Ismert gond, hogy a begyűjtött hulladéküvegből nehéz a megszokott zöld, vagy barna színű terméket előállítani. Ezért aztán néhány évvel ezelőtt, Nagy-Britanniában kitalálták, hogy lila színű tejesüvegeket gyártanak majd, amiben ráadásul a tej is hosszabb ideig eláll. Az ottani háziasszonyoknak azonban a legkevésbé sem nyerte el a tetszését az ötlet: alig vásárolta valaki a „lila tejet”, a próbálkozás csúfosan megbukott. Hasonlóan jártak egy másik hulladékféleséggel a belgák is: Brüsszel egyik piacán nemrégiben hirdetőtáblákat tűztek ki bizonyos káposztásstandok mellé, amelyek azt adták a vásárlók tudtára, hogy a növényt szennyvíziszappal trágyázták. Az eladók nyilván azt remélték, hogy ez majd vásárlásra ösztönzi a háziasszonyokat, hiszen az eljárás nem csak hogy környezetbarát, de még a lakossági terheket is csökkentheti, mert így nem kell a szennyvíziszap drága tárolását megfizetniük. Mondani sem kell: csalódtak reményeikben – a belga háziasszonyoknak, dacára az ottani fejlett környezeti kultúrának, nem támad gusztusuk a saját maguk által „trágyázott” termékre.
Szelektív hulladéktárolók. A gyűjtés már megindult, a feldolgozás még akadozik.
Tyúk vagy tojás?
Bár Magyarországon még csak a közelmúltban kezdődött el a szelektív lakossági hulladékgyűjtés, a gyűjtőpontok – főként Budapesten – gyorsan terjednek. Amíg a gyűjtőszigetekből tavalyelőtt még csak alig 100-at lehetett az utcákon, tereken látni, addig 2004 végére már 350 helyen, hamarosan pedig 600 ponton találkozhatunk kék, sárga, szürke, kék és zöld színű tárolókkal. Ezzel párhuzamosan máris szembesülnünk kellett a nyugat-európaihoz némiképp hasonló nehézségekkel. Az eredendő gond a szelektív hulladékgyűjtés és az így gyűjtött hulladék feldolgozására szakosodott iparágak kialakulásának „tyúk/tojás” problémája. Amíg ugyanis az alapanyagok megbízhatóan, kellő mennyiségben nem állnak rendelkezésre, addig nem érdemes kiépíteni a sokszor nagyon drága, különleges technikájú feldolgozó létesítményeket. Amíg viszont ezek nem állnak készen, addig hiába válogatjuk szét szorgosan a különböző anyagokat, legfeljebb hosszas szállítás után, külföldön tudják azokat hasznosítani.
„Ez persze nem jelenti azt, hogy ne volna értelme a szelektív hulladékgyűjtésnek, hiszen az ipar azért viszonylag gyorsan reagál, a lakosság megfelelő hozzáállásának kialakítása viszont annál hosszabb időbe telik” – áll ki a szelektív gyűjtés mellett Ress Sándor, a különféle környezetipari eljárásokkal, technológiákkal foglalkozó Öko Rt. vezérigazgatója. Mint mondja, a hulladékkezelés (miként minden, a teljes lakosság által állandó szinten, szükségszerűen igénybe vett közszolgáltatás) világszerte „jó üzlet”: az ezekben elérhető 4-6 százalékos profitráta ugyan nem kiemelkedő, viszont bombabiztos.
Magyarországon jelenleg a piac felosztása folyik. „Bizonyos területek, így például a papír- és a fémfeldolgozás, teljesen lefedettek” – állítja Hám Eszter, a hulladékhasznosítással foglalkozó Biomark 2000 Kft. vezetője. A fehér üveg terén is „jól állunk”: a hazai sík- és öblösüveggyárak a jelenleg összegyűjtött mennyiség java részét átveszik, és többre is volna kapacitásuk.
Elhanyagolt veszélyek
Miközben a papírt és a műanyagpalackokat már könnyű leadni, nehéz helyzetben van, aki lelkiismeretesen akar megszabadulni az otthon felhalmozódott veszélyes hulladéktól. A szárazelemmel van a legkevesebb probléma: Budapesten közel ezer iskolában és közhivatalban találunk gyűjtőedényeket. A használt sütőzsiradékot, akkumulátort, és a háztartási készülékeket viszont el kell vinni a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. által működtetett lakossági hulladékbegyűjtő udvarokba, ám ilyenből összesen 14 van, számos kerületben nincs is tehát belőlük. A nagyobb vidéki városokban hasonló a helyzet.
Akadnak más problémák is. A hűtőszekrényeket például csak akkor veszik át, ha előzetesen eltávolították belőlük a hűtőközeget, amit csak szerelő végezhet el, és akkor még el is kell szállítani a hulladékudvarba. A lejárt szavatosságú gyógyszereket sok patikában nem hajlandók átvenni, pedig kötelességük lenne. Budapesten a kerületi önkormányzatok többsége évente egy-két alkalommal tart lakossági veszélyeshulladék-begyűjtési akciót, amikor kijelölt helyekre vihetjük az ártalmas anyagokat. Elég nehéz azonban az akciók időpontjáról és helyszíneiről tájékozódni, amiben nem kis szerepe lehet annak, hogy az önkormányzatnak kell fizetnie az összegyűlt hulladék elszállításáért és ártalmatlanításáért.
Hosszabb távon a háztartási eszközöknél a gyártói felelősség érvényesítése hozhat megoldást. Igaz, ennek árát a vásárlók fizetik majd.
