Irodalmi séta
Történelmi tény, hogy az ír nemzet négy Nobel díjas írót, illetve költőt adott a világnak: Shaw, Yeats, Beckett és Séamus Heaney személyében. Mások, bár ír földön születtek, Angliában csináltak karriert. Közülük a legismertebbek a 19.század polgár-, vagy inkább arisztokrácia pukkasztó fenegyereke: Oscar Wild, akinek színes szobra lazán nyújtózkodik a Merrion tér csodálatos György-kori parkjának csücskében, és a nálunk is jól ismert drámaíró G.B.Shaw. És ha Dublin, attól kihagyhatatlan a 20 század modern irodalmának egyik vezéregyénisége James Joyce, akinek múzeumot is szentelt a városban a hálás utókor. Jonathan Swiftet pedig nemcsak a Gulliver írójaként, hanem politikai, vallási szerepvállalásáért is tisztelik.
A kontinentális éghajlathoz szokott európai számára az ír sziget időjárása tartogat néhány meglepetést. Amikor először jártam ott, esernyővel, esőkabáttal felszerelkezve, nyár volt és majdnem két hétig tartó zavartalan napsütés. Csodálkoztam is, hogy mitől olyan zöld minden a Smaragd szigeten? Mostani látogatásom azonban megerősítette a hagyományosan kialakult képet, esőre Írországban mindig számítani kell. Ha egy-két napig nem esik, az csak a véletlen műve, kiváltképp kora tavasszal. Nemcsak hogy esett, de kimondottan hideg is volt, a hőmérő alig haladta meg a nulla fokot, ráadásul erős szél is fújt.
Első és alkalmi beszélgetőtársam, a repülőtérről a városba fuvarozó taxisofőr, aggódott is a nárciszok miatt. El ne felejtsem ugyanis, ebben a zord klímában a városba bevezető út mentén és a kertekben, parkokban is márciusban csodálatos sárga nárcisz szőnyegek pompáztak, helyenként tarkítva némi tulipánnal és egyéb tavaszi virággal. Ha ehhez hozzávesszük a pálmafák látványát is az utcákon, akkor a kocsiból kitekintve azt hihetnénk, hogy eltévesztettük a repülőjáratot és valahol délebbre landoltunk. Csodák persze nincsenek, ez a tenger és a Golf áramlat jótékony hatása, amitől a tél is viszonylag enyhe, de persze a mostanihoz hasonló átmeneti kilengések előfordulhatnak.
Sztereotípiák és a valóság
Mit tud az átlagos utazó Írországról? Fantasztikus az ír reggeli, érdekes az ír gulyás, híres a barna sör, jó az ír whiskey, valamint – köszönhetően az amerikai show businessnek is – széles körben kedvelt az ír tánc. Ahhoz, hogy ezeket saját érzékszerveinkkel megtapasztaljuk, nem kell messzire mennünk.
A szállodákban felszolgált ír reggeli valóban felülmúlhatatlan, tapasztalataim szerint méltán versenyképes a nálunk talán jobban ismert English breakfast-tel. A teljes kontinentális reggelit kiegészítő rántotta, sült bacon, sült kolbászkák, sült gomba, sült paradicsom, véres hurka, sült krumpli olyan megalapozást jelent az egész napra, ami mellett az ebéd elhanyagolható.
Ennek ellenére a főváros tele van olyan kis üzletekkel, ahol húsos, halas, sajtos, vegetáriánus szendvicsek bőséges választéka kínálja magát a nap folyamán. Reggelente a munkába siető emberek kezéből nem hiányozhat a kávésbögre, amiért képesek sorban is állni a kis kávézók előtt a korai órákban. Esténként pedig megtelnek a kocsmák, ahol remek a hangulat, nem ritka a zene, sőt a nagyobb helyeken a hagyományos ír tánc sem. Elmaradhatatlan kellék a nemzeti jelképnek számító hárfa is.
