Élet-Stílus

Világzene és jazz az újbudai hétvégén

Pat Appleton, az Oles testvérpár és a Szakcsi New Gipsy Jazz is fellép az A38 Hajó, a Mu Színház és a Fonó együttműködéseként szeptember 7-10 között másodszor beinduló Újbuda Jazzfesztiválon.

Először tavaly került megrendezésre a fesztivál, amelyet a XI. kerület-Újbuda Önkormányzata is támogat. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Balogh Gyula, a XI. kerület polgármestere elmondta, hogy a főváros legnagyobb kerülete csak tavaly kapta meg nevét. Szeretnék, ha minél hamarabb ismertté válna az Újbuda elnevezés, s ennek népszerűsítését a sport mellett a kultúrától remélik. Ezért is támogatják a fesztivált, amely természetesen túlmutat a kerületen: nemzetközi sztárjaival az ősz egyik legrangosabb jazzeseménye.

Csütörtök: Olesék és Budubas



Világzene és jazz az újbudai hétvégén 1

Csütörtökön a kitűnő lengyel dobos-bőgős testvérpár Marcin és Bartlomiej Oles, az avantgárd jazz legújabb hullámának két jeles képviselője adja meg a fesztivál alaphangulatát az A38 Hajón. Páratlan finomságú, összehangolt ritmusszekciót alkotnak, ugyanakkor szinte a végtelenig tágítják a hangszereikben rejlő lehetőségeket. Rendkívül invenciózus zenészek, nem véletlen, hogy a legnagyobb jazz-előadók is szívesen dolgoznak velük, mint például Theo Jörgensmann, a világhírű klarinétos is, akivel tavaly jelentettek meg egy lenyűgözően elmélyült albumot. Ezen az estén a vendéglátó szerep a Budbudasnak jut. A zenekar a komolyzenén nevelkedett csellista, Márkos Albert és a DJ-doyen Titusz kezdeményezéséből született. Az idővel nagyzenekarrá bővülő produkció semmi máshoz sem hasonlítható zenei szerkezeteket teremt, felfedezve az elektronikus tánczenék, a kortárs kísérleti muzsika és dzsessz korábban nem létező átjáróit.

Péntek: Pat Appleton és a CSÖ



Világzene és jazz az újbudai hétvégén 2

Pénteken a Hajón a német Pat Appleton és a Jambalaya folytatja a sztárfelvonulást. A jelenleg Berlinben élő, libériai származású Pat Appleton 1999-ben robbant be az európai nu jazz/lounge szcénába, amikor feltűnt a De-Phazz második lemezén. Pit Baumgartner, a kiváló elektro-lounge zenekar agytrösztje ragyogó érzékkel ismerte fel a Pat hangjában rejlő lehetőségeket, és a De-Phazz egy szempillantás alatt a műfaj legnépszerűbb formációjává vált. Pat Appleton hol élesen gyermekies, hol dívásan búgó hangja remekül ellenpontozza a másik énekes, az európai funkycsászár Karl Frierson soulos orgánumát. A De-Phazz következő lemezein (Death by Chocolate, Daily Lama, Natural Fake) végképp kiteljesedett Pat szerepköre: a háromszótagos csacska-macskaháttérvokáltól a vidám táncos mambókon át a lassú soul-balladákig minden feladatot tökéletesen old meg. Házigazda: a Jambalaya zenekar.

Pénteken kapcsolódik be a Fonó a rendezvénybe, ahol többek közt a CSÖ – Creative Studio Öt, valamint a Lukács Miklós Quintet játszik. A legendás Kolinda, majd Makám zenekarok szerzője és gitárosa, Krulik Zoltán a hetvenes évek második felében hívta életre a Creative Studio Öt – azaz CSÖ – nevű formációt. Az előbb említett zenekarok mellett a CSÖ olyan mindenre nyitott, újító-kísérletező alkotóműhely volt, s olyan merőben új zenei perspektívát jelentett, mely messze túlmutatott az akkor ismert irányzatokon. A kizárólag instrumentális formában megszólaló társulat saját kompozíciói merész motívumok, harmóniai- és ritmusszerkezetek, s persze improvizációk kombinációjából állt össze, melyek addig ismeretlen színeket, formákat, hangzó világokat varázsoltak a közönség köré. Ma talán world-jazznek nevezhetnénk a harminc évvel ezelőtt először próbált, de ma is újnak számító műfajt. Az újjáéledő Creative Studio Öt a Fonóban most bizonyíthatja is mindezt…

A kiugró tehetségű cimbalomművész, Lukács Miklós első saját formációját még nem sokan hallhatták, hiszen a kvintett legfeljebb féléve létezik. Lukács improvizációs készsége, stílusérzéke, játékának invenciógazdagsága kivételes tehetségről árulkodik. Új formációját nem kevésbé érdektelen muzsikusokból, mondhatni rendkívül erős egyéniségekből állította össze: Winand Gábor (ének), Szandai Mátyás (nagybőgő), Szalai Péter (tabla) és Dés András (ütőhangszerek).

A Mu Színházban péntek este mutatják be a Magenta című produkciót. Lőrinszky Attila nagybőgős és Farkas Zoltán Batyu táncos 2000-ben alapította meg Gordon-Gardon Duó formációját. Az együttes célja a gyimesi népi hagyományok átültetése mai felfogásban, érzésben, és saját nyelvre fordításban. Az eredetileg kísérő hangszerek ebben a formációban szóló szerepet vállalnak. A gardonos tánctudása is beépül a produkcióba, úgy, hogy a tánc ritmusa kíséri a nagybőgőt, és ez a szerep fokozatosan cserélődik.

Szombat: Szakcsiék és a Chromosomos



Világzene és jazz az újbudai hétvégén 3

Szombaton a Fonóban a Szakcsi New Gipsy Jazz és a Chromosomos folytatja a jazz és világzene folyamot. A Szakcsi New Gipsy Jazz vezetője Szakcsi Lakatos Béla így ír a zenekarról: „Olyan ritmusokat, zenei elemeket próbálunk a klasszikus felállású jazztrióval összehozni, melyek a magyar cigányzeneként jól ismert műfajból származnak; én például egyebek mellett olyan zongorázási módot is alkalmazok, mely a cimbalom jellegzetességeit tükrözi. A két énekes gyakorlatilag a cigány folklórt, pontosabban az oláh-cigány éneklési stílust szövi bele a zenébe. Valójában abból az eredeti magyar cigányzenéből szeretnék valamit átmenteni, mely valaha világhírű volt, s melyet az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag teljesen tönkretettek. (…) Ha nem érdekelne senkit, ha nem lépnék fel sehol, akkor is ezzel foglalkoznék, mert én ezt szeretem.”

A lengyel jazzt sohasem fogadta közönnyel a magyar közönség; sőt, általában megkülönböztetett tisztelettel viszonyultunk hozzá. Az instrumentális improvizatív zenét játszó Chromosomos kvartett méltó folytatója a sok évtizede híres lengyel jazzhagyományoknak. Az együttes stílusa a közelmúltban nyílt world-, illetve kortárszenei perspektívák felé mutat. A Chromosomos olyan zenei elemeket fűz egybe, melyek a zenekar tagjainak, különböző irányzatok iránti természetes vonzalmából fakadnak. Így kerülnek a produkcióba etno-, progresszív rock- vagy jungle-elemek is. Egy közös nevező mégis van: a jazz, illetve a jazz ritmizáltsága, improvizatív jellege, vagyis szabadsága.

A fesztivált vasárnap Dresh Mihály és barátai „Élő nád koncertje” zárja a Mu Színházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik