Miközben a jegesmedvéknek egyre nehezebb dolguk lesz a rohamosan olvadó jégtakarón, a tengerek és óceánok vízszintjének emelkedése révén szigetek tűnhetnek el, tengerparti országok kerülhetnek veszélybe. Ugyanakkor a csökkenő csapadék hatalmas régiók szárazodásához vezethet. A klímaváltozás következtében állatok milliói vándorolhatnak el jelenlegi élőhelyükről. A katasztrofális következmények mellett lesznek olyanok is, akik kifejezetten örülnek a globális felmelegedés bizonyos hatásainak?
Földünk klímaváltozásra legérzékenyebb pontja, az Északi-sarkvidék. A megolvadt jégtakarója alatt ugyanis hatalmas földgáz- és olajkészlet rejlik – egyelőre kiaknázatlanul. Egyes becslések szerint a világ jelenleg ismert olajkészletének mintegy egynegyede húzódik meg az eddig öröknek hitt jégtakaró alatt, ráadásul viszonylagos biztonságban. A régióban jelenleg csak a sokáig pusztuló orosz városban, Murmanszkban illetve a legészakibb norvég településen, Hammerfestben élnek emberek, így egyelőre olyan jellegű konfliktusra és veszélyre nem kell számítani, mint a közel-keleti olajmezők térségében.
Öngyilkos terroristák, emberrablások vagy bombák nem fogják zavarni a kitermelést. Az egyetlen nehézséget az olvadó jégtakarókról leszakadó jéghegyek jelenthetik, ám ez minden bizonnyal csak kisebb technikai akadályokat jelenthet majd a hatalmas olajvállalatoknak.
Önmagát gerjesztő folyamat
Környezetvédők szerint az Északi-sarkvidék alatt húzódó olajmezőkhöz való könnyebb hozzáférés csak tovább gyorsítja majd a felmelegedést és a jég olvadását, az onnan kitermelt fosszilis energiahordozók elégetése révén. Ennek következtében még gyorsabban olvadhat a jégtakaró, ezzel pedig még több eddig elszigeteltnek hitt olajmezőhöz férhetnek hozzá a globális felmelegedés okozói, az olajvállalatok.
Az önmagát gerjesztő folyamat hatásai már most is jól érzékelhetőek: tavaly augusztusban az orosz tengerjáró hajó, az „Akademik Fjodorov” először kelt át jégtörő segítsége nélkül az Északi-sarkvidéken.
Az orosz elnök természetesen ünnepelt, hiszen ez egyet jelentett az Északi-sarkvidék olajmezőinek megnyitásával. Egy amerikai nagyvállalkozó, Pat Broe ugyanakkor egyes becslések szerint évente 100 millió dollárt nyer a globális felmelegedésnek köszönhetően: az amerikai vállalkozó a The Times című brit napilap tudósítása szerint még 1997-ben megvette a kihalt és lepusztult kanadai Churchill kikötőt, amit akkor az év nyolc hónapjában még átjárhatatlan jégtakaró fedett. Hét dollárért azonban most úgy tűnik valódi kincsesbányához jutott: előrejelzések szerint 2015-re a jégtakaró olvadása miatt a kikötő akár évi tíz hónapot is nyitva lehet.
Hajózás, halászat, turizmus
Ráadásul az Északi-sarkvidék nemcsak az alatta meghúzódó olaj- és földgázkészletek miatt lehet stratégiai fontosságú: hajózási útvonalként sem elhanyagolható, ha egyszer, a nem is olyan távoli jövőben megnyílik a lehetőség erre. Oroszország és az amerikai kontinens vagy Ázsia között akár felére is csökkenhet a hajózási távolság, ez pedig a hatalmas tankerek esetében az olajvállalatok szempontjából sem elhanyagolható költségcsökkenést jelenthet. A Venezuelából Japánba tartó tankhajók például közel 12 ezer kilométernyi utat spórolhatnának meg az Északi-sarkvidéken keresztül vezető úttal.
A jégtakaró olvadása persze az északi halászoknak is jól jöhet: a halak újabb és újabb területeket vehetnek birtokba, a megolvadt jég helyét pedig immár a halászhajók is elfoglalhatják. Ahova pedig a halászhajók eljutnak, oda a turisták is követik őket: egy murmanszki vállalkozás jelenleg is kínál hajóutat az Északi-sarkvidékre potom 17 ezer fontért. Az olajvállalatokon és a halászokon kívül így a luxusturisták sem biztos, hogy bánni fogják, hogy jégtörő hajó nélkül is egyre jobban megközelíthetővé válik Északi-sarkkör.
Háború a megolvadt jégmezőkön az olajért?
Persze a konfliktus forrása itt is kódolva van: a tisztázatlan határviszonyok miatt már most is érzékelhető, hogy az érintett nyolc ország (Oroszország, Egyesült Államok, Kanada, Izland, Norvégia, Finnország, Svédország, és a dán fennhatóság alatt álló Grönland) a jövőben még komolyan vitatni fogja egymás Északi-sarkvidékre vonatkozó területi igényét. Bár Svédország éppen a közelmúltban jelezte, hogy 2020-ra immár teljes mértékben függetlenedni kíván az olajimporttól és környezetbarát energiaforrásokból kívánja pótolni az energia-kiesést, Finnország pedig egyértelműen az atomenergia mellett tette le a voksát, a terület felosztása a maradék hat állam között minden bizonnyal nem lesz egyszerű szülés.
A nemzetközi tengeri jog ugyan viszonylag egyértelműen rendelkezik, ám a határok pontos megállapítása így is komoly nehézségekbe ütközik. A két legnagyobb ország, az Egyesült Államok és Oroszország egyelőre más és más elvet alkalmazna a határok kijelölésénél, és hogy miben tudnak majd megegyezni, az egyelőre nem látható tisztán.
Könnyen lehet azonban az is, hogy hidegháború során egyszer már katonai-stratégiai jelentőséggel bíró Északi-sarkvidék ismét nagy jelentőséget kap, és a globális felmelegedés káros hatásai mellett ismét komoly konfliktus tárgya lesz. Ebben az esetben, pedig immár nem a forró sivatagban kell megküzdeniük a nagyhatalmaknak egymással, hanem a jeges tenger lesz a háború tárgya és terepe.
