Sarló és kalapács Kijevben

Az első benyomások nem túl kedvezőek. Tévedtem, amikor azt hittem, hogy az amerikai beléptetési rendszer körülményességét nem lehet felülmúlni. Rendezetlenül álló sorokban araszoló tömeg az ablakok előtt a kijevi repülőtéren, ha van is külön sor a helyieknek, az nem látszik és senkit sem érdekel. Ennek megfelelően minden ablak előtt vegyes az összetétel és az idegenek ügyintézése meglehetősen időigényes (miért jött, kihez, hol fog megszállni, stb.). Lehet, hogy a lassúság oka a számítástechnikai rendszerben is keresendő.

Közel egy óra várakozás után megnyílt az út a csomagkiadó felé. Addigra a budapesti gépről szóló információ természetesen eltűnt a képernyőkről, a terem sarkában és az álló szalagokon szerteszét pihentek az el nem vitt csomagok. Nagy szerencsémre némi izgatott rohangálás után megtaláltam a sajátomat.

A budapesti argó hiénáknak nevezi a ferihegyi taxisokat. Jelentem, hogy ők szelíd kiscicák kijevi kollégáikhoz képest. Ahogy az ember kint találja magát a várócsarnokban, valósággal a fejére zúdulnak a szolgáltatásaikat kínáló fuvarozók, akik között némi úszómozdulattal lehetett csak rendet vágni. A taxi állítólag nem számít drága szolgáltatásnak, bár helyi vendéglátóim a tarifákat firtató kérdésemre azzal válaszoltak, hogy a díj attól függ, milyen nyelven beszél az utas. Nekem szerencsém volt, vártak rám.

A belvárosba vezető mintegy 25 km-es út széles, többsávos, a vezetők láthatóan sebességkorlátozástól nem zavartatva, vidáman szlalomozva száguldoznak. Némi halálfélelmem is volt, amikor alkalmi sofőröm a városon belül, biztonsági öv nélkül 140-150 kilométerrel váltogatta a zsúfolt sávokat, miközben mosolyogva, széles gesztusokkal magyarázott nekem a tájról, a látnivalókról, a politikáról.

Parkok és utak

Az út hatalmas lakótelepek között halad párhuzamosan a mi Dunánknál szélesebb Dnyeper partján. A hatalmas blokkok most is folytatólagosan épülnek, fokozatosan elvéve egymás elől a folyóparti kilátást. A lakótelepek képe jól tükrözi azok évjáratát. A láthatóan több évtizedes építésű házaknak sajátos keleties bájt kölcsönöznek a galambdúcszerűen beépített, kívülről változatosan díszített lodzsák. Ilyen látvánnyal a város más részein is lehet találkozni. Tovább színezik a képet a nagyszámban előforduló, a régi blokkokra is utólag felszerelt légkondicionálók, amelyek számomra kettős üzenetet hordoztak: nagyon meleg lehet a nyár és feltehetően nem túl drága az áramszolgáltatás.

Közelebb kerülve a belvároshoz a forgalom egyre sűrűbb, majd az óvárosban végleg bedugul. Átkelünk a Dnyeperen, amelyen a forgalomhoz képest kevés híd vezet át, a híd tetején büszkén virít, láthatóan senkit sem zavarva a régi sarló-kalapácsos szovjet címer. A régi belváros csodálatos dombon fekszik, futóművet és cipősarkat próbára tevő köves utcákkal. Az ember már menet közben is kapkodhatja a fejét a sok helyütt feltűnő, fénylő aranykupolák láttán. A másik, ami elsőre szembetűnő, a sok zöld, egymást érő parkok látványa, bennük a virágzó vadgesztenyefák sokaságával. Emlékmű is van jó néhány a város meghatározó pontjain, általában messziről jól látható helyeken.

Az autópark alapján jó életkörülményekre lehet következtetni. Kevés a régi Lada, bár futólag sikerült még egy öreg Zaparozsecet is látnom, az összes nyugati márka viszonylag fiatal évjáratai megtalálhatóak. Az ország lakosságának lélekszáma náluk is csökken, a közel 50 milliós államból mintegy 8 millióan élnek és dolgoznak külföldön.

A közel 3 (hivatalosan 2,6) millió lakosú város forgalma óriási, csúcsidőben a felszínen hosszú menetidőre kell számítani. Az idegennek kaotikusnak tűnő forgalmi helyzetek dacára balesetet nem láttunk. Úgy tűnt, hogy a közlekedési rendőrök sem igazán „akadékoskodnak”. Egyszer ugyan megállították ellenőrzésre a kocsit, de mint kiderült, illegális bevándorlókat kerestek.

Pohárköszöntő a hölgyekre

Az emberek rendkívül barátságosak és vendégszeretőek. Kicsit tartottam a túlzott vodkakínálástól, szerencsére feleslegesen. Vendéglátóim egyáltalán nem erőltették, sőt ők is mértékletesen éltek vele. Kellemes helyi fehér és vörös borokat kóstoltam és feltűnt, hogy a borosüvegek mellett nagy számban sorakoznak az üdítős kancsók is asztalon. Nekem kicsit szokatlannak tűnt a vörösbor mellé kísérőként pl. narancslét inni, de láthatóan ez ott teljesen elfogadott.

