Élet-Stílus

Félig sós tó Tibetben

admin
admin

2006. 07. 18. 11:43

Nehéz idők ezek még egy sziklába faragott szent Buddhának is, hiszen a hegy másik oldalán cementnek való kő kitermelése folyik, mert a fejlődés nem állhat meg a Kínai Népköztársaság eme távoli tartományában sem. Így hát bontják a szent Buddha szent hegyét.

Ha a halandó tengerszint közeli magasságból érkezik 3600 méterre, ne csodálkozzon, hogy fáj a feje, másnaposnak érzi magát, és nehezére esik egy fél emelet megmászása is. Szuszog, szédül és szeretne leülni. Ezek a magashegyi betegség enyhe tünetei. Gyógyszer állítólag kapható, de nem azért megy az ember Tibetbe, hogy holmi drogokat szedjen. Ez az érzés fogadja az embert Lhasába érkezéskor.

A Gongkar repülőtér modern, a városba vezető út hibátlan. Új alagút szeli át a köztes hegyet és széles burkolatú út kanyarog a Kyi-chu folyó völgyében. Az út mellett szép, hagyományos tibeti házak sorakoznak. Nem kifejezetten a szegénység bizonyítékai. De mindez szemfényvesztés. 2005-ben járt erre Kína nagyhatalmú ura és az ő tiszteletére elkészült a hosszú alagút, a remek út és a pompás házsor.

Tibet valójában szegény és az embereknek sosem lesz pénzük ilyen minőségű házakra és utakra. Túravezetőnk kedvesen el is tereli a szót a ’’látnivalókról’’ és inkább az egyik legősibb Buddha sziklafaragást mutatja, ami az imazászlók rengetegében állja a nehéz idők próbáját. Nehéz idők ezek még egy sziklába faragott szentnek is, hiszen a szent hegy másik oldalán cementnek való kő kitermelése folyik, mert a fejlődés nem állhat meg a Kínai Népköztársaság eme távoli tartományában sem. Így hát bontják a szent Buddha szent hegyét.

Lhasa két arca

Lhasa Tibet ősi fővárosa majdnem olyan, mint a filmekben (Hét év Tibetben, Kundun). Az óvárosi, tibeti negyed házai és emberei valóban a filmekből ismert képet adják vissza. A Potala Palota a város fölé emelkedik, szinte látni vélem a fiatal Dalai Lama alakját, amint távcsövén keresztül kíváncsiskodik, mi történik a városában. Tibet legszentebb temploma, a Jokhang körül végtelen sok zarándok koptatja a kövezetet csakúgy, mint száz, kétszáz vagy ötszáz évvel ezelőtt. Az évszázadok múlásával a tibeti kultúra mit sem változott. Az emberek ugyanolyan vallásosak, ugyanolyan szerényen élnek és vélhetően ugyanolyan békések is, mint azelőtt.

Az idő múlása csak annyiban tűnik fel, hogy több a kínai rendőr figyel a Jokhang temploma körül, mint a 20. század közepét megelőző évszázadokban. A Jokhang templom előtti tér – ahol ma egymást érik az árusok-, már többször volt a tibeti ellenállás színtere, többször borította vér a zarándokok által koptatott burkolatot. Az árusok nem olcsó tömegtermékeket árulnak, hanem a zarándokok számára nélkülezhetetlen tárgyakat. Imamalmokat, apró dobokat, imafüzéreket és az ötszínű imazászló tekercseket. Alkudni szinte kötelező, de nem a Közel-Keletről ismert enyhén erőszakos, rámenős stílus vezet eredményre, hanem a kedves, mosolygós baráti hangnem töri le az árakat.

Csakúgy, mint a Potalát, a Jokhang épségét is a helyiek védték meg a nehéz időkben. Mao kulturális forradalma rengeteg vidéki kolostort döntött le, de a fővárosban a nép saját testével védte a szent helyeket. Ennek köszönhetően mindkét látványosság szinte teljesen eredeti állapotában tekinthető meg. Az elmúlt évszázadokhoz képest állagmegóváson kívül sokat nem változtattak rajtuk. Lhasa másik arca a modern, apró üzletekkel, fényes állami irodaházakkal és laktanyákkal tarkított kínai negyed. Ez a rész láthatóan nem őrzi a tibeti hagyományokat. Inkább hasonlít egy modern kínai városra nem pedig az idézett filmekből ismert városképre. Ez a Lhasában már erős többségnek mondható kínai emberek világa.