Egészen más a helyzet a színes üveg és a műanyag területén. Színesüveg-gyártás a rendszerváltás privatizációs viharai óta egyáltalán nincs Magyarországon – az összegyűjtött hulladékot (ami a teljes üvegmennyiség nagyobbik része) Ausztriába, Csehországba exportáljuk, ahonnan aztán visszavásároljuk a készterméket. És ez nem elsősorban a jól-rosszul értelmezett protekcionista szempontok miatt szomorú, hanem mert a szállítással összefüggő környezetterhelés részben semmissé teszi azokat a környezeti előnyöket, amelyeket az újrahasznosítás nyújt. A szelektív gyűjtés kiterjesztésével megnövekedő üveghulladék-mennyiség ugyanakkor nehéz helyzetbe is hozhatja az országot: „Egyáltalán nem biztos, hogy akiknek most exportáljuk az anyagot, azok a jelenlegi mennyiség többszörösét is hajlandók lesznek átvenni. Márpedig akkor színesüveg-hegyek borítják majd el az országot” – jósolja Hám Eszter.
Hasonlóan nagy, de alapvetően más természetű problémák jelentkeznek a műanyag újrafeldolgozásakor. A hulladékgyűjtő szigeteken egyelőre csak a PET-palackjainktól szabadulhatunk meg. Horváth Anikó, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének ügyvezető igazgatója szerint az évente keletkező, körülbelül 40 ezer tonnányira becsülhető PET-kibocsátásból 5 ezer tonna kerül ilyen módon visszagyűjtésre és hasznosításra, de ebből mindössze ezer tonna körüli az, aminek a végső feldolgozása (például PET-palackok újbóli gyártása) is Magyarországon történik. A fennmaradó hányadot darálás, granulálás után szintén exportáljuk. A legfőbb felvásárló (igaz, az alapanyag világpiaci árától függő mértékben) Kína: a rossznyelvek szerint a „magyar” műanyag a fél világon át kiutazik a Távol-Keletre, hogy aztán cipők, műanyagedények és hűtőmágnesek formájában kerüljön vissza. Az üveg és a műanyag hazai, anyagában való újrahasznosításának alacsony szintje annál is inkább sürgető probléma, mert az uniós irányelvek szerint 2006-ig el kell érni, hogy a hulladékká vált csomagolók összesen legalább 25 százalékát ismét anyagában hasznosítsák.
A termékgyártást hátráltató, alapvető nehézség az, hogy az újrafeldolgozott műanyag ára – a szállítás, válogatás, tisztítás következtében – átlagosan 15 százalékkal meghaladja az úgynevezett elsődleges alapanyagét. „A szelektíven gyűjtött hulladékok visszaforgatásának költsége anyagfajtánként nagyon eltérő lehet” – hívja fel a figyelmet Nagy György, a Köztisztasági Egyesülés igazgatója. Attól függően, milyen messzire kell szállítani, a műanyag költsége kilónként 120 forintnyira adódik össze addig, amíg a végső hasznosítóhoz nem kerül, szemben a papír 20-25, vagy az üveg 9-13 forintjával. Így természetesen a kész műanyagtermék is drágább lesz, és sok esetben egyszerűen nem piacképes, legalábbis Magyarországon nem. A tejfölös dobozok és hasonlók anyagából gyártott padokat, szőlőkarókat például javarészt Németországba exportáljuk, mert ott már „sikk” környezettudatosan vásárolni, és még a szállítás költségeivel megnövelt áron is inkább elkelnek ezek a termékek.
  |
Állami lehetőségek
A piaci szereplők többsége szerint természetesen az állami szerepvállalás hatékonyabbá, rugalmasabbá tételével lehetne a kialakulóban levő ágazatot, illetve a hasznosítás mértékét serkenteni. A lehetséges eszközök skálája széles: a fogyasztót támogató, a hasznosított hulladékból előállított termékek árát csökkentő szubvenciótól a közbeszerzésekre vonatkozó szabályokon keresztül a különféle beruházásokat érintő előírások módosításáig számtalan új megoldás képzelhető el. Ress Sándor a fogyasztóoldali támogatás mellett elsősorban a különféle állami beruházások szerepét emeli ki. Ha például az útépítéseknél előírássá válna az üveghulladéknak az alapban való felhasználása, vagy ha az önkormányzatok által létrehozott és fenntartott játszótereken kötelezővé válna a használhatatlanná vált, de csak részben újrafeldolgozott autógumikból gyártott gumitéglák burkolatként való alkalmazása (ami nem mellesleg a gyerekek számára is védelmet biztosít), az óriási előrelépés lenne ezeknek az anyagoknak a hazai hasznosításában.
Horváth Anikó a közbeszerzések szerepét hangsúlyozza: jelenleg ugyanis nemhogy előnyt nem élveznek a másodlagos nyersanyagokat használó cégek a közbeszerzések során, de például a felújított vagy újrahasznosított irodatechnikai termékek beszerzése nem is lehetséges a közintézmények számára. Bese Erzsébet, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese szerint a hulladék hasznosítását a hulladék termelőjének kell kezdeményeznie, az állam csak akkor mozdul, ha ebben a folyamatban elakadást észlel. Ő nem tud arról, hogy a közeljövőben tervbe vennék valamiféle fogyasztói ártámogatás bevezetését, de az jelentős előrelépés, hogy az évek alatt felgyűlt ipari salakot elkezdték az autópálya-építéseknél hasznosítani.