A helyi ételek ízletesek, a lengyel piroghoz hasonló, előételként felszolgált varenyiki különféle töltelékekkel és szósszal nagyon ízlett. Amikor a mellettem ülő fiatal ukrán hölgyet megkérdeztem, hogy hogyan készítik el ezt a nemzeti eledelt, a válasz egyszerű volt: megvesszük mirelitként, és otthon megfőzzük. Nem egészen erre számítottam. Az asztalon sok zöldség van, láthatóan szeretik az uborkát, paprikát, paradicsomot, káposztát, láthatóan szinte mindenhez fogyasztják. A kínálatban mindenféle hús és többfajta hal is szerepelt.

Feltűnt viszont, hogy a tálaláshoz nem terítettek és nem használtak külön evőeszközöket. Elfogadott, hogy a vendég saját kanalát, villáját használva vegyen a tálból. Lehet, hogy egyedi a megállapítás, de mintha a bőséges vacsora nem feltétlenül édességgel zárulna. A főétkezésen kívül kínált és általam kóstolt édességek is – összehasonlítva az ízletes húsos, halas ételekkel – meglehetősen sablonosak, mondhatni felejthetők voltak. Inni természetesen csak tósztok árán lehet, mindegy hogy férfi vagy nő az illető. Az első köszöntőt a házigazda tartja. Felvilágosítottak, hogy a harmadik tósztot a hölgyekre kell mondani, ami után a férfiak felállva koccintanak, a nők pedig ülve maradnak.

Mobiltelefon mindenütt és mindenkor

Bár a közlekedési szabályok Ukrajnában is tiltják az autóvezetés közbeni telefonálást kézben tartott telefonnal, ennek láthatóan semmi hatása, mindenki vadul telefonál a volán mellett, miközben másik kezével tekeri a kormányt. Ezen még túlságosan nem is lepődtem meg, tekintve, hogy az eset sajnos nálunk sem számít kirívónak.

Azon viszont már ugyancsak fennakadtam, amikor azt tapasztaltam, hogy az általam látogatott konferencián, ahol több mint száz ember ült egy csodálatos díszteremben, mind az elnökségben ülő professzorok, kormányzati vezető tisztviselők, mind a hallgatók telefonjai egymás után csendültek meg és ezen rajtam kívül senki sem lepődött meg. Ugyanis nem elég, hogy csörögtek a telefonok, de a tulajdonosaik a nélkül, hogy elhagyták volna helyeiket, zavartalanul használták is azokat előadás közben.
Templomi körkép

Az V. században alapított város sok csodálatos látnivalót kínál a látogatóknak. Ezek egy része valóban régi, másik része – a szovjet időszak bűneit jóváteendő – újraépített, eredeti formájában rekonstruált egyházi emlék. A templomok, kolostorok látogatása nem hagyható ki még akkor sem, ha csak rövid idő áll rendelkezésre. A csúcspontot a 11. században alapított, hatalmas területen álló kolostoregyüttes a Pecserska Lavra jelenti, új és régi templomaival, a hajdan ott élt és természetes közegükben mumifikálódott barátok holttestét tartalmazó katakombarendszerrel, továbbá számos kisebb múzeumi kiállítótermet rejtő épülettel, könyvtárral, stb.

A múzeum egyik részét az állam, másik részét az ortodox egyház üzemelteti. A szent helyekre, beleértve a barlangot is a nőknek csak fedett fővel szabad bemenniük. Van valami megindító és kísérteties abban, ahogy a több száz méteres barlangrendszer látogatóknak fenntartott rövid szakaszán, kezükben kötelezően egy szál gyertyát égetve, egyesével vonulnak az emberek. Nagy részük vallásos hittel eltöltve zarándokolja végig a földalatti utat és imádkozik a ma már üvegkoporsóba zárt szentjei földi maradványa előtt. Szerencsére a múmiákat díszruha és lepel fedi, csak helyenként látszik egy-egy fekete kéz a lepel alól.

A 13 aranykupolával büszkélkedő Szent Szófia székesegyház látványa megkapó. Bölcs Jaroszláv által a 11. században épített templom az Orosz templom anyja címet viseli, nem érdemtelenül. Itt volt az első könyvtár, az első iskola, a templom koronázási ceremóniák helyszíne, királyok temetkezési helye, emellett a 11. századból származó csodálatos freskóival és mozaikjaival méltán szolgált rá a megkülönböztetett figyelemre.

Az újonnan épült templomok sem kevésbé pompásak. Jó példa erre az ukrán kereszténység 900. évfordulójára épült Szt. Vlagyimir Katedrális. Az idegenforgalmi tájékoztatás szerint a szovjet időkben a templomok 80 százalékát lerombolták, a többit bezárták, illetve más célra használták. El lehet képzelni, milyen hihetetlenül gazdag lehetett az ukrán főváros egyházi értékekben, ha ekkora rombolás után még ennyi látnivaló akad.