A város két arca meglehetősen különbözik. Talán az egyetlen közös jelleg a kaotikus közlekedés. Ez nem azt jelenti, hogy dugók vannak és mindenki őrült módjára dudál. A járművek káosza nem ebben mutatkozik meg, hanem a szinte minden szabályt nélkülöző közlekedésben. Indexet senki nem használ, sávot előzetes értesítés nélkül, véletlenszerűen vált a tibeti sofőr. A gyalogosok kicsit hasonlóan a pesti forgalomhoz itt is másodrendű állampolgárok. Ami érdekes, hogy balesetet nem látni. Valahogy mindenki figyel a másikra (közös érdek) és öregecske autóikkal nélkülözik a városi sebességmámort is.

Magasabbra…

Lhasa a maga 3600 méter tengerszint feletti magasságával Tibet alacsonyabban fekvő vidékei közé tartozik. A 3-4 napos akklimatizálódás után Lhasából kimozduló utazó szinte csak magasabban fekvő helyekre látogat. A szent város vonzásában több kevésbé látogatott kolostor is megtekinthető, nagyobbik részük kisebb-nagyobb károkkal, de szintén túlélte a kulturális forradalmat.

A Potala Palotából is jól látható Sera Kolostorban egykor 5000 szerzetest élt. Ma alig pár száz sárgasapkás folytatja egész életre szóló tanulmányait. A kicsit távolabb fekvő Drepung kolostora a kínai invázió előtt a világ legnagyobb kolostora volt a több mint 10 000 szerzetest befogadó épületeivel. A jelenlegi létszám, hasonlóan a többi jelentős vallási létesítményhez itt is csak töredéke az ötven évvel ezelőttinek. Lhasa vonzáskörzetében talán a legtávolabb fekvő Ganden kolostor pedig a maga 4500 méter tengerszint feletti magasságával érdemel említést. Ehhez a kolostorhoz egy fantasztikusan kanyargó szerpentin vezet fel, amit gyalogosan is meg lehet járni, de ez már komoly fejfájást tud okozni az idegennek. Itt nem csak a kolostor nyűgözi le a kíváncsiskodó fehér embert, hanem a hegytetőről elénk táruló lélegzetelállító táj is, a tibeti plató hegyei amik már 5000 méter fölé nyúlnak.

Hasonlóan más tibeti szent helyhez a Ganden kolostort is egyfajta zarándoklat keretében körbe lehet járni, de csakis az óramutató járásával megegyező irányban. A ’’kora’’ útvonala több érdekes látnivalót is kínál. Az alapító Buddha sziklába vájódott kéz- és lábnyomát lehet megsimogatni, tíz méter magasban lévő üregbe lehet követ hajítna, hogy találat esetén kívánságunk teljesülhessen és egyéb sziklába karcolt szent szövegeket lehet mormolni.

Tibeti temető

Az európai utazó számára talán a leginkább izgalmas hely azonban az a „temető” ami szinte csak itt esik útba. Ez a hely nem is igazán egy temető, hanem egy temetkezési hely. A tibeti emberek nem a földbe temetik hallottaikat, hanem ún. égi temetést rendeznek. Ez az európaiak számára meglehetősen bizarr módszer abból áll, hogy a halott testet a szakember (rogyapas) apró darabokra vágja. A húscafatokat a nagyobb madarak fogyasztják el, ezt követően a csontokat kövekkel liszté őrlik, ezt a halott vérével és árpaliszttel (tsampa) keverik össze, amit a kisebb madarak kebeleznek be.

Tibet tájait látva teljesen érthető ez a temetkezési hagyomány, hiszen a köves talajon nem lehet könnyedén sírt ásni, fa hiányában pedig a hamvasztás csak a szent lámáknak jár. Hiába a kínai hatóságok viszolygása a tibeti hagyományok tovább élnek és a dolog akkor válik teljesen érthetővé, ha valaki megismeri a reinkarnációba vetett hit mibenlétét. Magán a helyszínen egyébként nem sok minden utal arra, hogy itt temetkezés szokott folyni. Pár elhagyott kés és némi hamu jelzi, hogy ez az a hely ahol a környékbéliek égi temetést szoktak rendezni. A temetkezési hely felett tovább folytatjuk koránkat és egy apró kápolna érintésével visszatérünk a kolostorba. A Ganden kolostor magunk mögött hagyásával lényegében be is fejezhetjük a Lhasa körüli jelentősebb kolostorok látogatását.

