Élet-Stílus

Fertőtlenítenek a románok, H5N1 Lengyelországban is

admin
admin

2006. 03. 06. 12:22

A szerb határszakasz után már a nagylaki határátkelőnél is fertőtlenítik a járműveket – közölte hétfőn a határőrség. Európában újabb eseteket regisztráltak, Lengyelországban fertőzött hattyúkat találtak, Németországban pedig sertéspestis tört ki.

Vasárnaptól a nagylaki közúti határátkelőhelynél, román oldalon, kötelező fertőtlenítést rendeltek el a Romániába belépő valamennyi jármű részére – mondta Kovács Iván szóvivő. Hozzátette: a kötelező, permetezéssel járó fertőtlenítés a hivatalos közlés szerint egységesen öt új román lejbe kerül, és – bár a román hatóságok nem közölték a rendelkezés pontos okát – vélhetően a madárinfluenza dél-magyarországi megjelenésével lehet összefüggésben. A határforgalomban a román intézkedés Nagylaknál nem jelentett fennakadást az elmúlt 24 órában.

A határőrség információja szerint a román határszakaszon csak Nagylaknál végzik a fertőtlenítést román oldalon, és egyelőre nem tervezik a más átkelőhelyeknél történő bevezetését.

A szerb hatóságok február közepén vezették be a fertőtlenítést a röszkei, tompai, tiszaszigeti és bácsalmási, hercegszántói határátkelőnél.

Lengyelországban is H5N1-et találtak


A madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes, H5N1 altípusával volt megfertőzve az a két kimúlt hattyú, amelyeket a hét végén találtak az észak-lengyelországi Torunban – állapította meg a pulavyi állatorvosi intézet laboratóriumi vizsgálata. Mint Janusz Zwiazek, a lengyel főállatorvos helyettese megerősítette, a két hattyú tetemében kimutatták a madárinfluenza vírusának H5N1 altípusát. A mintákat továbbküldték az Európai Unió Weybridge-ben (Nagy-Britannia) működő referencialaboratóriumába megerősítés végett. Ez a madárinfluenza első előfordulása Lengyelországban.


A TVN24 lengyel hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok megelőző intézkedéseket foganatosítottak a 200 ezres Torun környékén a járvány esetleges továbbterjedésének megakadályozására.


Egy három kilométeres védőövezetet létesítettek, a városból kivezető utakon fertőtlenítő pontokat állítottak fel, ami miatt fennakadások várhatók a közúti közlekedésben. Minden gépkocsivezetőnek óránként 5 kilométerre kell csökkentenie a sebességet, mielőtt áthalad a fertőtlenítő ponton. Teljesen lezárták a forgalom elől Torun egyik főutcáját, a Philadelphia bulvárt.


Az állatorvosok folyamatosan ellenőrzik a gazdaságokat a város környékén. A védőövezetben lakó gazdák különleges fertőtlenítőszereket kaptak. Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök hangsúlyozta, a legfontosabb cél jelenleg az, hogy a fertőzés ne terjedjen át a vadmadarakról a háziszárnyasokra. Egyúttal arról biztosította a társadalmat, hogy a lengyel baromfihús teljesen biztonságos.


Madárinfluenza mellett sertéspestis Németországban

Három év szünet után tört ki ismét sertéspestis németországi agrárüzemekben. Az érintett tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában hét év óta ez az első eset – jelentette be a tartományi mezőgazdasági tárca pénteken.

Recklinghausen mellett két, egymástól egy kilométerre fekvő sertéstelepen bizonyosodott be a sertéspestis gyanúja, körülbelül 1500 sertés elpusztítását rendelték el. A fertőzésgóc körül, ugyanúgy, mint a madárinfluenza esetében, egy három kilométer sugarú körben védőzónát alakítottak ki. A zárlat 40 napig tart. A körön belül 33, közvetlenül nem érintett üzem 13 ezer sertést tart, ezeket az állatokat nem szabad szállítani, nem szabad kereskedni velük, s levágni sem szabad őket.

Kialakítanak egy tíz kilométer sugarú kört is, ahol megfigyeléseket végeznek. Ebben a körben 250 üzem, 80 ezer sertés érintett, esetükben szintén vannak korlátozások. A sertéspestis más állatokra és az emberre nem jelent veszélyt. Utoljára 1997–98-ban tombolt nagy járvány Németországban, akkor 1,2 millió fertőzött állatot kellett elpusztítani.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.