Hogy a Nobel – díjat megérdemelte volna már 1959-ben, a zseniális A bádogdob után – noha csak 1999-ben kapta meg? Hogy politikai – ideológiai hajtűkanyarjai mellett ez a harcsabajszú, pipázó öregember a már sokadszor eltemetett XX. századi regény megújítója, aki egészen eredeti módon hozta létre az irodalmi szintézist a németség és a németellenesség között egyesítve a hagyományokat Döblintől Jean Paulig? Hogy a 77-ben megjelent A Hal ( itthon a cenzúra miatt 1988-ig nem jelenhetett meg ) olyan jelzőket kapott, mint ” a német Száz év magány ” vagy ” a balti-tengeri Ulysess “?
A regény cselekménye az elmúlt röpke pár ezer évet öleli fel az újkőkorszak végétől napjainkig, vagyis a hetvenes évek Lengyelországáig, hiszen a helyszín mi más is lehetne, mint Gdansk városa, a Visztula-torkolat vidéke mint egy elfelejtett tartomány, a valaha volt Közép-Európa szimbóluma.
A regény problematikája is ekörül forog, Grass tulajdonképpen a Grimm-mese, A halász meg a felesége kifordításával megteremti ennek a misztikus kasub – német -lengyel vidéknek a mitológiáját, de úgy, hogy ebben a több ezer éves szülésben (az elbeszélés keretét ugyanis egy terhesség kilenc hónapja adja), benne van minden férfi és nő története, élete, halála, szerelme és dugásai.
A nők, a férfiak és a történelem sűrű forgatagában egy dolog állandó: a hal; ott van mindenhol, ő a nagy mindentudó. És még egy dolgot kell kiemelni Grass mester groteszk-fantasztikus-ironikus világából: a kajákat. Folyamatosan esznek a könyvben, és Norbi legyen a talpán, aki kiállja, hogy ne csorogjon a nyála az aszalt szilvával töltött marhaszívek, az északi hallevesek és a különleges húsos káposztafélék olvasása közben.
És ezzel még mindig keveset mondtam, maradjunk inkább annyiban, hogy A Hal fél kiló színtiszta irodalom szálkák nélkül. Nagy adag.
– exit –