A jobb híján ír gulyásnak nevezett (paprika nélkül készült) nemzeti ételük, amiben az omlós hús mellett krumpli, zöldség is bőven található, bár fűszerezése kicsit szokatlan a magyar gyomornak, összességében finom és laktató. Jól csúszik rá a barna sör. Az már csak hab a tortán, hogy a részünkre feltálalt nemzeti eledelt – mint kiderült – kínai szakácsok készítették. Ami a Guinness sörüket illeti, ízlés dolga, hogy ki mit szeret. Magam részéről a lágert preferálom, de Írországot nem lehet elhagyni egy pint hideg, habos „stout” nélkül. Muszáj meglátogatni egy whiskey lepárló üzemet is, meghallgatni a gyártás rejtelmeiről készült bemutatót és megkóstolni a skóthoz képest tagadhatatlanul simább hagyományos ír whiskeyt.
Kedélyes fogadtatás
Csoda-e, hogy ennyi finomság birtokában az írek barátságos és alapvetően vidám emberek? Lépten-nyomon útbaigazítják a zegzugos utcákon eltévedt jámbor turistát, érdeklődnek hogyléte, hazája és annak jelenlegi állapota iránt.
Nem mulasztottam el, hogy Dublinben is jegyet váltsak a Hop on-Hop off városnéző buszra, amelyen meglepetésemre nem automatából hallottuk a város nevezetességeit, hanem egy jó kedélyű ír „bácsika” szórta a sziporkáit és a szüneteket azzal töltötte ki, hogy kedvesen dalolászott a mikrofonba. És a globalizáció ismét ….. a busz sofőrje orosz volt, némi angol nyelvtudással.
Kissé irigyeltem a kedélyüket és a türelmüket, vázlatosan ismerve az ír történelem viszontagságait. Igaz, hogy mostanság az EU egyik csodagyerekének számítanak, az ottlétemkor olvasott helyi napilap szerint a gazdasági boom még 15 évig fog tartani, de az ország történelme tele van véres küzdelmekkel, éhínséggel, kivándorlással, nehézségekkel. Ennek ellenére megőrizték a kedélyüket, az optimizmusukat. Nem ismerem a születési statisztikákat, de feltűnően sok kisgyerekes anyukát láttam. A türelmes, toleráns viselkedésre a közlekedésben találtam számos példát. A jobbára hangjelzést is adó jelzőlámpáknak és az el nem maradható utcai felfestésnek (nézz jobbra, vagy balra) köszönhetően még a baloldali közlekedéshez nem szokott kontinenslakónak sem nehéz az eligazodás. De ha nem, akkor sem kell megijedni. A gyalogosok láthatóan elég lazán kezelik a lámpák jelzéseit és az autósok sohasem türelmetlenek. Nincs dudálás, tülekedés, a vezetők és a gyalogosok is figyelnek egymásra.
Parkok, szobrok, múzeumok
A kulináris élvezetek mellett Dublin városa látnivalókban is gazdag. Kihagyhatatlanok a neves költők, írok szobraival is díszített virágos parkok, az 1592-ben I Erzsébet által alapított Trinity College annak múzeumával, benne a négy evangélista írásait tartalmazó díszes középkori kézirat, a Book of Kells és híres régi könyvtár 64 m hosszú terme, a 200 ezer könyvvel és az ókori gondolkodók mellszobraival. Látni kell a két leghíresebb templomot, a legnagyobbat: a St Patrick székesegyházat híres emberek (pl. Swift) síremlékével, és a legöregebbet: a Christ Church katedrálist impozáns kriptájával, olyan kuriózumnak számító látnivalóival, mint az 1860-ban megtalált macska és patkány múmiával, amelyek vadászat közben az orgonasípok között pusztultak el.
A belváros sétálóutcájának végén, az egyetem épületénél nem lehet elmulasztani, hogy megálljunk és lefényképezzük a bájos haláruslány: Molly Malone szobrát. Át kell sétálni a félpennys hídon, meg kell csodálni a 18. századi, György-kori sorházak építészeti megoldásait, a fényképezésre csábító legyezőablakos színes kapukat. A György korában kereskedelmi céllal épült és használt csatornák ma már csak idegenforgalmi látványosságnak számítanak és a kishajók a turistákat fuvarozzák.