A Barátság Útja

A legtöbb utazó Lhasát elhagyva nyugatnak, a szomszédos Nepál fővárosa Kathmandu irányában indul el. Ez a kb. 1000 kilométer hosszú út a kedves Friendship Highway nevet kapta. A highway (amerikai értelemben autópálya) elnevezés kicsit erősnek bizonyul, amikor 150 kilométer megtétele után elfogy az aszfalt csík. Az út 150-ik kilométerénél Shigatse városában még érdemes megállni egy napra. Ez a 3900 méteren fekvő város ad otthon a tibeti buddhizmusban a Dalai Lama után második szent lámaként tisztelt Panchen Lama kolostorának. A kolostor szentje hasonlóan őfelsége a Dalai Lámához szintén Tibeten kívül tartózkodik.

A Tashilhunpó egyike Tibet hat legfontosabb kolostorának, de a többivel ellentétben ez a kolostor és az itt élő szerzetesek láthatóan kevésbé szűkölködnek a földi javakban. Ennek magyarázata, hogy a kínai hatóságok a Panchen Lámát mindig is a saját oldalukra próbálták állítani, ennek megfelelően a neki otthont adó Tashilhunpo kolostort jobban ellátták.

A kalandokra éhes vándor Shigatse után már zötykölődősebb úton halad tovább. A 250-ik kilométerkövet elhagyva lehet letérni a Földünk legmagasabb pontja felé vezető útra. A következő 80 km megtételén látottak bőven kárpótolják az utazót az út minőségéért. Többször is 5200 méter magas hágókon keresztül vezet az országút mire az ember szeme elé tárul a Magas-Himalája 8000-es csúcs sorozata.

Maga a 8850 méter magas Mt. Everest 5200 méteren fekvő alaptábora nem különösebben izgalmas, de „halandó” utazó tibeti oldalról itt lehet a legközelebb a világ tetejéhez. Ott jártunkkor az alaptáborban nem találkoztunk egyetlen expedícióval sem, de köztudott, hogy a tibeti, északi oldalról sokkal nehezebb megmászni az Everestet, mint a déli, nepáli oldalról.

Nomádok világa

Ha az utazó Lhasát elhagyva nem a Friendship Highwayt választja, hanem észak felé fordul más érdekes tájat és látnivalót lel. Az út hosszan a július elején átadott Peling-Lhasa szuper-modern vasútvonal mellett halad. Ez a remekmű rendeltetett összekötni Kínát Tibettel, de hasznosságáról megoszlanak a vélemények. A békés tibetiek félelme az, hogy még több kínai telepes érkezik és Lhasához hasonlóan a teljes országra vetítve is kisebbségbe kerül a jó tibeti nép.

A 21. század egyik legmodernebb vasútjától alig pár száz kilométerre bukkannak fel az első nomád sátrak. A tibeti nomádok (drokpák) a mai napig úgy élnek, ahogy őseik. Több család kb. 20 tagú csoportokban vonul, legeltetik jakjaikat, birkáikat és kecskéiket. Az asszonyok által a jak szőréből készült fekete sátrakban laknak, étrendjük szinte kizárólag a jakvajjal összekevert árpalisztre (tsampa) és a jak húsra korlátozódik. A mai napig 2 millió nomád él Lhasától északabbra fekvő tartományokban. A kulturális forradalom előtt számuk meghaladta a négy milliót, de a kollektivizálás megpróbálta felszámolni ezt a hagyományos életformát.

A nomádok csak 1981 után tudtak visszatérni őseik életéhez miután a tsz-ek felbomlottak és egyenlő arányban felosztották a meglévő jak-, birka- és kecskeállományt. A nomádok jövője a 21. században meglehetősen kétséges. A kínai hatóságuk nem nézik jósszemmel vándorlásukat és sok fiatal a könnyebb városi élet reményében hagyja maga mögött családja ősi kultúráját.

A nomádok sátrai között találunk rá Tibet legszentebb tavára a 4700 méter magasan fekvő Nam-Tso tóra. A 70 km hosszú és 30 km széles tó egyik különlegessége, hogy a fele sós, fele édesvíz, színe a kék és a zöld összes árnyalatában tündököl. Vize iható, de szent mivolta miatt fürdésre nem használható. A tó és környezet szinte asztallap simaságú felföldön terül el. A tájat csak a nomádok sátrai pöttyözik tele, de sehol egy fa vagy bokor. A síkságot viszont 6-7000-es hegyek veszik körül, ami teljesen egyedivé és leírhatatlanná teszi a Nam-Tso-tó környezetét. Sok hívő tibeti buddhista álma, hogy egyszer megkerülje a Nam-Tso tavat, ami lelki békével tölti el élete hátralévő részében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.