Élet-Stílus

Merre jár a Hayabusa?

admin
admin

2006. 03. 14. 10:05

Hosszú csend után talán némi reményre is okot adó híreket közölt a JAXA japán űrügynökség a tavaly bajba került Hayabusa kisbolygókutató szondáról.

A JAXA beszámolója szerint sikerült újból részlegesen felvenni a kommunikációs kapcsolatot az Itokawa kisbolygónál járt, ott talajt ért és valószínűleg anyagmintát is vett szondával. Mint emlékezetes, a Hayabusa még 2005 őszén vissza kellett volna hogy induljon a Föld felé, hogy az eredeti tervekben szereplő 2007-es dátumig meghozhassa az űrkutatás történetének első kisbolygómintáját.

A kémiai hajtóanyag szökése, és az ennek következtében fellépő forgatónyomaték miatt a szonda december elején végképp kikerült a földi irányítók ellenőrzése alól. Akkor úgy becsülték, hogy az elkövetkezendő egy év során 60-70 százalék az esélye, hogy megint sikerül felvenni a rádiókapcsolatot a gyorsan pörgő űreszközzel. Az akkor kidolgozott vészforgatókönyv szerint, ha a Hayabusa 2007 elején be tudja indítani ionhajtóműveit, akkor 2010 júniusára mégis visszatérhet.

December közepe óta a japán szakemberek azon dolgoztak, hogy újra vehessék a Hayabusa jelzéseit – s így megtudják, milyen állapotban van –, illetve parancsokat küldhessenek a fedélzetre. Január vége–február eleje óta lassanként sikerült információt nyerni a szonda forgási szögsebességéről, helyzetéről. Úgy tűnik, egyszer teljes áramszünet következett be. A lítium-ion akkumulátor rövidzárlat miatt tönkrement. Jó hír ugyanakkor, hogy az ionhajtóművekhez szükséges 42-44 kilogrammnyi xenongáz mennyisége változatlan. Ez elegendőnek tűnik a hazajutáshoz, feltéve hogy menet közben egyéb probléma nem jön közbe.

Március első napjaira – három hónapos kihagyás után – a Hayabusa pályáját is sikerült meghatározni. Eszerint az most 13 ezer kilométeterrel az Itokawa kisbolygó „előtt” kering a Nap körül. A Naptól 190 millió, a Földtől 330 millió kilométerre tartózkodik. A közeljövőben azzal próbálkoznak, hogy a napelemek segítségével egy ionhajtóművet feltöltsenek. Ezzel azután ellenőrizhetővé válna a szonda helyzete, s fenn lehetne tartani a kommunikációs kapcsolatot a Földdel. Kockázatok azért maradtak: ha időközben további üzemanyag-szivárgás lépne fel, újra megszakadhat a kapcsolat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

WASHINGTON, DC - DECEMBER 7 : President Donald J. Trump stops to speak with reporters and members of the media as he walks to board Marine One and depart from the South Lawn of the White House on Friday, Dec. 07, 2018 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.