A Merkúron perzselő forróság uralkodik, a Marson fogcsikorgató hideg, a Föld jelenleg még pont kellemesnek mondható, azonban érdemes egy röpke pillantást vetni a Plútóra, ami kilógni látszik a sorból. Már jó ideje gyanítják, hogy ez a távoli világ – amit sokan még csak bolygónak sem tekintenek – hidegebb lehet, mint amilyennek lennie kellene. A Smithsonian tudósai azonban most be is bizonyították ezt.
A Hawaii szigetén lévő Submillimeter Array (SMA) rádiótávcső-hálózat segítségével a csillagászok megállapították, hogy a Plútó átlagos felszíni hőmérséklete a várt -220 Celsius helyett -230 Celsius. A -220 fok a Plútó legnagyobb holdjának, a Charonnak a hőmérséklete, ami a Plútóval ellentétben nem rendelkezik légkörrel, így a csillagászok geológiai összetételéből és fényvisszaveréséből meg tudták állapítani felszíni hőmérsékletét.
A Plútó harmincszor messzebb helyezkedik el a Naptól, mint a Föld, megközelítőleg 4,8 milliárd kilométerre, és csupán ezredrészét kapja annak a fénynek, ami bolygónkat éri. Szabálytalan pályája miatt a Plútó felszíni hőmérséklete erősen ingadozó. A bolygó pályájának legközelebbi pontja 30 CSE-re (Nap-Föld távolság), legtávolabbi pedig 50 CSE-re található a Naptól. Utóbbinál az elméletek szerint légköre megfagy, és jégként a felszínre hull.
A Plútó a csillagászati rejtvények egész tárházát kínálja. Már maga a Plútó-Charon páros sem egy szokványos jelenség, mivel a bolygó alig duplája a holdnak, összekerülésük jelenleg is rejtély. Nem könnyű elkülöníteni sem a két objektumot, mivel a Földről szemlélve mindössze 0,9 ívmásodperc távolságra vannak egymástól – ez körülbelül olyan mintha egy ceruzát szemlélnénk 50 kilométerről.
Mindenesetre az SMA teljesítőképessége maximumát nyújtva elsőként adott közvetlen méréseket mindkét égitestről, és kimutatta, hogy a Plútó hidegebb mint holdja. Ebből a kutatást végző Mark Gurwell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ munkatársa, valamint Bryan Butler, a Nemzeti Rádióasztronómiai Obszervatórium csillagásza azt a következtetést vonták le, hogy a kis méretű bolygón egyfajta anti-üvegházhatás zajlik.
A bolygó és a hold közötti hőmérsékletkülönbség illeszkedik ahhoz a modellhez, mely szerint a Plútó alacsony hőmérsékletét a felszíni jég és a vékony nitrogén légkör közötti egyensúly okozza, azaz nem kizárólag a minimális napsugárzás számlájára írható. A Vénusz és a Föld esetében egy természetes üvegházhatás megy végbe, ahol a napfény energiája elnyelődik, felmelegítve a felszínt, míg a Plútón ennek az ellentéte zajlik. A felszínt elérő napfény energiája az elnyelődés helyett a nitrogénjég egy részét gázzá alakítja. A folyamat hasonló ahhoz, amikor egy folyadék elpárologtatásával lehűtünk egy felületet, mint ahogy az izzadság is hűti bőrünket.
