A Londonból érkező alkotás az utóbbi évtizedek legértékesebb egyedi műtárgya, biztosítási értéke meghaladja a nyolcmilliárd forintot – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ebből kiderül, hogy a január 15-ig nyitva tartó tárlaton bemutatják a magyar magántulajdonban lévő Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotást is. A két Tiziano-kép mellett tizenhárom, a témában született 16. századi alkotás is látható lesz.
A múzeum tájékozatta az MTI-t arról is, hogy az intézmény 19. századi gyűjteményét bemutató állandó kiállítása új helyszíneken, átrendezve, kibővítve látható. A múzeum nemrég felújított részében kilenc teremben és egy kabinetben állították ki a korabeli művészet legszebb alkotásait.
A Régi Képtár anyagának folytatásaként, illetve lezárásaként nyolc teremben a 19. századi francia művészet legfontosabb irányzatait csodálhatja meg a közönség a romantikától a posztimpresszionizmusig, egy reprezentatív terem pedig a német, osztrák és angol mesterek előtt tiszteleg – tartalmazza a múzeumi közlemény.
Mint írták, az új kiállításon a francia romantikát Delacroix festményei képviselik. „Courbet-nak, a realizmus óriásának életművét öt remeke mutatja be, az úgynevezett barbizoni iskolának pedig szinte valamennyi festője szerepel a tárlaton (Troyon, Millet, Jacque).”
„A korai impresszionizmust olyan főműveken keresztül vizsgálhatják meg a látogatók”, mint Pissarro La Varenne de Saint-Hilaire című műve vagy Boudin Portrieux című kikötői látképe. Az impresszionizmus remekei között szerepel Monet három főműve, Cézanne és Manet egy-egy képe, de Pissarro, Toulouse-Lautrec és Gauguin alkotásit is bemutatja a tárlat.
A festmények között a 19. századi szobrászat tucatnyi remeke is látható, köztük Carpeaux, Rodin és Maillol művei.