Élet-Stílus

Alföldi Róbert operát rendez Versailles-ban

Alföldi Róbert és a Savaria Barokk Zenekar november 22-én Versailles-ban, a XVII. és XVIII. századi francia zenekultúra egyik elsőszámú fellegvárában megkezdi a Mikulás napján bemutatandó opera-különlegesség próbáit.

Versailles-ban a Barokk Zenei Központban első alkalommal mutatnak be operaprodukciót külföldi partnerrel. A barokk kutatóközpont által nemrég felfedezett és rekonstruált zeneművet, Marc-Antoine Charpentier három részes, bibliai ihletésű kisoperáját, a Trois histoires sacrées-t francia szólisták előadásában, a Savaria Barokk Zenekar közreműködésével 2005. december 6-án mutatják be. A premiert a központ zeneigazgatója, Olivier Schneebeli dirigálja.

Charpentier szerzeményei egészen a közelmúltig nem tartoztak a közismert művek közé. Ennek legfőbb oka talán abban rejlik, hogy a zeneszerző sosem állt a francia királyi udvar szolgálatában, így alkotásai – néhány kivételtől eltekintve – kiadatlanok maradtak. Érvényesülésének komoly gátat szabott kortársa, a kíméletlenül becsvágyó Lully is, s abban az időben az általa komponált, olaszos stílusú darabok sem örvendtek túl nagy népszerűségnek.

A rendező személyének kiválasztása talán rendhagyónak tűnik, de Alföldi Róbert színész, rendező és festőművész, a komolyzene és az opera műfajának régóta elkötelezett híve. Tizenöt éven keresztül zongorázott és klasszikus zenei tanulmányokat is folytatott. Operarendezőként 2003-ban, a Szegedi Nemzeti Színházban debütált Gounod Faust című operájával, amelynek felvétele a legrangosabb komolyzenei televíziós csatorna, a Mezzo műsorában is szerepelt. A Versailles-i barokk központ zeneigazgatója többek között a Faust televíziós közvetítésének meggyőző sikere miatt választotta Alföldit.

A művész azóta már három másik operát – köztük egy olyan különleges produkciót, mint Eötvös Péter Le Balconjának magyarországi bemutatója – is színpadra állított, s ezek mindegyike nagy tetszést aratott.

A december 6-i, Versailles-i ősbemutatón közreműködő, 1999-ben alapított Savaria Barokk Zenekart Németh Pál fuvolaművész-karmester vezeti. A nemzetközileg elismert együttes fő célja, hogy korhű hangszereken, korabeli dokumentumok alapján hitelesen mutassa be a barokk zeneszerzők műveit. Számos külföldi siker után a zenekar pályafutásának méltó megkoronázása a patinás Barokk Központ felkérése, amelyet örömmel fogadtak el.

Az Olivier Schneebeli vezetése alatt működő, négy részlegből álló intézmény 1987-ben jött létre. Eddig több mint 800 koncertet rendeztek a kastélyban és Versailles városában. A szakértők, zenetudósok munkájának köszönhetően közel 1200, eddig ismeretlen francia mű került elő, s ezeket az érdeklődők a legkiválóbb együttesek valamint a korabeli zene olyan neves előadóinak a tolmácsolásában hallgathatták meg, mint William Christie, Jordi Savall, Gustav Leonhardt vagy René Jacobs.

A Chapelle Royale-ban felhangzó Charpentier-bemutató, a Barokk Zenei Központ és az Armel Produkció közel kétéves, komoly előkészítő munkájának, együttműködésnek köszönhetően két alkalommal, 2006. március 20-án és 21-én, Budapesten, a Thália Színházban is színre kerül. Az előadás a Tavaszi Fesztivál programjának egyik kuriózuma lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik