Élet-Stílus

Megfeledkeztek a ciánról Verespatakon?

admin
admin

2006. 07. 12. 10:22

A verespataki aranybányaprojekt beruházója a másodszorra beszerzett területrendezési engedélyben nem tesz említést a ciános zagyot tartalmazó derítőről – állítja a Greenpeace és az Alburnus Maior egyesület. A projekt engedélyezésébe Magyarországnak is lehet beleszólása.

A Greenpeace és a helyi lakosokból alakult Alburnus Maior egyesület arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi környezetvédelmi hatóságok által kibocsátott legújabb területrendezési engedélyben nem esik szó a ciános zagyot tartalmazó derítőről. Az aranykitermelést tervező kanadai–román cég, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) azért volt kénytelen újabb jóváhagyást kérni az idén, mert a korábbi engedélye már lejárt. Az új, immár érvényes dokumentumot április végén kapta meg a beruházó.

A környezetvédők szerint ez a második engedély eltér az elsőtől: a korábbi számol a derítő létrehozásával, a második viszont nem. Az RMGC-nek egyébként nemrég be kellett nyújtania a környezeti hatástanulmányt is a román környezetvédelmi minisztériumnak, amely ezután már elkezdhette az engedélyezési eljárást – írja az MTI.

Közmeghallgatás Szegeden

Az engedélyezési eljárás része az is, hogy lakossági fórumok keretében vitatják meg a bányaprojektet. A magyar környezetvédelmi tárcától (KvVM) szerzett információink szerint az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló Espooi Egyezmény értelmében a román fél a projektről folyamatosan tájékoztatja a magyar minisztériumot. Ennek keretében július 20-án összeül egy román–magyar ad-hoc bizottság, ahol az RMGC által benyújtott környezeti hatástanulmány lesz a téma. Augusztus 28-án közmeghallgatást tartanak Szegeden, az esetleges szennyezés esetén legveszélyeztetettebb magyar nagyvárosban. Romániában az RMGC július 24-ével kezdődően tervez ilyen találkozókat tizenhárom romániai településen. A KvVM ígérete szerint a hatástanulmány magyar nyelvű szövege július közepétől elérhető lesz a tárca honlapján.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.