Élet-Stílus

Tülköléssel köszöntik a hajók a Dunát

admin
admin

2006. 06. 29. 14:13

Június 29-én hajókürtöléssel, különböző programokkal, kiállításokkal tisztelegnek a Duna-medence országai a világ „legnemzetközibb”, azaz legtöbb országot érintő folyama előtt a Nemzetközi Duna Nap alkalmából – közölte a zöld tárca. A WWF a folyó védelmében petíciót nyújtott át a gazdasági miniszternek.

A Nemzetközi Duna Nap célja felhívni a figyelmet a számos nemzet által naponta használt és sokszor kihasznált folyóra, kialakítani egyfajta dunai szolidaritást. A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) kezdeményezésére 2004. június 29-én ünnepelték először a folyó menti országok Dunát, annak apropóján, hogy tíz évvel korábban született meg a folyó és vízgyűjtője védelmében a Duna Védelmi Egyezmény. Az ünnepet minden évben egy téma köré szervezik. Első alkalommal a „Duna – híd a jövőbe”, míg tavaly a „ Duna — sokkal több, mint víz” gondolat jegyében rendezték meg az eseményeket.

Idén a „Duna – az élő folyam” szlogennel a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) és a Nemzetközi Duna Nap eseményeinek szervezői arra szeretnék ráirányítani a közvélemény figyelmét, hogy a Duna az egyik legértékesebb természeti kincsünk, amelynek völgyében nem csupán 81 millió ember él, de amely egyben egyedülálló növény- és állatvilágnak is élőhelyet biztosít.

A WWF Magyarország természetvédő szervezet 11 360 aláírással ellátott petíciót adott át a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) képviselőjének a tervezett dunai hajózásfejlesztéssel kapcsolatban. Ebben kérik a közlekedésért felelős minisztert: a dunai hajózás fejlesztése úgy történjen, hogy megóvjuk a természetet és az élő folyó nyújtotta egyéb szolgáltatásokat is (ivóvíz, halászat, turizmus, gazdálkodás). „Kérjük, hogy ne a Duna vízmélységét növelő és a rendkívüli árvizek kockázatát fokozó műszaki beavatkozásokat, hanem a hajózás fejlesztésének alternatív módjait támogassa.” A WWF szlogenje szerint: „Ne a Dunát alakítsuk a hajókhoz, hanem a hajókat a Dunához”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.