta az angol Kulturális, Média- és Sportminisztériumnak, kérve együttműködésüket és a lehetséges intézkedések megtételét.
A brit tulajdonosa már megbánta
A kincs brit tulajdonosa, Northampton grófja a vasárnapi The Sunday Times interjúban fedte fel, hogy eladná a lap szerint akár 40 millió fontot (16 milliárd forintot) érő páratlan római kori leletet, mert annk megvásárlása “átoknak” bizonyult. A 14 darabos, rendkívüli kidolgozottságú ezüsttálakból, kancsókból, tányérokból álló készlet egy dél-londoni őrzőraktárban rejtőzik. Northampton a brit lap szerint egyik ősi családi birtokát szeretné megmenteni az általa várt több tízmillió font bevételből.
Northampton a lapnak elmondta: 1982 januárjában Peter Wilson, a Sotheby’s aukciós ház egykori elnöke vette rá őt arra, hogy fektessen be a Seuso-kincsbe; ehhez járult a londoni Allen & Overy jogi iroda “sokkolóan rossz tanácsa is”. Northampton a beszámoló szerint fokozatosan vásárolt, ahogy az egyes darabok piacra kerültek, és azóta azért harcol, hogy hasznot lásson befektetéséből. Már 1990-ben úgy gondolta, hogy sikerrel jár, amikor a meghirdetett aukció előtt a Sotheby’s 100 millió dollárra értékelte a kincset.
Több ország is jelentkezett
Egy nappal azután azonban, hogy a kollekcióból rendezett New York-i kiállítást megnyitották, először Libanon, majd egymás után Magyarország és az akkori Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be azon az alapon, hogy a kincset az ő területükön találták meg, és a gyűjteményt vissza akarják kapni – áll a The Sunday Times cikkében.
A terjedelmes riport szerint a Seuso-kincs jogilag egy vagyonkezelő birtokában volt, amely a három párhuzamos keresetben alperessé vált. A trösztnek azonban magán a kincsen kívül semmi egyéb vagyontárgya nem volt, és a jogi eljárás költségeit csak úgy tudta fizetni, hogy Northampton kölcsönözte a pénzt.
Libanon végül ejtette igényét, Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország igényét pedig elutasította az esküdtszék, és a két ország a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett – idézi fel a brit lap.
Jóllehet ezután a gróf nevében eljáró vagyonkezelő vitathatatlanul a Seuso-kincs birtokosa lett, azt még mindig nem lehetett eladni, mert a Sotheby’s is követelt 7 millió font jogi és egyéb költséget, és zálogjogot jegyeztetett be a kollekcióra. Az aukciós házzal végül sikerült peren kívül megegyezni, és Northampton gróf azt mondta a brit lapnak: most már elszánta magát arra, hogy véget vet “ennek a sagának” a Seuso-kincs közszemlére tételével és végül eladásával.
Először szakértőknek mutatják be
A folyamat reményei szerint azzal veszi majd kezdetét, hogy az ezüstkincset a londoni Bonhams aukciós cég zárt körű kiállításon szakértőknek bemutatja. Ennek időpontját Northampton nem fedte fel, de hozzátette: jóllehet nem hiszi, hogy a kollekciót “egy nap alatt” el lehet majd adni, de reméli, hogy valaki vagy valamilyen intézmény megveszi, és a gyűjtemény állandó kiállításon lesz majd megtekinthető.
A Seuso-kincs és Pannónia“Őriztessenek neked még sok évszázadig eme edények, oh, Seuso, hogy leszármazottaidnak is javára szolgálhassanak” – olvasható a latin dedikáció. Az írást ezüstszulfiddal maratták bele egy dombormű körszegélyébe, amely egy hetven centiméter átmérőjű ezüsttál közepét díszíti. Innen ered a legnagyobb – ránk maradt – késő-antik étkészlet neve. Szinte biztosan első tulajdonosáé.
Joggal nevezik kincsnek. A négy tál, az öt füles korsó, két – valószínűleg borkeverő – díszes vödör, egy-egy amfóra, toalett-tégelyeket tartó edény és kézmosó medence, 14 gazdagon díszített aranyozott ezüsttárgy együttvéve 64,5 kilót nyom.
1990-ben a londoni Sotheby’s aukciósház katalógusában kikiáltási ára 40 millió font. Még indokoltabb kincsnek tekinteni, mert az eredeti étkezési együttes 30-40 darabból állhatott. Nem került elő a lakomakészlet elengedhetetlen tartozéka: a háromlábú összecsukható nemesfém asztal, a tripus sem. Hiányoznak a tálalókészlet poharai, evőeszközei és a tányérok.
A Scotland Yard, az Interpol és a magyar rendőrség másfél évtizede próbálja rekonstruálni a Seuso-készlet útját lelőhelyétől New Yorkig. Ott az illetékes bíróság 1993-ban letéti őrizetbe vétette, mert a két igénylő állam: Magyarország és Horvátország nem tudta az eredetet kétséget kizáró módon bizonyítani, az angol főúr pedig csak eszmei birtokos.
Az egyik kincsen ott a Balaton
A kincsre vélhetõen 1973 táján találtak rá. A magyarországi eredet mellett szól, hogy az egyik tálon olvasható a Balaton kelta-latin neve: a Pelso. A kincs tárolóedényével azonos típusú és méretű üstöt már találtak a régészek, közel a tóhoz. Polgárdi mellett egy dombon, amely a római korban kőfejtőül szolgált, 1878-ban találtak egy tripust, amelyről mérete, stílusa, ábrázolásainak tematikája alapján feltételezik, hogy az étkészlethez tartozhatott. E lelőhelyhez közel egy részlegesen föltárt római város és egy gazdag leletanyagú villatelepülés található.
