A mostani ülés az egyezményben részt vevő felek 11. ülésszaka, és az eseménynek az ad különleges jelentőséget, hogy egyúttal ekkor találkoznak az idei év elején hatályba lépett Kiotói Jegyzőkönyvhöz csatlakozott államok is. Az eseménynek közel 10 ezer résztvevője lesz. A montreali ülésszak három fő kérdéscsoporttal foglalkozik: az egyezmény eddigi végrehajtásának értékelésével, a Kiotói Jegyzőkönyvhöz kapcsolódó eljárási szabályokkal, és a továbblépés irányainak, céljainak tisztázásával. A szerdától péntekig tartó csúcstalálkozó előtt álló legfontosabb és egyúttal legnehezebb feladat annak felvázolása, hogy a 2008–2012 közötti időszak után milyen módon érhető el a kibocsátások további csökkentése.
A Kiotói Jegyzőkönyv
Az 1992-ben elfogadott nemzetközi egyezmény – az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye – alapján korlátozni kell az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának növekedését, s ennek érdekében a fejlett államok vállalták, hogy 2000-re „befagyasztják” kibocsátásaikat az 1990-es szinten. Az 1997. évi Kiotói Jegyzőkönyv szerint pedig ezek az államok mintegy 5 százalékkal csökkentik a kibocsátásokat a 2008–2012 közötti időszakra. E jegyzőkönyv ez év elején hatályba lépett, de az USA és Ausztrália részvétele nélkül.
Jelentős klímaváltozás
Mint azt már több tudományos értekezésen megállapították, a Föld éghajlatának jelentős mértékű változását az idézheti elő, hogy az ipari termelés és elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása következtében gyorsan emelkedik a légkörben a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok mennyisége. Összességében ez a mennyiség 37 százalékkal növekedett az elmúlt mintegy százötven évben. Mindezek következtében a földi éghajlat alapjaiban megváltozhat már e század végére is: a felszíni átlaghőmérséklet több fokkal növekedhet, a tengerek szintje fokozatosan emelkedhet, a csapadékosság lényegesen megváltozhat, s mind gyakoribbak lehetnek a szélsőséges meteorológiai jelenségek.
